A Villarreal várja a csodát • SportTV

A Villarreal várja a csodát

2022. 04. 06. 11:26    
Olvasási idő: 3 perc

Az előzetes esélylatolgatások mindegyik párosításnak megjelölték a favoritját a BL negyeddöntői közül. A 13 év után negyeddöntős Villarreal és a rekordként 21-edszer a nyolc között fellépő Bayern kettőséből aligha lehet kérdés, hogy a német rekordbajnok a „forró esélyes”

Thomas Müller 133. Bl-mérkőzése előtt áll, eddig 52 alkalommal talált a hálóba. Meglesz a Cerámicában az 53. gól is? (Fotó: Getty Images)

A két klub mindössze másodszor keresztezi egymás útját az európai kupaporondon. Először 2011-ban, a BL-csoportkör A-jelű négyesébe sorsolták be őket, s éppen egymás ellen kezdték meg a küzdelmeket szptemberben, s éppen a szerda esti találkozó színhelyén, az El Madrigalban, amit azóta Estadio de la Cerámicának hívnak.  Toni Kroos első és Rafinha második félidei góljával nyertek a bajorok, a másik mérkőzésen pedig két hónapra rá az Allianz Arenában 3–1-re, Ribéry duplájával és Mario Gómez találatával, a túloldalon De Guzmán volt eredményes. Vlégül a csoportból a sárga tengeralattjáró pont nélkül esett ki, a Bayern csoportelső lett, majd az idény végén hazai pályán bukta el a döntőt, drámai 11-es csatában a Chelsea ellen.
A jóval szerényebb múltú spanyoloknak a párviadal összesen 12 mérkőzésük egyhatoda volt német ellenféllel szemben (mérleg: 5-4-3), a bajorok azonban már nemzetközi kupaszereplésük hatrmadik  évében (az elsőben negyeddöntősök voltak a VVK-ban, a másodikban megnyerték a KEK-et) már összefutottak spanyol ellenféllel a Valenciával, amelyet el is búcsúztattak, ugyancsak a KEK negyeddöntőben. Azt a két találkozót további 63 követte, jelenleg 31-15-19 az eredménymérleg. A 65 csatából mindössze 3 finálé 4 találkozója folt trófeáért, a bajorok az Atlético ellen (két meccsen) a BEK-et, a Valencia ellen a BL-t, a Sevilla ellen pedig a Szuperkupát nyerték el (az utóbbit nem is olyan régen, 2020 szeptemberében a Puskás Arénában).
A Villarreal mindössze harmadik negyeddöntőjében szerepel, az eddigi kettőből egyet megnyert, az Inter ellen 2006-ban, a másokon elbukott az Arsenallal szemben három évre rá.
Azok után, hogy az előző évben veretlenül, 11 győzelemmel és 3 döntetlennel megnyerte az Európa-ligát (fennállása első nemzetközi kupadöntőjében), a BL-csoportból üggyel-bajjal jutott tovább ebben a kiírásban, csoportmásodik helyét csak a 6. fordulóban véglegesítette, az Atalanta elleni bergamói 3–2-vel. A rájátszásban igazi „nagyvadat” ejtett, a Juventus csapatában, a hazai döntetlen után ismét Itáliában aratott fényes diadalt, 2–0-ra legyőzve házigazdáját a „másik” Allianz Stadionban.
A Bayern nem kevesebb mint 20 negyeddöntőt tud maga mögött – ez rekord – az 1972-es első fellépés óta, ebből 11-et győztesen teljesített. Ebben a fázisban ötször meccselt spanyol együttesekkel, 2–3 a győzelem-vereség mutató, de megnyerte a legutóbbi kettőt (Sevilla 2018, Barcelona 2020). A bajorok összesen 22 ki-ki párharcot vívtak spanyol klubokkal, s az összmérleget és a döntős szereplést figyelembe véve „csak” 11–11-re állnak ebben az összevetésben. Ötöt elvesztettek a legutóbbi hétből, de beletartozik a rekordot jelentő 8–2-es sikerük is a Barcelona ellen a 2020-as lisszaboni egymeccses negyeddöntőben.
Ami az idegenbeli szereplést illeti, a bajorok két és fél éve, 22 mérkőzés óta veretlenek a nem otthonukban lejátszott európai kupamérkőzéseken. Ebben a kiírásban egyetlen alkalommal mulasztották el a győzelmet, a 100%-osan zárt csoportkör után ikszeltek Salzburgban, utána azonban 7–1-gyel valósággal tönkrezúzták az osztrák Red Bullt.

Unai Emery, a szokott trófeával.  A mester a Sevillával egymás után háromszor, majd  öt évre rá a Villarreallal is elnyerte a serleget. Azért a BEK nagyfülű trófeája még odébb van, ahhoz most egy hatszoros korábbi győztest kellene eltüntetni a színről… (Fotó: Getty Images)

A Villarreal edzője, Unai Emery „ikszre” áll a Bayernnel, a 2017–18-as csoportkörben a PSG mestereként Párizsban 3–0-s győzelemre vezette övéit, Münchenben viszont kikapott velük a német rekordbajnoktól.
A sárga tengeralattjáró a Juve elleni fényes diadal óta mindkét bajnokiját elvesztette, egyformán idegenben, szerzett gól nélkül (Cádiz 0–1, Levante 0–2). Ezzel csupán 7. helyen állnak a LaLigában, tetemes, 6 pontos hátrányban az utolsó európai kupahelyen álló Real Sociedadtól.
A Bayern „természetesen” vezet a Bundesligában, 9 pont előnnyel a Dortmund előtt, legutóbbi 7 bajnokiján veretlenül (5 gy., 2 d.) végzett.
A találkozót Anthony Taylor vezeti, az angol bírónak 84 UEFA által küldött mérkőzése van, ebből a BL-ben 31. A Bayernnek kétszer sípolt, mind a kettőt a bajorok megnyerték csoportkörös találkozón, a Villarreallal ez lesz az első mérkőzése.

Kapcsolódó

VILLARREAL–BAYERN ÖRÖKMÉRLEG

Összesen: 2 mérkőzés, 2 Bayern-győzelem, 1–5-ös gólkülönbség. Villarrealban: 1–0–0–1 / 0–2. A legutóbbi mérkőzésen: Villarreal–Bayern 0–2 (0–1). Gólszerző: Kroos, Rafinha (2011. 9. 14., BL-csoportmérkőzés).
Örök európai kupaszereplés: 15 kupaévad–169 mérkőzés–86 győzelem–44 döntetlen–39 vereség / 275–175 gólok (az örökranglistán: 62.), ill. 54–490–285–104–101 / 1024–498 (ör.: 3.)
BEK-/BL-szereplés: 5–42–13–14–15 / 47–50 (ör.: 85.), ill. 38–370–221–74–75 / 781–365 (ör.: 2.)  Legjobb BEK-/BL-eredmény: elődöntős (2006), ill. győztes (1974, 1975, 1976, 2001, 2013, 2020)

BAJNOKOK LIGÁJA, negyeddöntő, első mérkőzés. Sport2 19:45 a mérkőzés előzetese (műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hajdu Attila, Hrutka János, Mészáros Ábel); Sport2 20:45 Villarreal CF–FC Bayern München (kommentátor: Faragó Richard, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hajdu Attila, Hrutka János, Mészáros Ábel); Sport2 23:00 a nap összefoglalója (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hajdu Attila, Hrutka János, Mészáros Ábel)