Inter: felzárkózási akció indul (?) • SportTV

Inter: felzárkózási akció indul (?)

2022. 11. 09. 13:51    
Olvasási idő: 5 perc

Öt meccset játszanak szerdán a Serie A-ban, mi mind az ötöt élőben prezentáljuk, hármat a két tv-csatornánkon, kettőt az AMC Mikro alkalmazáson, amelyeket éjjel felvételről megismétlünk a Sport1-en. Mi az ötből részletesebb beharangozásra a gödörben lévő tavalyi bajnok, az Inter mérkőzését választottuk.

Drámai pillanat az Intr számára idén áprilisban a Renato Dall'Arában: Sansone megszerzi a vezető gólt azon a meccsen, amely az inter bajnoki címének elvesztését eredményezte végül. Vajon mi lesz szerdán este, ha a San Siróban megint a Bologna kerül előnybe? (Fotó: Getty Images)m

A Derby d’Italián elszenvedett vereséggel az Inter az első haton kívülre került a Serie A-ban, s már csak két meccs van hátra a vb-ig. A felzárkózás első lehetséges eszköze a Bologna ellen mindhárom pont otthon tartása a San Siróban szerdán este.
A szintén gyengélkedő Juve elleni vereség különösen nagy nyomást gyakorol az Inter edzőjére, Simone Inzaghira, ráadásul azt a csapatot kellene most megverni, amely tavasszal tulajdonképpen elütötte a bajnoki címtől az addig vezető pozíciót elfoglaló neroazzurit.
Mivel mindkét klub lemaradt a scudettóért folyó versenyfutásban, az Inter és a Juve kétségbeesetten vágyott a három pont megszerzésére a vasárnapi Derby d’Italián. Annak ellenére, hog a vendégek a nemzetközi porondon jobban szerepeltek – bejutottak a BL-nyolcaddöntőbe, amelyben a Portóval kell összecsapniuk – , lassabban és fantáziátlanabbul játszottak, amelyet a Juventus ki is tudott használni. Májusban a milánóiak lemaradtak a címvédésről, a kiesőjelöltek egyike, a Bologna ellen elvesztették egy „Covid-halasztott” bajnokijukat, s az az eredmény szinte tálcán kínálta fel a városi rivális Milannak a bajnoki aranyérmet. Most viszont már 11 ponttal vannak elmaradva a vezető Napolitól, szinte reménytelennek tűnik innen ismét a scudettót megcélozni. Miután a múlt héten Münchenben is kikapott a csapat, idénybeli 19 góljából 16-ot (!) idegenben kapott és négyszer is vereséget szenvedett. A San Siróban ennél sokkal jobban megy Inzaghi együttesének. Hét hazai meccséből ötször gólt sem kapott, most fontos lenne őrizni az otthoni formát, mert a Katar előtti utolsó meccsre Bergamóba kell utazni, az idényben remeklő Atalantához.
Míg az Inter legutóbbi két hazai meccsén 9 gólt lőtt, egy az utóbbi eredmények alapján lélekben megerősödő ellenfelet kell legyűrnie, amelyet egykori kiváló játékosa vezet.
A 2010-ben triplázó legendás Inter-csapat tagjának, Thiago Mottának kellett egy kis idő, hogy összerázódjon játékosaival, de az elmúlt fordulókban már javuló eredményekre vezette őket.
A második félideji visszatéréssel összehozott Torino elleni győzelem már a negyedik volt sorrendben, amellyel a piros- kékek bejutottak a kupa nyolcaddöntőjébe és eltávolodtak a kiesési veszélyzónából. Az egyetemvárosi csapat már a 12. helyen áll a táblázaton, s most 1967 óta másodszor szeretne sikerrel hazamenni Itália második számú városából, kétszer egymás után legyőzve a fekete-kékeket. Ehhez persze le kellene küzdenie a „vezetés démonát”, a gárda szinte lebénul, ha előnyt szerez, ebben az idényben már 14 pontot vesztett olyan meccseken, amelyeken nyerésre állt. Igaz viszont, hogy az Inter még egyszer sem fordított, érdekes lenne, ha Motta emberei szereznék meg az első gólt, kiderülne, melyikük képes felülkerekedni saját rossz szériáján.
Bár sok örömre nem volt okuk az Inter-szurkolóknk vasárnap az Allianzban, legalább köszönthették Marcelo Brozovicot abból az alkalomból, hogy combsérülését kiheverve újra játszani tudott tétmérkőzésen. Rövidke szereplése után most kérdéses, visszaülteti-e a kispadra vagy beteszi a kezdőbe Inzaghi a horvát klasszist. Ugyanakkor fáradtság miatti frissítésként Gagliardini és/vagy Asllani is bekerülhet a középpályára. Romelu Lukaku, aki versenyt fut az idővel a vb-ig a félépülésért, újabb „részütközetet” vesztett, most is ki kell maradnia. Távollétében ugyanaz a helyzet, mint Torinóban, Dzeko és Correa közt kell választania a mesternek, melyikük lesz Lautaro csatárpárja.
Eközben Marko Arnautovic visszatér a San Siróba – első három Serie A-meccsét annak idején 2010-ben még az Inter mezében játszotta – , eddig háromszor volt idegenben eredményes az idényben.  A skót középpályás Ferguson reménykedik benne, hogy a csapatban maradhat az osztrák ék támogatására, de lehet, hogy a „szupercsere” Orsolini kiszorítja, aki szombaton csereként beállva 8 perc után gólt szerzett, mutatós kapáslövéssel. Mottának igazából csak a sérült középhátvéd Bonifazit kell pótolnia, akár a másik tíz legutóbbi győztes a kezdőben is maradhat, a lendület megőrzésének igényével.
Három statisztikai érdekesség a mérkőzésről. 1. A két csapat 2017 óta nem játszott döntetlent egymással – a fekete-kékek 9 mérkőzést nyertek meg azóta, a piros-kékek hármat – , az azóta eltelt időszakban a milánóiak csak a Lazio (4) és   a Juventus (6) ellen veszítettek többször. 2.  A Bologna vesztett legtöbb pontot (14) vezető állásból a ligában, míg az Inter (a Monzával egyetemben) egyszer sem szerzett pontot még, amikor hátrányba került.  3. Edin Dzeko eddig 7 gólt szerzett a Serie A-ban a Bologna ellen, csak a Sassuolónak (8) lőtt többet ennél. Viszont csak kettőt ért el ebből hazai pályán, az Interrel duplázott 2021. szeptember 21-én a San Siróban, a többit mind a Roma játékosaként szerezte a Dall’Arában.

KÉTSZER KÉT MINISTATISZTIKA A NAP MÁSIK NÉGY MECCSÉRŐL

SASSUOLO–ROMA

+ Miután az első öt meccset elvesztette a Roma ellen, a Sassuolo veretlen maradt a legutóbbi négyen (1 gy., 3 d.)  o A Roma kettőt elvesztett legutóbbi három Serie A-találkozójából, ugyanannyit, mint az azt megelőző 12-ból (8 gy., 2 d.). Ha kikap, első ízben szenved két egymást követő bajnokin vereséget az idényben. + Davide Frattesi három gólt szerzett 6 hazai meccsén a szezonban, előtte viszont 17 otthon lejátszott mérkőzésén egyetlenegyet. A B-ligát is beszámítva hasonló eredményességéig a 2020–21-es idényig kell visszamenni, akkor 19 meccsen 4-szer talált be a Monza színeiben o  Andrea Belotti eddig 9 Serie A-gólt szerzett a Sassuolo ellen, amely a Sampdoriával együtt kedvenc ellenfele. A Roma csatára 10 gólban volt közvetlenül érdekelve (7 gól, 3 gólpassz) legutóbbi 8 bajnokiján a fekete-zöldek ellen.

LECCE–ATALANTA

+ A Lecce–Atalanta 2020 márciusában volt az a meccs, amelyen a Lecce legutóbb a legtöbb gólt kapta, a bergamóiak 7–2-re nyertek. Összesítve a Lecce 6-szor nyert ebben a párosításban, 10 vereség és 8 döntetlen mellett. o Az Atalanta öt meccsen nem kapott gólt legutóbbi 6 idegenbeli bajnokiján (5 gy., 1 d.), éppen annyit, amennyit 24 korábbi ilyen meccsén a ligában (15 gy., 5 d., 4 v.). + Az Atalanta ellen szerezte Federico Di Francesco a legtöbb gólját a ligában: hármat 8 meccsen, ebből kettőt hazai pályán, az Empoli (2021) és a SPAL (2019) színeiben. o Duván Zapata legutóbbi Serie A-mesterhármasát a Lecce ellen érte el a Via del Maréban, a 2020. márciusi 7–2-es találkozón; a kolumbiai csatár 4 gólt lőtt 2 meccsen nekik, az egyik ellenfél, amely ellen több gólt ért el, mint amennyit játszott ellene (a másik a  Frosinone).

FIORENTINA–SALERNITANA

Federico Bonazzoli gólöröme az Arechiben idén áprilisban a Fiorentina ellen.  Lesz-e ugyanilyen az Artemio Franchi Stadionban is? (Fotó: Getty Images)

+ A Fiorentina mindhárom eddigi hazai bajnokiját megnyerte a Salernitana ellen anélkül, hogy egyetlen gólt is kapott volna. A Salernitana az egyik, amely ellen mindegyik hazai bajnokijukat megnyerték a violák, kapott gól nélkül (a másik ilyen csapat a Lecco). o A mostani vendég megnyerte legutóbbi idegenbeli meccsét, egymás után kettőt az otthonától távol áprilisban ért el, Davide Nicola edzőségével. +  Luka Jovics hat góljából ötöt hazai pályán szerzett, beleszámítva valamennyi sorozatot, a lilák csatára legutóbbi hazai találkozóján is betalált, az Inter elleni 3–4-es összecsapáson.  o Federico Bonazzoli két Serie A-gólt ét el legutóbbi két Fiorentina elleni meccsén, beleértve legelső gólját a ligában Sampdoria-játékosként, 2019. szeptember 25-én (a másikat már a Salernitana színeiben érte el, idén április 24-én).

TORINO–SAMPDORIA

+ A Torino megnyerte legutóbbi két bajnokiját a Samp ellen, ennél hosszabb, négyes sorozatra legutóbb 1976 és 1982 között volt képes.  o A Sampdoria Dejan Sztankovics irányításával 4 pontot szerzett három idegenbeli mérkőzésén, ugyanannyit, amennyit az előző 12 házon kívüli találkozójén Marco Giampaolóval a kispadján. +  Nikola Vlasic 23 helyzetet dolgozott ki mezőnyjáték során társainak, csak Gerald Deulofeu (33) volt képes ennél többre az idényben. A horvát támadó emellett a legtöbbször (29) lőtt kapura, találta el a kapu felületét (11) és érintette a labdát az ellenfél 16-osán belül (51). o Francesco Caputo csupán egy gólt szerzett 8 legutóbbi idegenbeli bajnokiján (a Verona ellen, idén szeptemberben), előtte ugyanannyi meccsen 4-et. A 2021–22-es idényben ő volt a Samp legeredményesebbje idegenben, 7-szer talált a kapuba.

SERIE A, 14. forduló. Sport1 18:15  Sassuolo Calcio–AS Roma (kommentátor: Faragó Richard, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Mészáros Ábel); AMC Mikro 18:30 (ism.: Sport1 23:00) US Lecce–Atalanta BC (kommentátor: Méhes Gábor);  Sport1 20:30  FC Internazionale–FC Bologna (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Mészáros Ábel)­; Sport2 20:45 ACF Fiorentina–US Salernitana 1919 (kommentátor: Fülöp Marcell); AMC Mikro 20:45 (ism.: Sport1 1:00) Torino FC–UC Sampdoria (kommentátor: Haraszti Ádám)