Győztesek és vesztesek napja az Aldersley Leisure-ben • SportTV

Győztesek és vesztesek napja az Aldersley Leisure-ben

2022. 11. 13. 12:49    
Olvasási idő: < 1 perc

Az első napi győztesekre és vesztesekre oszlik a mezőny a Drand Slam of Darts második versenynapján Wolverhamptonban. Egymás ellen játszanak az elsőre azonos eredményt elérők. A dupla győzelmet aratók már kezdhetik lesni a sorsolási táblát, hogy kivel kell esetleg mérkőzniük az első körben a nyolcaddöntőben, a “vesztesek győztesei” pedig reménysugarat kapnak a 16 közé jutáshoz…

A Grand Slam of Darts-győztes és PDC-világbajnok Raymond van Barneveld a (háromszoros) Grand Slam of Darts-győztes és PDC-világbajnok Gerwyn Price-szal csap össze vasárnap este (Fotó: Getty Images)

Az első nap kevesebb volt a meglepetés, mint a papírforma eredmény, de nagy különbségő végállás csak kevés mérkőzésen alakult ki, söprés pedig csak egyetlenegy akadt a 16 összecsapáson. Így aztán jó néhány első látásra izgalmas rangadó is várható mindkét versenyrészben, délután és este egyaránt. A Michael Smith–Joe Cullen angol derbi (C-csoport), a Rob Cross–Dirk van Duijvenbode (D),  az E-jelű négyes mindkét találkozója (Wright–Soutar skót házimeccs és az Aspinall–Sherrock összecsapás),  vagy az egyaránt világbajnok és korábbi GSD-győztes Gerwyn Price és Raymond van Barneveld találkozója is finom csemegének ígérkezik, de a másik 11 bármelyikéből is kikerekedhet élvezetes, izgalmas mérkőzés.

Kapcsolódó

Grand Slam of Darts 2022, a második nap programja

Délutáni szakasz
Ritchie EDHOUSE (angol)–Lisa ASHTON (angol), C-csoport
Martin SCHINDLER (német)–Adam GAWLAS (cseh), D-csoport
Mensur SULJOVIC (osztrák)–Carlos PEREZ (Fülöp-szigeteki), B-csoport
Dave CHISNALL (angol)–Ted EVETTS (angol), A-csoport
Danny NOPPERT (holland)–Simon WHITLOCK (ausztrál), B-csoport
Rob CROSS (angol)–Dirk van DUIJVENBODE (holland), D-csoport)
Gerwyn PRICE (walesi)–Raymond van BARNEVELD (holland), A-csoport
Michael SMITH (angol)–Joe CULLEN (angol), C-csoport

Esti szakasz
Josh ROCK (északír)–Scott WILLIAMS (angol), H-csoport
Damon HETA
(ausztrál)–Leonard GATES (amerikai), F-csoport
Ross SMITH (angol)–Nathan RAFFERTY (északír), G-csoport
Nathan ASPINALL (angol)–Fallon SHERROCK (angol), E-csoport
Jonny CLAYTON (walesi)–Jermaine WATTIMENA (holland), F-csoport
Michael van GERWEN (holland)–Luke WOODHOUSE (angol), G-csoport
Peter WRIGHT (skót)–Alan SOUTAR (skót), E-csoport
Luke HUMPHRIES (angol)–Ryan SEARLE (angol), H-csoport

GRAND SLAM OF DARTS, Wolverhampton, Aldersley Leisure Villaga. Csoportkör. Sport2 14:00 az A-D csoport mérkőzései, Sport2 20:00 az E-H csoport mérkőzései (kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommentátor: Ziegenhám Medárd)