Ambros Martín: Ha nem érezzük magunkat tökéletesnek, még keményebben állunk neki a munkának • SportTV

Ambros Martín: Ha nem érezzük magunkat tökéletesnek, még keményebben állunk neki a munkának

2022. 05. 31. 17:38    
Olvasási idő: 4 perc

A Győri Audi ETO KC négyszeres BL-győztes vezetőedzője, Ambros Martín a Sport TV Harmadik Félidő Extra című műsorának vendége volt. Itt szót ejtett arról, hogy sokkal élénkebben élnek előtte az elvesztett döntők, mint a megnyertek, mert a vereségekből nagyon sokat lehet tanulni. Például a Ferencváros elleni elveszített kupadöntő miatt nem érzi magát tökéletesnek a csapat, ami miatt még keményebben állnak neki a munkának. Háfra Noémi helyzetére is kitért, próbálja a jövőben is segíteni majd a játékost, akiről úgy érzi, készen áll arra, hogy egy fontos szerepet felvállaljon a csapaton belül.

Ambris Martín a FINAL4-ba jutás után. (Fotó: gyorietokc.hu)

„Az idény kezdetéhez, illetve január és február egy részéhez képest az a különbség, hogy mindig szombat-szerda felosztásban játszottunk, és nem is pihentünk gyakorlatilag, csak játszottunk, és felkészültünk a soron következő mérkőzésre. Mielőtt a BL alapszakasza véget ért, azóta csak hétvégente játszottunk, és ez nem jött jól nekünk, valamelyest kiestünk a versenyritmusból. Most pedig jónéhány rendkívül fontos kulcsmérkőzés volt a bajnokságban és a kupában, és megfigyelhettük, észrevehettük, hogy nagyon sok kiélezett mérkőzést játszottunk a Ferencvárossal, amit végsősoron nem tudtunk jól lehozni. Úgy gondolom, hogy az elkövetkezendő hétvége tekintetében lehet, hogy ez előnyünkre válhat – fogalmazott Ambros Martín a Harmadik Félidő Extrában.

“Az Esbjerg, a Vipers vagy akár a Metz is rájátszásban vett részt, kieséses mérkőzéseket játszott, amelyek nagyon hasonlítanak ahhoz, amelyek a mostani hétvégén is vár majd minket. Lehet, hogy az Esbjerg fáradt lesz, hogy három meccset játszik az Odense ellen a dán bajnoki címért, de nagyon hozzászokott ahhoz, hogy kemény mérkőzést játsszon. Lehet, hogy ez hátrány számukra, de elképzelhető akár az is, hogy előnyükre szolgál majd. Ettől függetlenül nekünk arra kell összpontosítanunk, hogy jó munkát végezzünk, legyen egy jó szombatunk, hozzunk le egy jó vasárnapunk, és legyünk képesek arra, hogy fejlődjünk annak érdekében, hogy minél jobban sikerüljön ez a hétvége.”

A vezetőedző visszatekintett a Győrrel megvívott korábbi BL-döntőire is: „A legfontosabb természetesen az volt, amit először nyertünk meg a Győrrel, de amik leginkább megmaradtak bennem – bár ezek nem a legkedvesebb emlékek -, azok az elvesztett döntők. Bevallom, nem emlékszem annyira azokra a csapatokra, akik ellen győztünk, arra sem, hogy pontosan hogyan zajlottak azok a meccsek. Arra a három döntőre viszont nagyon élénken emlékszem, amiket elvesztettünk, a Győrrel kettőt, korábbi spanyol csapatommal egyet. Nagyon jól emlékszem a vesztes döntőkre, hogyan zajlottak le, milyen okokból hagytuk el vesztesen a pályát. A vereség talán egy ok, ami segít, hogy javuljak, jobbá váljak, fejlődjek, mindazonáltal, amikor nyertünk, akkor a videót sem akartam megnézni, egyszer csak megünnepeltük, nagyon örültünk neki, és nem is tudjuk, hogy miért is győzedelmeskedtünk, diadalmaskodtunk, csak azt tudtuk, hogy egy óriási ünnepet csaptunk. Ezek nagyon szép emlékek, viszont csupán emlékek, jelenleg a mostani hétvége éltet, és mindaz, ami előzőleg történt, csak a múlté, nem számít, csak emlék. Szép ezeket felidézni, jó visszaemlékezni, viszont számomra nem szolgál semmire jelenleg.”

Martín azt is elmondta, nincs könnyű ellenfél egy FINAL4-on, mind a négy résztvevő topcsapat, akik remek szezont tudnak a hátuk mögött, és kitért a Ferencváros elleni kupavereségre is: „Azon túl, hogy kik az ellenfelek, nekünk nagyon sokat kell saját magunkra gondolnunk, saját magunkon kell dolgoznunk, annak érdekében, hogy jól érezzük magunkat ezen a héten. Ez a hét különösen nehéz, hiszen elvesztettük a kupadöntőt, ennek tudatában vagyunk, viszont a vereség, a bukás nem feltétlenül a sikerrel ellentétes irányba mutat, lehet, hogy pontosan ugyanabba az irányba vezet. A vereségekből sokkal többet lehet tanulni, és azáltal, hogy nem érezzük magunkat tökéletesnek, és hogy azt érezzük, az ellenfél lehet még erősebb, azáltal még keményebben tudunk nekiállni a munkának, sokkal jobban tudunk felkészülni.”

A műsorban megszólalt Háfra Noémi is, aki nehézségekkel küzdött a szezon során, és nagyon sokat dolgozott azért, hogy megtalálja a kiutat, és most jól érzi magát. „Most már a meditáció része a mindennapjaimnak, nem csak a meccs előtt, de edzések előtt vagy akár pihenőnapokon is muszáj egyet meditálni, mert ez nagyon fontos a mentális egészségnek is. Én ezt ajánlom mindenkinek, egy kicsit meg kell állítani az időt, hogy az ember frissen és jó lendülettel tudjon menni a mindennapokra.”

Részletesebben is beszélt a nehézségeiről a Sport TV-nek: „Az én hullámvasutam az mindig hullámvasút, de ez az év tényleg fent és lent, de remélem, most már inkább csak fent egy kicsit, és stagnáló üzemmódban maradok. Nagyon sokat dolgoztam a mentális fejlődésemen, itt segítettek a fizikális fejlődésemen, úgyhogy igazából szépen lassan egyenesbe jövök – fogalmazott a magyar válogatott játékos. – Mentálisan tényleg nagyon lent voltam, elfáradtam. Nehéz kimondani, de tényleg a kiégés határán voltam. nagyon sok segítséget kaptam szakemberektől, akik pár nap alatt többéves kiégésből is kihoznak embereket. Pár nap alatt ki tudtam ebből jönni, ami tényleg az önfejlődésben volt a legfontosabb, és most már ezt én is tudom kezelni.”

Ambros Martín elismerően szólt játékosáról: „Tudatában voltam ennek a helyzetnek, és azt tudom mondani, hogy az a tény, hogy valaki odakerül, bekerül a Győr csapatába, ez nem könnyű helyzet. Óriási játékosok, nemzetközi szintű klasszisok jönnek a Győrhöz, és lehet, hogy nem tudnak egyszerűen teljesíteni. Elképzelhető, hogy egy túlzott nyomás miatt, mindaddig, amíg el nem jön egy olyan pillanat, amikor hozzáigazodik, hozzászokik a csapathoz, a játékstílushoz, ahhoz, hogy itt játsszon. Onnantól kezdve jön az eredmény, nem is az, amit korábban hozott, hanem talán még egy magasabb szint. Nonó esetében talán még bonyolultabb a helyzet, hiszen a Ferencvárostól igazoltuk, úgyhogy nagy elvárásokkal jött, hogy mit fog csinálni a Győrben, és hogy sokat játszik-e, a saját posztján játszik-e – fogalmazta meg a szituációt Ambros Martín, majd folytatta: Nekem nagyon tetszik, amit Nonó teljesít, és amit csinál, nagyon sajnálom a helyzetét. Tudom, milyen keményen dolgozik, azt is tudom, hogy bizonyos pillanatokban igazságtalan voltam vele abban a tekintetben, hogy a munkája nem jutalmazódott meg játékpercekkel, de mindig is továbbítottam felé, hogy hiszek benne. Nem volt könnyű szakasza, viszont egy olyan hölgyről van szó, aki hihetetlen jellemmel rendelkezik, és az én edzői szempontomból nem csupán minden tiszteletemet vívta ki, hanem azt is, hogy teljes mértékben próbálóm a jövőben is segíteni őt. A legutóbbi időben a mérkőzéseken nem kapta meg annyira ezt a lehetőséget, de úgy gondolom, hogy jelenleg nagyon is fel van készülve arra, készen áll arra, hogy egy fontos szerepet felvállaljon a csapaton belül.”

A Sport TV-n a héten folytatódik a FINAL4-ra hangolódás, szombatig minden nap jelentkezünk friss tartalommal a négyesdöntő kapcsán.

A műsor:

Harmadik félidő-extra, 2. rész: május 31., kedd 19:00, Sport1

Harmadik félidő-extra, 3. rész: június 1., szerda 19:00, Sport1

Harmadik félidő-extra, 4. rész: június 2., csütörtök 20:45, Sport1

Harmadik félidő-extra, 5. rész: június 3., péntek 21:00, Sport1

FINAL4, 1. nap (benne a Győri Audi ETO KC – Esbjerg és Metz – Vipers Kristiansand elődöntők): június 4., szombat 14:00, Sport1 (élő)

FINAL4, 2. nap (benne a bronzmérkőzés és a döntő): június 5., vasárnap 14:00, Sport1 (élő)

Harmadik Félidő: június 5., vasárnap 20:30, Sport1 (élő)

Cookie beállítások