Szeged: egy pont kell a harmadik helyhez • SportTV

Szeged: egy pont kell a harmadik helyhez

2022. 03. 10. 12:27    
Olvasási idő: 2 perc

Összesen három mérkőzés van hátra a férfi kézilabda BL 2021–22-es kiírásának csoportköréból, közte a két magyar együttes záró találkozója is, egyaránt francia ellenféllel. A Pick Szegednek új sportcsarnokában egy pontra van szüksége francia riválisával szemben, hogy megőrizze harmadik helyét. A Telekom Veszprém este saját szempontjából csak presztízsmérkőzést játszik Párizsban a PSG-vel, de a házigazdának egy pont legalább kell, hogy a közvetlenül a negyeddöntőben folytathassa a küzdelmeket.

Bánhidi Bence minél tübb szurkolót vár a Pick Arnába, a csoportzáró meccsre (Fotó: pickhandball.hu)

SZEGED–MONTPELLIER

A két együttes küzd a harmadik helyért az A-csoportban. A Pick helyezeti előnyben van, kettővel több pontot szerzett a 13 mérkőzésen. Ám a francia együttes az utolsó pillanatban még előzhet, ha nyer az új Pick Arénában, mert abban az esetben pontegyenlőség alakul ki az együttesek közt, és kettejük egymás elleni eredménye dönt, az első találkozó pedig Montpellier-ben 29–29-es döntetlennel ért véget, még szeptemberben. A francia csapat mindhárom meccsét elvesztette ebben az évben a Vardar, a Kiel és az Aalborg ellen, így zuhant le a vezető helyről a negyedikre. A Szeged legutóbbi négy meccséből viszont hármat megnyert, ezzel lehet harmadik, amely helyet reményeink szerint meg is őriz. A harmadik helyezett egyébként a B-csoport 6.-jával csap össze a nyolcaddöntőben, amelyet jelenleg a Flensburg foglal el. Ha esetleg a német csapat nyerni tud a záró nap harmadik találkozóján a Palau Blaugranában a Barca ellen, megelőzheti a Portót, abban az esetben a portul bajnok lesz a Szeged (vagy a Montpellier) ellenfele.
A két együttes házi gólkirálya Bánhidi Bence (51 találat), illetve Julien Bos (55). A legutóbbi hazai mérkőzését mindkét együttes megnyerte, a Montpellier fölényesen, 31–18-ra verte meg a Sedant, a Szeged 31–27-re győzte le a Ferencvárost.
„Jó érzés olvasni, hogy egyre többen vásároltak már belépőt, éppen most értesültem arról, hogy már több mint hatezer jegy gazdára talált, így biztos, hogy népes tábor előtt léphetünk pályára. Csodás lesz biztos vagyok benne a hangulat, ez nagy élmény nekünk is. Fontos meccs vár ránk, így arra kérünk benneteket, hogy Mindenki kékben jöjjön, az is fontos lesz, hogy egész meccsen toljatok előre bennünket. Hihetetlen erőt ad a buzdításotok, az, ahogyan szurkoltok. Erős és remek csapat a Montpellier. Mi is azok vagyunk, és jó hír, hogy a sérültjeink, betegeink visszatérnek, így megint erős és népes kerettel vehetjük fel a versenyt a franciák ellen. Komoly rangadó vár ránk. Nem kérdés, hogy győzelemmel szeretnénk zárni a csoportkört, mert ez a későbbiekre nagy erőt ad nekünk” – üzent a szegedi szurkolóknak a klubhonlapon Bámdi Bence, aki nemcsak legeredeményesebb játékosa, hanem csapatkapitánya is a Tisza-parti együttesnek.

Kapcsolódó

SZEGED–MONTPELLIER kupamúlt

Összesen: 12 mérkőzés–5 Szeged-győzelem–2 döntetlen–5 Montpellier-siker / 330–335-ös gólkülönbség. Szegeden: 5–4–0–1 / 149–141.
Az első mérkőzés: Pick Szeged SC–Montpellier HB 27–24 (14–9). Szeged, 1994. 11. 13., EHF-kupa nyolcaddöntő, első mérkőzés. A legutóbbi mérkőzés: Montpellier HB–Pick Szeged 29–29 (14–15). Montpellier, 2021. 9. 16., BL-csoportkör

PSG–VESZPRÉM

Lékai Mátéék ha nem is léphetnek feljebb, de a PSG-t elüthetik a közvetlen negyeddöntőt jelentő első két hely egyikétől… (Fotó: handballveszprem.hu)

A PSG kétpontos hátrányban a Kielce mögött, a Barcával azonos pontszámmal áll a B-csoport második helyén. A lengyelek ellen pozitív az egymás elleni eredménye (egy góllal többet szerzett idegenben), a katalánokkal viszont negatív (1-3 pont), azaz a háromféle eredmény akár háromféle végállást is eredményezhet a táblázaton. Ha nyer a francia rekordbajnok csoportelső, ha ikszel második, persze csak ha a Barca kikap a Flensburgtól –, vereséggel pedig csak harmadik és nyolcaddöntőre kényszerül, függetlenül a katalóniai mérkőzés végeredményétől.
A Veszprém helyezése viszont bármely eredménnyel ugyanaz marad – a negyedik, s egyben lélekben már készülhet a másik csoport ötödikje, a Vardar Szkopje ellen is, amelytől három éve elvesztette a BL döntőjét, s amelyet David Davis edz, akit tavaly bocsátottak el a veszprémiek.
2014 óta a Veszprém csak egyetlen mérkőzést tudott megnyerni Párizsban, a másik hármon vereséget szenvedett a Stade Coubertinben. Mindkét csapat megnyerte legutóbbi bajnokiján a Telekom a veszprémi „kistestvér” KKFT-t győzte le 37–33-ra, a PSG 33–27-es sikert aratott a Chambéry fölött.
A két együttes legeredményesebbjei eddig a BL-ben Mikkel Hansen (70 találat), illetve Gaper Marguc és Petar Nenadics (59-59).
Ősszel, a szeptemberi első fordulóban a Veszprém szenzációs második félidei játékkal 34–31-es győzelmet aratott a francia sztárcsapat fölött.

Kapcsolódó

PSG–VESZPRÉM kupamúlt

Összesen: 13 mérkőzés–7 PSG-győzelem–1 döntetlen–5 Veszprém-siker / 361–352-es gólkülönbség. Párizsban: 5–3–1–1 / 140–131.
Az első mérkőzés: PSG-Handball–MKB-MVM Veszprém 26–28 (14–12). Párizs, 2014. 4. 19., BL-negyeddöntő, első mérkőzés. A legutóbbi mérkőzés: Telekom Veszprém KC–Paris Saint-Germain Handball 34–31 (13–17). Veszprém, 2021. 9. 16., BL-csoportkör

FÉRFI KÉZILABDA BL, csoportkör, záró forduló. Sport1 18:00 Pick Szeged– Montpellier HB (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Vadkerti Attila, műsorvezető: Petur András, szakértő: Borsos Attila és Pásztor István); Sport1 20:30 PSG-Handball–Telekom Veszprém KC (kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommentátor: Borsos Attila, műsorvezető: Petur András, szakértő: Pásztor István)