Bejut-e az elődöntőbe a két világbajnok? • SportTV

Bejut-e az elődöntőbe a két világbajnok?

2023. 01. 01. 13:45    
Olvasási idő: 3 perc

Már csak két exvilágbajnok van versenyben az induló hétből, de nem egymással negyeddöntőznek. Ráadásuk külön ágon vannak, azaz jelenleg még az is elképzelhető, hogy január 3-án nem lesz új birtokosa a Sid Waddell Trophynak…

Price és Van Gerwen csak a döntőben találkozhat, persze előbb még az elődöntőért is meccselniük kell vasárnap (Fotó: Getty Images)

Az egynapos szilveszteri szünet után Újév napján a negyeddöntővel folytatódik a 30. PDC-világbajnokság a londoni Alexandra Palace-ben. A mezőnyt három angol, két walesi, valamint egy-egy belga, német és holland alkotja. Mivel a három angolból kettő egy párban szerepel, minimum egy, maximum két hazai versenyző eljut a torna negyeddöntőjébe is. Ha a kiemeléseket figyeljük, az első nyolcból négy, az első négyből három dartsos szerepel a negyeddöntőben.

Roppan kiegyensúlyozottnak tűnő meccsel indul a délután – immáron öt nyert szettig tartó formátumban. Van den Bergh és Jonny Clayton örökmérlege éppen csak egy kicsit kedvez a belgának, kiemelt (tévés) meccseken egyenesen döntetlenre állnak. VDB látszólag visszatért régi dartsához, eddigi három mérkőzésén 11 szettet nyert és csupán egyet vesztett. Főleg Ratajski elleni 4–1-es sikere volt meggyőző, amely során 96.84-es körátlagot ért el, de még ennél is több kellhet neki az elődöntőhöz. Caytonnak 20 leggel többet kellett játszania, hogy bejusson a nyolcba, beleértve a Josh Rock elleni csúcsmeccset, amelyet 4–3-mal sikerült megnyernie. Ezt megelőzően 3–0-ra verte meg Danny van Trijpet és 4–1-re Brendan Dolant, így a 11 nyert szettje mellé (értelemszerűen minden negyeddöntősnek ennyi van) négy a szettvesztesége. Eddig a walesi mindig akkor és annyit játszott, amikor  és amennyi a felülkerekedéshez kellett. A 180-asok terén  VDB éves legátlaga 0.30, Clayton  inkább a +140-esekkel remekel. Idei három összecsapásukból kétszer a belga kerekedett felül, mindhárom meccsen ő nyerte a „180-csatát”.

Az angol házi meccsen Buntingé a „történeti előny”, 3-mal többet nyert meg meccseikből. Az elmúlt két évben azonban Michael Smith a jobb 2–1-gyel, idei egyetlen összecsapásukat is ő nyerte meg. Bully Boy a harmadik legesélyesebbként érkezett a versenyre, a fogadóirodák szherint ő vagy Price a favorit arra, hogy döntőt játsszon Van Gerwennel. Először azonban túl kellene jutnia Bunrótingon, aki remekül játszott eddig a tornán. 102.24-es átlaggal győzte le Dave Chisnallt, majd 4–1-gyal valósággal félresöpörte Humphriest. Végig irányított, nem engedte át a vezetést, 99.43-as átlaggal nyerte meg a meccset. Két éve elődöntős volt, most nagyszerű formában ismételne.
Smuith egyre javuló formát mutat a torna előre haladtával. A nyitányon legvesztés nélkül jutott túl Raffertyn, Schindler ellen óriási fordítást produkált 1–3 után, végül 103.25-ös átlaggal küldte haza Joe Cullent. 19 maximális körrel kevesebbet dobott Buntingnál. Azt mondta, kifejezetten ezt javítandó gyakorol tovább, s ha sikerrel jár, haladhat tovább a döntő felé.

Az estét Gerwyn Price kezdi Gabriel Clemensszel. Eddig a walesi mind a négy alkalommal legyőzte a németet, 28–18-as összesített legkülönbséggel. Legutóbb a 2020-as csapat-vb-n játszottak, akkor Price 4–2-re győzött, majd Wales meg is nyerte a tornát. Két másik fontos meccsük is volt, az első a Players Championship 2019-es döntője (8–4), 2020-ban az UK Open fináléjában csak döntő legben sikerült nyernie (10–9). Pedig Clemens 9–8-ra is vezetett, majd Price 11 meccsnyilat is rontott, míg végre egy dupla 20-assal befejezte a találkozót. Ez volt a kritikus duplája, ebből a legutóbbi 11 alkalomból csak egy sikerült neki. Reméli, hogy újra „megtalálja”, hiszen tavalyelőtt az hozta meg a legnagyobb sikereket neki. Persze ez még nem akadályozta meg abban, hogy legyőzze 4–1-re José de Sousát és építsen a Woodhouse és Van Barneveld elleni 3–1-re, illetve 4–0-ra.
Clemens meccsnyilakat élt túl Scott Williams ellen, végül sikerölt nyernie 4–3-ra. Ezt leszámítva kiválóan szerepelt, amikor legyőzte 3–0-ra Will O’Connort és aztán profi „bemutatót tartott” egy jól felépített győzelemből Alan Soutar ellen (4–1). Az első két ellentétes végű szett után három játszmát nyert meg, így végül magabiztos sikert aratott.  Clemens mindhárom meccsén két 100 feletti kiszállót dobott, Price egyet, kettőt, majd egyet sem. De ha a hosszabb meccsen (5 nyert szett) is tudna játszmánként kettőt, egész éves átlaga alapján gyengébb versenyző ellen ez elég lehet egy sima győzelemhez.

A végén jön a csúcsfavorit, Michael van Gerwen, akinek a győzelmére egyre kevesebbet fizetnek, hiszen három 100 feletti meccsátlagú győzelemmel nyitotta a tornát. Kettő rutinszerű siker volt Lewy Williams és Van Duivenbode ellen, a harmadik azonban szupermeccsre sikeredett, amelyet a szintén remekül játszó Mensur Suljoviccsal vívott meg. Ez nem volt túl váratlan, hiszen mióta kikapott Chris Dobeytől az Európa-bajnokságon, 14 meccset játszott, ebből tízen ért el 100 feletti meccsátlagot, összesített átlaga – beleértve a Playrs Championship Finals címet is, elképesztő 102.02-es. Úgy látszik, a vb-n folytatja a sorozatot.
Dobey dortmundi győzelme egyetlen sikere volt 11 egymást követő vereség után MVG ellen. A vb-n simán indult 3–0-val Kleermaker ellen, utána viszont két exvilágbajnokot múlt felül, Gary Andersont és Rob Crosst, utóbbin egy miniválságon is áthámozva magát, 0–1-ről, illetve 1–2-ről egyenlítve és fordítva (4–2). Amúgy az angolnak jobb az éves 180-átlaga (legenként 0.31) MVG-nél (0.28). Dobeynak példát adhat Suljovic helytállása a holland zseni ellen, de tovább kellene bírnia a magas szintű, kiélezett csatát, hogy hatalmas meglepetést szerezzen.

Kapcsolódó

PDC-VB 2023, A NEGYEDDÖNTŐ PROGRAMJA

Délután
Dimitri VAN DEN BERGH (belga)–Jonny CLAYTON (walesi)
Kora: 28, ill. 48 év; a világranglistán: 15., ill. 7.; vb-részvételek száma: 8, ill. 7; legjobb vb-szereplése: negyeddöntős (2018, 2020, 2023), ill. negyeddöntős (2023); örökmérleg: 12 m., 7 VDB-gy., 5 Clayton-gy., tv-s: 4–4; vb-n: Van den Bergh–Clayton 3–1 (2. forduló, 2021. 12. 18.)

Michael SMITH (angol)–Stephen BUNTING (angol)
Kora: 32, ill. 37 év; a világranglistán: 4., ill. 21.; vb-részvételek száma: 12, ill. 9; legjobb vb-szereplése: döntős (2019, 2022), ill. elődöntős (2021); örökmérleg: 15 m., 8 Bunting-gy., 5 Smith-gy.; tévés m.: 3-1, 0. vb-n: Bunting–Smith 4–2  (nyolcaddöntő, 2014. 12. 30.
Este
Gerwyn PRICE
(walesi)–Gabriel CLEMENS (német)
Kora: 37, ill. 39 év; a világranglistán: 1., ill. 25.; vb-részvételek száma: 9, ill. 5; legjobb vb-szereplése: győztes (2021), ill. negyeddöntős (2023); örökmérleg: 4 m., 4 Price-gy.; vb-n: egyéni vb-n nem játszottak

Michael VAN GERWEN (holland)–Chris DOBEY (angol)
Kora: 33, ill. 37 év; a világranglistán: 3., ill. 22.; vb-részvételek száma: 16, ill. 7; legjobb vb-szereplése: világbajnok (2014, 2017, 2019), ill. negyeddöntős (2023); örökmérleg: 12 m.–11 Van Gerwen-gy., 1 Dobey-gy.; vb-n: Dobey–Van Gerwen játék nélkül (2021. 12. 18., Covid miatt visszalépés)

30. PDC DARTS-VB, LONDON. Sport1 13:30 és 20:00 a negyeddöntő mérkőzései (kommentátor: Bartha Zoltán és Fülöp „180” László, szakkommentátor: Ziegenhám Medárd)