Veszít-e játékost a „PDC All Stars”? • SportTV

Veszít-e játékost a „PDC All Stars”?

2022. 08. 19. 06:28    
Olvasási idő: 2 perc

Az ausztráliai-óceániai hármas World Series-állomássorozat középső etapja következik, az Új-dél-walesi Masters Wollongongban. A szisztéma a szokásos: első napon az első körben a nyolcaddöntőben a nyolc PDC-sztár meccsel a nyolc helyi játékossal, majd a második nap következik a negyeddöntő, az elődöntő és a finálé.

Fallon Sherrock időnként a "PDC-szupernyolcas" gyenge pontja. Wollongongban Mal Cumingon kellene túljutnia az első körben (Fotó: PDC/Lawrence Lustig)

A lebonyolítás és a pénzdíjazás azonos a WSD eddigi állomásaival. Most is azt összdíjazás 60 ezer font, a győztes ebből 20-at, a döntős 10-et kap a végén, de alanyi jogon a mezőny fele, az első napi 8 vesztes is kap a számlájára 1250-et. Az első körben 6, a szombati napon 6 (negyeddöntő), 7 (elődöntő), majd 8 győztes legig (döntő) tartanak a találkozók.

Amint azt tudni lehetett, Óceánia nem Hollandia. Amszterdamban a PDC-sztárok, az első körben 6–2-re „kikaptak” a pazar hollandoktól, a múlt heti townsville-i versenyen a „válogatott” tagjai közül egyedül Fallon Sherrock veszített, a többiek vagy nagyon könnyen, vagy kicsit nehezebben, de vették az első akadályt.
A hazai csapatban most is van egy „kakukktojás”, de nem feltétlenül játékereje, hanem nemzetisége miatt. A nyolcasból ugyanis heten ausztrálok, a nyolcadik Haupai Puha viszont Új-Zéland színeiben versenyez.
Az eddigi eredmények alapján az elsőnégy kiemelt Dimitri Van den Bergh (az északi és a holland verseny győztes), Michael van Gerwen (a múlt héten Queensland bajnoka), Micheal Smith (az idénynyitó US Masters legjobbja) és Gerwyn Price (a világelső).
A sorsolási tábla alapján MVG és Price, a hat nappal ezelőtti döntősök ismét csak a fináléban futhatnak össze, mert külön ágra kaptak beosztást.
A „hazai csapat” két legjobbja, az idei csapatvilágbajnok ausztrál duó a két Michaellel csap össze az első körben, Simon Whitlock – aki annak idején vb-döntőt is játszott – most Mighty Mike-kal, Damon Heta pedig a sokszor a döntőig menetelő, de ritkán végső győztes Michael Smithszel meccsel a negyeddöntőért. Ez lesz a hatodik és a hetedik meccs az ausztrál estében – és az európai délelőttön, valamint kora délutánban –, az utolsó, kvázi „főműsoridőset” a jelenlegi széria rangelsője, VDB játssza Raymond O’Donnell-lel, aki már szerepelt a WSD-n, négy éve a Melbourne Open első körében druszájától, Raymond van Barneveldtől szenvedett 6–4-es vereséget.

Kapcsolódó

Új-DÉL-WALESI MASTERS, A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA

Joe CULLEN (angol)–Dave MARLAND (ausztrál)
James WADE (angol)–Gordon MATHERS (ausztrál)
Jonny CLAYTON (walesi)–Haupai PUHA (új-zélandi)
Fallon SHERROCK (angol)–Mal CUMING (aiusztrál)
Gerwyn PRICE (walesi, 4. kiemelt)–Koha KOKIRI (ausztrál)
Michael SMITH (angol, 3.)–Damon HETA (ausztrál)
Michael VAN GERWEN (holland, 2.)–Simon WHITLOCK (ausztrál)
Dimitri VAN DEN BERGH (belga, 1.)–Raymond O’DONNELL (ausztrál)

WORLD SERIES OF DARTS, 4. állomás, New South Wales Masters, Wollongong. Sport1 11:00 a nyolcaddöntő mérkőzései (kommentátor: Fülöp László, szakkommentátor: Ziegenhám Medárd)