Kevin Durant megelőzte Allen Iversont, már 25. az örökranglistán • SportTV

Kevin Durant megelőzte Allen Iversont, már 25. az örökranglistán

2021. 11. 25. 17:43    
Olvasási idő: < 1 perc

Nem akármilyen dolog az egy sportoló életében, amikor gyerekkori bálványát előzi meg valamiben. Kevin Duranttel az NBA legutóbbi játéknapján ez történt, megelőzte Allen Iversont az NBA pontszerzési örökranglistáján, és immár a 25. ebben a rangsorban.

Két pont a 24288-ból. (Fotó: Getty Images)

123-104-re győzött a Brooklyn Nets a Boston Celtics ellen az NBA legutóbbi játéknapján.

Kevin Durant 21 pontot dobott a találkozón, NBA-s pályafutása során pedig immár 24 388-at. Ezzel feljött az NBA örökranglistájának 25. helyére, az NBA és ABA közös ranglistáján már 30. Valójában a meccs előtt mindössze 1 ponttal volt lemaradva Allen Iversontól, aki egykor 26 368-at szorgoskodott össze, úgyhogy borítékolható volt az előzés.

Az érdekes inkább az, hogy Durant milyen kedvesen nyilatkozott erről a mérföldkőről a mérkőzés után. Elárulta, nagyon sokat jelent neki, Iverson volt az egyik példaképe gyerekkorában, úgy akart játszani, mint a Sixers legendája, és a mozdulatait gyakorolta játék közben, még akkor is, amikor centert játszattak vele a magassága miatt. Hozzá kell tenni, hogy Durant Washington közelében nőtt fel, és már a Georgetown egyetemen brillírozó Iverson meccseit is követte.

Durant a jelenkor és a liga történetének egyik leghatékonyabb támadófegyvere, és ha nem vigyáz, ebben a szezonban hamarosan el fogja érni a 25 ezres álomhatárt, és még az is lehet, hogy az NBA (az ABA nélküli listán) történetének legjobb 20 pontszerzőjébe is bekerül majd. Ehhez sorban meg kell majd előznie Ray Allent (24505), Patrick Ewingot (24815), Jerry Westet (25192), Reggie Millert (25279) és Alex Anglisht (25613). Amennyiben ugyanilyen ütemben termeli a pontokat (28,1 meccsenként), 44 mérkőzés alatt be tudja előzni Englisht.

NBA a Sport TV-n:

Lesz mit nézni az NBA-rajongóknak a hétvégén. Két élő meccs mellett lesz csütörtökön Trash Talk, szombaton Alley-oop, vasárnap pedig NBA Action.

Trash Talk: november 25., csütörtök 22:30, Sport1 (élő)

Alley-oop: november 27., szombat 23:00, Sport1 (élő)

Philadelphia 76ers–Minnesota Timberwolves: november 28., vasárnap 00:00, Sport1 (élő)

NBA Action: november 28., vasárnap 17:15, Sport2

Golden State Warriors–Los Angeles Clippers: november 28., vasárnap 21:30, Sport1 (élő)

Cookie beállítások