Luka Doncic pontszerzésben Michael Jordannel verseng • SportTV

Luka Doncic pontszerzésben Michael Jordannel verseng

2022. 05. 08. 10:06    
Olvasási idő: 2 perc

Egy mérkőzéssel ezelőtt Luka Doncic rájátszásbeli pontátlaga a karrierjét tekintve épp magasabb volt, mint Michael Jordané, ezzel rekorder volt. Azóta picit rontott ezen, és most második Jordan mögött, de mégis őrület, hogy ilyen magasságokban van a szlovén.

35 pont. Azzal már előzhetek. (Fotó: Getty Images)

Jelen pillanatban Michael Jordan karrierátlaga a legmagasabb az NBA rájátszások tekintetében 33,45 ponttal. Négy nappal ezelőtt Luka Doncic 35 pontot dobott a Phoenix Suns ellen, és megelőzte Jordant, hiszen akkor épp 34,61-re emelkedett az átlaga. Azóta ez a Suns elleni harmadik meccsen dobott 26 pontjával picit csökkent ez a szám, most 33,11-gyel második Jordan mögött. Mondjuk vélhetően nem bánja, hiszen a Mavericks akkor szerezte meg első győzelmét a párharcban. Természetesen a meccsszám közel sincsen partiban kettejük között, Jordan 13 szezon alatt lejátszott 179 meccsen dobott 5987 pontot, míg Doncic 19 meccsen 629-et. Ráadásul először jutott túl karrierje során az első körön.

Ettől függetlenül a tény az tény:

Jelenleg Jordan és Doncic rendelkezik az NBA rájátszások történetének legmagasabb pontátlagaival.

Ez ráadásul azért külön érdekes, mert Doncic épp a Jordan brand játékosa. AZt nem tudjuk elképzelni, hogy Jordan egójának jól esne, ha Doncic beelőzné, de legalább a cipőüzletnek jót tehet a dolog. A lista harmadik helyezettje, Allen Iverson hátránya egyébként viszonylag tetemes velük szemben, hiszen ’’csak’’ 29,73 pontot termelt. A Top 10-ben találjuk még Kevin Durantet (29,41), Jerry Westet (29,13), LeBron Jamest (28,69), Donovan Mitchellt (28,33), Ja Morantet (28,21), Anthony Davist (27,33) és Elgin Baylort (27,04). A listáról hatan aktívak jelenleg is, az NBA aktuális legjobbjainak Top10-ét rajtuk kívül Brandon Ingram (27), Steph Curry (26,58), Devin Booker (26,46) és Nikola Jokic (26,44) alkotja.

Giannis Antetokpunmpo a 11., átlagban 26,28 pontot termelt 72 playoff-meccsén, a 72-en, tegnap este például 42 vállalt magára a Boston Celtics elleni körömrágós meccsen, amelynek a végkifejlete érdekesre sikeredett:

Vélhetően emelkedni fog még az ő átlaga is:

A Celtics-Bucks párharcban ezzel 2-1-re vezet a címvédő, a másik keleti párharcban 2-1 a Heatnek a Sixers ellen, míg nyugaton a Suns a Mavericks ellen, a Warriors pedig a Grizzlies ellen vezet 2-1-re.

Aki pedig kíváncsi arra, hogy Luka Doncic ma beelőzi-e Jordant a pontlistán, az kapcsoljon 21:30-kor a Sport2-re, mert élőben közvetítjük a Mavericks-Suns-párharc negyedik meccsét.

NBA Action: május 8., vasárnap 11:45, Sport1

Dallas Mavericks – Phoenix Suns (4. mérkőzés): május 8., vasárnap 21:30, Sport2 (élő)

Cookie beállítások