Veszprém: irány a hetedik final four • SportTV

Veszprém: irány a hetedik final four

2022. 05. 18. 08:26    
Olvasási idő: 2 perc

Mióta négyes döntős szisztémával rendezik a férfi kézilabda BL végküzdelmeit, a magyar rekordbajnok először 2014-ben jutott el a kölni tornazáró kvartettbe, s ez azóta még ötször ismétlődött meg – pontosabban a Covid-szezonban „beválasztották” a négybe, igaz, az addig elért eredmények alapján. Most 7-edszer is részt venne a németországi csúcseseményen – ehhez „csupán” meg kell őriznie hétgólos előnyét a tavalyi ezüstérmes Aalborg ellen. Még egy kölni hely elkél az este során egy lengyel–francia összecsapáson – természetesen azt is élőben közvetítjük.

Dejan Manaszkov szerint "nulláról indulva" kell játszani Aalborgban (Fotó: handballveszprem.hu)

AALBORG–VESZPRÉM

A hétgólos múlt heti domináns veszprémi siker véget vetett a dánok hetes győzelmi sorozatának a BL-ben. A magyar rekordbajnok öt mérkőzés óta nem talált legyőzőre a ligában, a playoff előző körében idegenben nyert, otthon remizett a korábbi kétszeres győztes Vardarral. Az Aalborg az idényben kétszer nyert 8 góllal – ennyi kellene neki a fordításhoz – a Zagreb ellen 34–24-re, a Montpellier ellen 36–28-ra, mindkétszer a csoportkörben.
Dejan Manaszkov, a bakonyiak balszélsője az EHF honlapján a következőket mondta: „Nem tartunk az Aalborgtól, nekünk a saját játékunkra kell összpontosítanunk. Úgy kell játszanunk, mintha a múlt heti mérkőzés meg sem történt volna, elfelejteni a hétgólos előnyt. Ez az egyetlen sanszunk.”
A Veszprém tehát már a 7. final fourjára készül – 2015-ben, 2016-ban és 2019-ben a döntőbe is bejutott, de mindháromszor sajnos vereséget szenvedett – , az Aalborg viszont eddig csak egyetlenegyszer szerepelt a végső négyben, tavaly. A gólkirályjelölt és a góllista harmadikja találkozik a meccsen: a hazai csapatból Felix Claar 85-ször, a vendégektől Petar Nenadics 82-szer talált a kapuba eddig a BL-idényben.
„Nagyon nehéz a helyzetünk, hiszen hétgólos hátrányban vagyunk. De most mi játszunk otthon és erősen hiszünk benne, hogy sokkal jobbak leszünk, s meg akarjuk mutatni, hogy nem a múlt heti volt az igazi oldalunk. Nagyon akarjuk Kölnt!” – mondta a másik balszélső, Buster Juul.
Mi mindenesetre nem babonából, de ugyanazt a hármast „delegáltuk” Dániába, akik a veszprémi sikert közvetítették a múlt héten, Bartha Zoltán kommentátor, Pásztor István szakkommentátor és Fülöp Marcell riporter alkotja kis csapatunkat, Remélhetőleg az eredmény is – ha nem is tökéletesen ismétlődik meg – hasonlóan alakul a múlt csütörtökihez.

Kapcsolódó

AALBORG–VESZPRÉM KUPAMÚLT

Összesen: 5 mérkőzés–2 Aalborg-győzelem–0 döntetlen–3 Veszprém-siker / 131–156-os gólkülönbség. Aalborgban: 2–1–0–1 / 56–59. Az első mérkőzés: Telekom Veszprém–Aalborg Handbold 30–24 (16–10). Veszprém, 2017. 11. 4., BL-csoportkör. A legutóbbi mérkőzés: Telekom Veszprém–Aalborg Handbold 37–29 (17–16). Veszprém, 2022. 5. 12., BL-negyeddöntő, első mérkőzés

KIELCE–MONTPELLIER

Az első mérkőzésen tíz perc után még a Montpellier vezetett, de a lengyel bajnok hamar utolérte, s azután már nem került hátrányba. A tavalyi playoffban a Kielce szintén Franciaországban, a Nantes ellen szintén győzelemmel kezdett, de elvesztette a hazai visszavágót és kiesett. A Montpellier ötből nléygszer nyerni tudott Kielcében, egyetlen vereségét a csoportkörben szenvedte el, még 2015-ben. A francia csapat ötször nyert eddig öt- vagy többgólos különbséggel az idényben.
A Kielce teljes csapattal állhat ki, a vendégektől Yanis Lanne kézsérülés miatt hiányzik, de Julien Bos visszatért sérüléséből.
„Az első meccs után tudjuk, hogy higgadtnak kell maradnunk., Valószínűleg keményen támadnak majd. Itthon játszunk, akár nagyon is felcsaphatnak az indulatok, már az első perctől a legerősebben akarunk játszani. Nem tekintjük magunkat favoritnak, még csak a párharc első felén vagyunk túl. Három gól nem sok” – nyilatkozta Szymon Sicko, a lengyelek balátlövője.

FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, negyeddöntő, visszvaágó. Sport1 18:00 Aalborg Handbold–Telekom Veszprém (kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommentátor: Pásztor István, riporter: Fülöp Marcell, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Borsos Attila és Deli Rita); Sport1 20:45 Lomza Vive Kielce–Montpellier Handball (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Borsos Attila, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Borsos Attila és Deli Rita)