Fura NBA-rekordok a covid árnyékában • SportTV

Fura NBA-rekordok a covid árnyékában

2021. 12. 30. 16:05    
Olvasási idő: 2 perc

Már most decemberben túlszárnyalta az NBA a tavalyi rekordot, hiszen Greg Monroe volt az 541. játékos, aki a 2021-22-es szezonban pályára lépett egy NBA-meccsen, ezzel máris odalett az 540-es csúcs. Sőt, azóta ez a szám már felszökött 557-re. A visszatérő Joe Johnson pedig közel 20 év után lépett pályára ismét a Celtics mezében.

Fura történeteket hoz ez a szezon a covid árnyékában. Az omikron variáns erős terjedésével sorra kerülnek be a játékosok az NBA egészségügyi protokollja alá. A liga, annak érdekében, hogy lehető legkevesebb mérkőzés maradjon el, kénytelen volt olyan szabályokat hozni, amivel könnyít a csapatok igazolási lehetőségein. A two-way szerződések korlátozásait törölték, az ideiglenes szerződések nem számítanak bele a fizetési sapkába, és két karanténba kerülő játékos után kötelező is legalább egyvalakit igazolni. Ezért fordulhat elő az, hogy egy-egy keret néha olyan nevekből áll, akikről még a legtájékozottabb szurkolók/szakértők sem hallottak előtte. Vagy az, hogy olyan egykori szebb napokat látott kosarasok lépnek pályára, mint Isaiah Thomas, aki előbb a Lakersnél, majd a Mavericksnél kapott lehetőséget. Továbbá egyre közelebb vagyunk ahhoz, hogy legyen Chucky Brown, Joe Smith, Tony Massenburg és Jim Jackson után legalább egy újabb olyan játékos, aki pályafutása során legalább 12 franchiseban is pályára lép (Anthony Tolliver).

Mondjuk az NBA-ben utoljára 2018-ban pattogtató, 40 éves Joe Johnson is ezért ölthette magára ismét a Boston Celtics mezét. Így óriási ligarekordot döntött, mert 19 év és 308 nap után lépett pályára korábbi csapatában. Közel öt évet vert James Edwards a Los Angeles Lakers eddigi 14 éves és 331 napos csúcsára. Johnsont ugyanis a Celtics draftolta, de még újonc szezonjában elcserélték Phoenixbe, úgyhogy 2002. február 16-án játszott utoljára a zöld-fehéreknél. Ráadásul visszatérő meccsén a neki szánt kevesebb, mint két percben dobott is egy kosarat, így Dirk Nowitzki után a második kosaras lett, aki 20 és 40 évesen is tudott kosarat dobni ugyanabban a csapatban.

Jellemző arra, mennyire kiszolgáltatott a csapatok, hogy a Miami Heat – amelynek tegnap elmaradt a meccse San Antonióban, mert nem volt elég játékosa – az ellenfél G-Ligás farmcsapatában lévő játékosok között szemezgetett, hogy fel tudjon SOS hívni valakit, és ki tudjon állni. Így nem az ország másik végéből kellett volna odareptetni valakit, hanem a város legtehetségesebb nem NBA-s kosarasát vetették volna be. Nem tudták ezt megoldani, és elmaradt a meccs. Az Orlando Magic játékosát Hassani Gravettet a Bucks elleni meccs közben különítették el, mert kiderült, mégsem volt negatív a tesztje a meccs előtt.

Az ilyen helyzetek vezetnek ahhoz, hogy

minden eddiginél több kosárlabdázót láthattak már a nézők 2021-22-ben. Jelenleg 557-nél tart a számláló,

és amúgy a rekordot jelentő 541. pályára lépő az a Greg Monroe volt, aki egykor sokkal szebb napokat élt meg NBA-játékosként. Karrierje elején Detroitban és Milwaukeeban stabil 15 pontos, 10 lepattanós center volt.  Ő 2018-19-ben kapott utoljára lehetőséget az NBA-ben, a Sixers volt az utolsó csapata. Azóta Münchenben és Moszkvában is szerepelt, de az aktuális szezont a Wizards farmcsapatában, a Capital City Go-Go-nál töltötte, onnan szerződtette a Minnesota Timberwolves. Hétfőn egy hajnali géppel utazott Washingtonból Minneapolisba, tesztelték, pihent egy kicsit, és máris 25 percet kapott, majd dobott 11 pontot, szerzett 9 lepattanó, és kiosztott hat gólpasszt. Az edzője azt mondta a meccs után, hogy a rutinja sokat segített ebben a helyzetben, és azonnal komolyabb feladatot lehetett rá bízni, mert tapasztalatból meg tudj oldani a szituációkat.

Vélhetően nem áll majd meg ennyinél majd a számláló, de reméljük, mielőbb kilábal az NBA – és persze az egész világ – az újabb hullámból, és hogy az erre a hétre tervezett NBA-meccseken ott lesznek a legnagyobb sztárok. Íme a Sport TV-s menü:

Trash Talk: december 30., csütörtök 19:00, Sport1 (élő)

Brooklyn Nets – Philadelphia 76ers: december 31., péntek 1:00, Sport1 (élő); 21:00, Sport1 (felv.)

Milwaukee Bucks – New Orleans Pelicans: január 2., vasárnap 0:30, Sport2 (élő); 15:45, Sport1 (felv.)

NBA Action: január 2., vasárnap 13:00, Sport1

Alley-oop: január 2., vasárnap 20:30, Sport2 (élő)

Toronto Raptors – New York Knicks: január 2., vasárnap 21:30, Sport2 (élő)

Cookie beállítások