Wright és Ratajski már a 32-be készül • SportTV

Wright és Ratajski már a 32-be készül

2021. 12. 17. 10:57    
Olvasási idő: 2 perc

Minden napnak megvannak a maga sztárjai és feltehetően meglesznek a születő kedvencei is. A darts-vb harmadik napján biztosan megcsodálhatjuk a talán legjobb kelet-európai játékost és a nemcsak személyiségében, de megjelenésében is mindig az adott verseny legszínesebb egyéniségét is.

Ratajski győzelmi öröme – ezt szeretné benutatni pénteken délután is… (Fotó: PDC/Lawrence Lustig)

A délutáni programban két korábbi világbajnoki negyeddöntős is fellép, rögtön az egyikkel kezdünk, Ryan Joyce-cal, aki három éve járt a legjobb 8 között. Ellenfele a nap első kelet-európai  dartsosa lesz, a vb-újonc ifjú cseh, 21 éves Roman Benecky. A második párban következik az egzotikumot képviselő hongkongi Royden Lam, akinek a mezőny egyik ígéretes tinédzsere a 19 éves ellenére már harmadik vb-jén induló ír tehetség, Keane Barry ellen kellene helytállnia.
A délután másik kelet-európaija, az orosz Borisz Kolcov Jermain Wattimena ellen lép a pódiumra. Az „évfolyamtársak” – mindketten 33 évesek – közül a holland vitte eddig többre, de egy tavalyelőtti World Grand Prix-negyeddöntő kivételével nagy versenyeken eddig adós a helytállással. Talán majd most!
A session záró mérkőzése Krzysztof Ratajskié. A lengyel a már „bemelegedett” ír Steve Lennonnal csatázik, aki az első fordulóban, szerdám már kétszettes különbségú mérkőzésen győzte le az ugyancsak kelet-európai, többre hivatott Madars Razmát.

Az este is különleges versenyzővel indul. No nem az esélyesebb dartsos, az angol John Mournan a „nagy szám”, hanem ellenfele, a szingapúri színekben induló, de Hongkongban élő Lim „papa”, azaz Paul Lim, a viadal 67 esztendős doyenje. A népszerű ázsiai versenyző inkább csak a csapat és egyéni vb-kre látogat el Európába – nincs is helyezve a világraglistán – de csaknem mindig van egy-két nagyszerű felvillanása. Ráadásul annak idején ő dobta a tévés meccsek történetének első tökéletes legjét. Nem ma volt: közel 32 éve, 1990 januárjában az ír McKenna ellen a BDO világbajnokságán, amelyen egészen a negyeddöntőig jutott, s amely Phil Taylor első BDO-vb-címével végződött.
Lesz még egy érdekesnek ígérkező skót–angol összecsapás, amelyből évek múlva talán még nagyobb meccsek is „kijöhetnek” a most 21 éves William Borland és a nála négy esztendővel idősebb Bradley Brooks között. Az est harmadik meccsére két Smith-t szólítanak a színpadra, az angol Ross és a kanadai Jeff közül a „hazai” a fiatalabb, az eredményesebb, viszont a tengerentúli járt már vb-döntőben korábban: a BDO fináléjáig jutott el  2016-ban, ahol nagy vereséget szenvedett Scott Waites-től (7–1).

Wright pirosban, győztes vb-meccs után. Vajon most mi lesz a nyrő sz0n – vagy éppen a mai szín is nyerő kesz-e?  (Fotó: PDC/Lawrence Lustig)

Mint mindig, most is a végére marad a szupersztár, Peter Wright, nagyon sokak kedvence. A World Matchplayn remeklő 2019-es skót világbajok kicsit filozofikusan nyilatkozott a torna előtt: „Világbajnoknak lenni olyan dolog, amelyet soha senki sem tud már elvenni tőlem. Ha soha többet nem nyerem meg a vb-t, akkor is ott szerepel a nevem a játék nagyjai között. Tizenhárom éves korom óta az volt a vágyam, hogy világbajnok legyen, ezt ötvenéves koromra sikerült elérnem.  Most az a feladaton, hogy csatlakozzak azokhoz a nagyokhoz, akik nem egyszer nyertek. Éhes vagyok, hogy felkerüljön a nevem a duplázók közé is.”   A duplázó hadjáratot az extravagáns skót – vajon milyen színekben pompázik ma este? – Ryan Meikle ellen kezdené meg, aki szerdán 90 alatti átlaggal, azonos kiszállózással, de időben jobban elhelyezett duplákkal győzte le 3–0-ra, összesen három leget vesztve az ifjú német tehetséget, Fabian Schmutzlert.

Kapcsolódó

PDC-VB, 2022, A HARMADIK NAP PROGRAMJA

Délutáni szakasz
RYAN JOYCE (angol)–ROMAN BENECKY (cseh) 1. ford.
Kora: 36, ill. 21 év. A világranglistán: 38., ill. nincs rangsorolva. Korábbi vb-részvételeinek száma: 3, ill. újonc. Legjobb vb-szereplése: negyeddöntős (2019), ill. – forduló (2021). Örökmérlegük: még  sosem játszottak. Legutóbbi mérkőzésük: –.
KEANE BARRY (ír)–ROYDEN LAM (hongkongi) 1. ford.
Kora: 19, ill. 46 év. A világranglistán: 85., ill. nincs rangsorolva. Korábbi vb-részvételeinek száma: 2, ill. 2. Legjobb vb-szereplése: 1. forduló (2020, 2021), ill. 1. forduló (2014, 2019). Örökmérlegük: még  sosem játszottak. Legutóbbi mérkőzésük: –.
JERMAINE WATTIMENA (holland)–BORISZ KOLCOV (orosz) 1. ford.
Kora:  33, ill. 33 év. A világranglistán: 37., ill. 117.. Korábbi vb-részvételeinek száma: 7, ill. 4. Legjobb vb-szereplése: 3. forduló (2019, 2021), ill. 1. forduló (2014). Örökmérlegük: 3 méek., 1 Wattimena-, 2 Kolcov-gy. Legutóbbi mérkőzésük: Wattimena–Kolcov 3–2 (2019. 10. 4., Players Championship 27., a 64 között)
KRZYSZTOF RATAJSKI (lengyel)–STEVE LENNON (ír) 2. ford.
Price kora: 44, ill. 28. A világranglistán: 12., ill. 52. Korábbi vb-részvételeinek száma: 4, ill. 4. Legjobb vb-szereplése: negyeddöntős (2021), ill. 2. forduló (2019, 2021). Örökmérlegük: 3 mérk., 3 Ratajski-gy. Legutóbbi mérkőzésük: Ratajski–Lennon 6–1 (2019. 11. 22., Players Championship-döntő, a 32-be jutásért)

Esti szakasz    
JOHN MOURNAN (angol)–PETER LIM (szingapúri) 1. ford.
Kora: 38, ill. 67 év. A világranglistán: 94., ill. nincs rangsorolva. Korábbi vb-részvételeinek száma: 2, ill. 12. Legjobb vb-szereplése: 2. forduló (2016), ill. 2. forduló (2001, 2018). Örökmérlegük: még nem játszottak. Legutóbbi mérkőzésük:
WILLIAM BORLAND (skót)–BRADLEY BROOKS (angol) 1. ford.Kora: 25, ill. 21 év. A világranglistán: 65., ill. 72. Korábbi vb-részvételeinek száma: újonc, ill. 1. Legjobb vb-szereplése: –, ill. 1. forduló (2021). Örökmérlegük: 2 mérk., 1-1 gy. Legutóbbi mérkőzésük: Brooks–Borland 5–3 (2020. 9. 7., PDC Home Tour, I. szakasz)
ROSS SMITH (angol)–JEFF SMITH (kanadai) 1. ford.
Kora: 32, ill. 46 év. A világranglistán: 34., ill. 58. Korábbi vb-részvételeinek száma: 3, ill. 1. Legjobb vb-szereplése: 2. forduló (2021), ill. döntős (2016, BDO). Örökmérlegük: 2 mérkőzés, 2 R. Smith-gy. Legutóbbi mérkőzésük: R. Smith–J. Smith 6–5 (2021. 10. 22., Players Championship 27., a 16-ba jutásért)
PETER WRIGHT (skót – 2. kiemelt)–RYAN MEIKLE (angol) 2. ford.
Kora:  51, ill. 25 év. A világranglistán: 2., ill. 71. Korábbi vb-részvételeinek száma: 12, ill. 2. Legjobb vb-szereplése: világbajnok (2020), ill. 1. forduló (2020, 2021). Örökmérlegük: 5 mérkőzés, 4 Wright-gy., 1 Meikle-gy. Legutóbbi mérkőzésük: Wright–Meikle 6–5 (2021. 6. 15., Players Championship, Milton Keynes, a 16-ba jutásért)

DARTS-VB, 3. nap, London, Alexandra Palace. Sport1 13:30 és 20:00 az első forduló és második forduló mérkőzései (kommentátor: Fülöp László, szakkommentátor: Ziegenhám Medárd)