Oftedal, Nze Minko és Lukács állóképessége még a győriek között is kiemelkedő • SportTV

Oftedal, Nze Minko és Lukács állóképessége még a győriek között is kiemelkedő

2022. 06. 03. 18:16    
Olvasási idő: 3 perc

A Győri Audi ETO KC nemzetközi, operatív igazgatója, Szabó Tamás volt a Harmadik Félidő Extra vendége. Itt nyilatkozott arról, higy tudomása szerint 16 ezer nézője lehet maximálisan idén a FINAL4-nak az MVM Dome-ban, és hogy úgy tudja, már közel a teltház, de vannak még elérhető jegyek. Megszólalt a klub erőnléti edzője, Holanek Zoltán is, aki elmondta, nagyon fontos a FINAL4-on, hogy figyelembe vegyék a játékosok aerob állóképességét, mert két nap alatt két ilyen meccs nagyon komoly terhelés a szervezetnek. Azt is megosztotta a nézőkkel, mely három játékos emelkedik ki leginkább ebből a szempontból.

Lukács Viktória aerob állóképessége az egyik legjobb a Győrben. (Fotó: gyorietokc.hu)

„A Győri Audi ETO KC attól függetlenül, hogy ezt az eseményt a Magyar Kézilabda Szövetség és az EHF rendezi, egy ugyanolyan vendégcsapat, mint az Esbjerg, a Vipers vagy a Metz, semmilyen előjogokkal nem rendelkezik” – nyilatkozta Szabó Tamás a jegyekről a Sport TV-nek, ugyanúgy leadta a jegyigényét a magyar klub, mint a többiek.

A várható nézőszámról is beszélt: „Azt tudom, hogy közel van a teltházhoz, de szerintem azért maradtak még jegyek.(…)Nagyon jó számok vannak a szurkolótáborokból, Győrből például 334 fő érkezik szervezett úton. Ez azért csalóka, mert nagyon sok Győr-szurkoló már korábban megvette a jegyét, és nyilvánvalóan 90 százalékban magyarokkal telik majd meg a lelátó. Dániából 200, Norvégiából 250 főt vártak, annyit adtak le a csapatok. A franciáknál van egy 400-as szám. Kölnben is ugyanígy megy. 520 db jegyet adtak fixen a csapatoknak a szervezők. Ezen kívül nagyon sokan vettek jegyeket az online térben, a játékosok is, és nagyon sokan előre megvették a jegyeiket. Azt be kell látni, hogy mi is anno, amikor a Magvassy csarnokból előbb az egyetemi csarnokba, aztán az Audi Arénába, akkor azt szokni kellett, hogy több jegy elérhető. A Papp Lászlónál volt egy nagyon jó mag, ott már elértük közel a teltházat, szerintem az utolsó COVID előtti évben, 2019-ben nagyon szép számokat hozott a rendezvény, szinte gyakorlatilag ki lehetett tenni a teltház táblát. Azért itt van még 8000 fő pluszosan, de én úgy tudom, ha jók az információim a szövetségtől, hogy a lezárások, a stúdiók, stb. miatt 16.000 környékén van a maximálás befogadóképesség. Az azért 4000 fővel több, mint ami a Papp Lászlóban volt.”

Borsos Attila, a Sport TV szakértője úgy véli, ha 15.000 néző kimenne, nagyon boldog lenne mindenki. „Nagyon jó hangulatot tudnak ott teremteni, és ez nagyon szükséges, arra nagyon számítunk. Ezúton is kérek mindenkit, aki szeretne jönni, hogy jöjjön, és szurkoljon nekünk!” – mondta az operatív igazgató. Egyébként a 15 ezer fő már így is FINAL4-os nézőcsúcs lenne, a hivatalos adatok szerint a Papp László Arénában 12 ezren voltak 2019-ben.

A győri játékosok erőnléte is szóba került, hiszen két nap alatt kell megvívni két hihetetlenül éles meccset két élcsapat ellen. A Harmadik Félidő Extrában megszólalt Holanek Zoltán, a győriek erőnléti edzője, az ő és csapata feladata formába hozni, és formában tartani a játékosokat egész szezon során, és a FINAL4-on is. Különösen fontos a szerepe most Budapesten, hiszen ez a hétvége extra kihívások elé állítja az ETO-t: „Itt minden, de elsősorban a formaidőzítés változik. Hiszen teljesen más a forgatókönyve egy hétvégén két élet-halál mérkőzésen, mintha csak egy lenne” – nyilatkozta Holanek Zoltán. – Mindig az van, hogy elemezzük az előző mérkőzés fizikai paramétereit, és utána csoportokban próbáljuk megoldani a regenerációt, azoknak a játékosoknak, akiknek kevesebb szerep jut, nekik pedig a kompenzációt.”  

Holanek hozzátette, mindig egyénre szabják a feladatokat, és a keret jó formában van. „Azért vagyunk jó helyzetben, mert minden játékosunk válogatott kerettag, hozzá vannak szokva az ilyen terheléshez a világversenyeken. Illetőleg azok a játékosok bírják jobban, akiknek sokkal jobb az aerob állóképességük. Ezek az adatok rendelkezésünkre állnak, ők picit többet fognak játszani, de nyilván a szituáció dönti majd el, ki és mekkora terhelés kap majd. Három nagyon kiemelkedő állóképességű játékosunk van, a Stine (Oftedal), az Estelle (Nze Minko) és a magyarok közül Lukács Vica. Ők hárman rendelkeznek a legjobb aerob mutatókkal, velük lesz talán a legkönnyebb dolgunk. A fizikai képességük alapján ők képesek arra, hogy nagyobb terhelést bírjanak.”

Holanek Zoltánék munkáját segíti, hogy a klub ilyenkor minden eszközt, gépet Budapestre utaztat Győrből, amire szükség lehet, és ami mozdítható. Szabó Tamás ehhez hozzátette: „Ilyenkor az Audi Arénának a rehabilitációs részlegében a porcikák fújja a szél, mert gyakorlatilag minden itt van velünk a hotelben.”

A Sport TV-n a héten folytatódik a FINAL4-ra hangolódás, szombatig minden nap jelentkezünk friss tartalommal a négyesdöntő kapcsán.

A műsor:

Harmadik félidő-extra, 5. rész: június 3., péntek 21:00, Sport1

FINAL4, 1. nap (benne a Győri Audi ETO KC – Esbjerg és Metz – Vipers Kristiansand elődöntők): június 4., szombat 14:00, Sport1 (élő)

FINAL4, 2. nap (benne a bronzmérkőzés és a döntő): június 5., vasárnap 14:00, Sport1 (élő)

Harmadik Félidő: június 5., vasárnap 20:30, Sport1 (élő)