Booker történelmi estéje, Ayton mesteri szárnysegédsége
2022. 12. 01. 21:24Olvasási idő: 2 perc
Vegyél egy csep Devin Bookert, akinek bemegy majd minden dobása, adj hozzá 30-10-es Deandre Aytont, és sok problémád már nem nagyon lehet. Ez történt a Phoenix Sunsszal tegnap a Chicago Bulls ellen.

Ayton és Booker, a tegnapi nap Shaq-Kobe párosa. (Fotó: Getty Images)
A nyugati konferenciát vezető Phoenix Suns zsinórban hatodik győzelmét szerezte, és ezzel 15-6-os mérleggel áll az NBA-ben. Az még különösebbé teszi a Suns varázslatos teljesítményét, hogy az All-Star irányító, Chris Paul zsinórban 11. meccsét hagyta ki. Az áldozat ezúttal a Chicahgo Bulls volt.
A meccs hőse az a Devin Booker volt, aki történelmi estét produkált. 51 pontot szórt úgy, hogy 25-ből 20 mezőnykísérlete sikeres volt, a triplavonalon túlról pedig hatszor talált be hét rádobásból. Előbbi 80, utóbbi 85,7 százalékos pontosságot jelent. Ezzel az első játékos lett az NBA történetében, aki úgy ért el 50 pontot, hogy legalább 80 százalékkal dob mezőnyből és 85 százalék felett triplázik. Elég erősen hangzik. Tegyük azt is hozzá, hogy karrierje negyedik 50+-os meccsét játszotta, de ez volt az első alkalom, hogy ezzel nyert is a csapata.
Elképesztő meccse volt tehát Bookernek, és talán az is benne van, hogy már nem olyan kutyaütő csapatban játszik, mint 2019-ben (akkor dobott utoljára ötven felett), hanem egy olyan kiváló csapatban szerepel, ami azt is elbírja, hogy az All-Star irányító csak a kispadról nézheti a meccset. Például a centert Deandre Aytonnak hívják, aki előrukkolt egy 30 pontos, 14 pattanós mestermunkával. A twitteren most hirtelen mindenki a Kobe&Shaq duóhoz kezdte hasonlítgatni őket. Booker esetében tény, hogy neki Bryant volt a példaképe, míg Ayton úgy tűnik, meg fogja hálálni azt a zsíros szerződést, amit nyáron kapott végül. Az előző héten például pályafutása során először megválasztották „A Hét Játékosának” is.
A hét hátralévő részében három NBA-közvetítéssel, egy Alley-ooppal és egy NBA Actionnel is készülünk, tartsatok velünk:
Detroit Pistons – Dallas Mavericks: december 2., péntek 1:00, Sport1 (élő); 21:00, Sport1 (felv.)
New York Knicks – Dallas Mavericks: december 3., szombat 18:30, Sport2 (élő)
NBA Action: december 4., vasárnap 9:00, Sport2
Alley-oop: december 4., vasárnap 20:30, Sport2 (élő)
New Orleans Pelicans – Denver Nuggets: december 4., vasárnap 21:30, Sport2 (élő)