Koppenhágában a dartsvilág krémje • SportTV

Koppenhágában a dartsvilág krémje

2023. 01. 20. 19:11    
Olvasási idő: 3 perc

Tavaly is Nordic Masters volt a World Series of Darts második viadala, most is azzal folytatódik a sorozat küzdelemsorozata Bahrein után. A múlt heti összeállításhoz képest nem gyengült, sőt, egy kissé erősödött is a „PDC-világválogatott” egy „nemzeti cserével”: RVB helyett MVG, azaz Raymond van Barneveld helyett Michael van Gerwen vesz részt a koppenhágai kétnapos viadalon.

Dimitri Van den Bergh címvédőként indul Koppenhágában (Fotó: Getty Images)

A dán fővárosban a szokott szisztéma szerint egy PDC-világválogatott mérkőzik meg az adott térség legjobb versenyzőivel. Ezúttal Michael Smithék ellenfelei skandináv, finn és balti játékosok lesznek.  A nyolc PDC-klasszishoz sorsolták a nyolc észak-európait, az első napon 6 nyert legig tartó meccseket játszanak, a szombati második napon a negyeddöntőket már 11, az esti programban sorra lerülő elődöntőt és döntőt 12 nyert legre játsszák. A verseny összdíjazása hasonlóan a bahreinihez 60 ezer font, a győztes ebből 20-at kap, a döntős 10-et, az elődöntősök ötöt, a negyeddöntősök 2500-at és még az első kör vesztesei is 1500-at.

Az első fordulóban a tavalyi bajnok Dimitri Van den Bergh a lett Madars Razmával csap össze az immáron harmadszor sorra kerülő Nordic Mastersen. A belga klasszis 2022-ben két állomáson is a legjobbnak bizonyult a sorozaton, az északi után a holland versenyt is megnyerte Amszterdamban. Sportágtörténetet írt azzal is, hogy a vb-n első belgaként eljutott az elődöntőig, de tudja, nehéz feladatt vár rá a lett élversenyző ellen.
„Mindenki tudja, hogy Madars klasszisversenyző. Elképesztően jó a tripla 19-esen, a Pro Touron kilencnyilast is dobott, nyomás alatt is jól kiszállózik, így tudom, a meccs elejétől a legjobbamat kell nyújtanom. Órási megtiszteltetés a PDC-t képviselnem a sorozaton. Mindig a legjobbat akarom produkálni, ezért kis csalódás volt nekem a bahreini játékom, főleg a kiszállózásom. Nem tehetek mást, mint megpróbálni erősebben visszatérni, hihetetlen érzés lenne a címemet megvédeni Koppenhágában a hétvégén” – mondta a belga klasszis.
A világbajnok Michael Smith a vb-cím és a bahreini mastersgyőzelem után sorozatban harmadik sikerére vágyik, Darius Labanauskasszal mérkőzik a nyolcaddöntőben. Összesítve legutóbbi 18 mérkőzéséből 17-et megnyert. „Nem akarok túlságosan a győzelmi sorozatra koncentrálni, mert ezzel még nagyobb nyomát helyeznék magamra. Csak nyerni akarok és további címeket elérni. Tudom, hogy Darius veszélyes játékos, ezért a jó játékomat kell folytatnom. Szórakoztatónak és izgalmasnak kell lennie a meccsnek, remélhetőleg folytatni tudom a jó futásomat”– nyilatkozta a regnáló világbajnok a PDC honlapjának.
A 2021-es északi mastersbajnok Michael van Gerwen először lép tábla elé a január 3-i vesztes vb-döntő óta. A holland dartszseni a svéd Andreas Harrysson ellen kezdi meg a viadalt, amelynek végén 13 WSD-tornasikeres rekordját még eggyel tovább szeretné nyújtani.
MVG Peter Wrighttal mérkőzhet a negyeddöntőben a sorsolási tábla szerint, ha a világranglista-második skót legyőzi az első körben a másik svédet, Dennis Nilssont.  „Évekkel ezelőtt leültem Dennisszel beszélgetni az első vébémen, és csak csodálkoztam a srácon. Mindig büszke arra, hogy a hazáját képviseli. Igazi úriember és fantasztikus dartsos is, úgyhogy össze kell szednem magam, ha nem akarok idő előtt hazamenni. Még mindig keresgélem a formámat, de úgy gondolom, most van egy készletem, amely ezen a héten működni fog, úgyhogy alig várom már a versenyt” – mondta a skót szuperklasszis, aki arról is híres, hogy akár egy-egy torna közben is folyamatosan váltogatja nyílkészleteit.
Gerwyn Price, a bahreini nyitó torna másodikja a helyi selejtezőn a versenyre kerülő Martin Drue Reusszal csap össze elsőre, a walesi tartani szeretné kiváló formáját a World Seriesen. Legelőször az NZ Masters megnyerését ünnepelhette, mielőtt megnyerte a második WS döntőjét Amszterdamban, s újabb erős teljesítményt produkált a múlt heti bahreini viadalon. „Imádok jól szerepelni és népszerűsíteni a sportágat szerte a nagyvilágban” – így Price, aki első bajnoki címét célozza meg dán földön. „Minden versenyt úgy fogok fel, ahogy éppen jön. Azt hiszem, elcsúsztam azzal, túlságosan a nagy tévés eseményekre koncentráltam, mert akkor szem elől téveszthetem az éppen előttem álló versenyeket. Mindig jó nyerni, a győzelem önbizalmat szül. Az én játékom a helyén van, viszonylag jó vagyok, az ujjaimtól függ, mi történik éppen velem” – filozofálgatott a walesi éljátékos.
Pénteken a harmadik helyen kiemelt Rob Cross (a kiemelés bázisa a tavalyi World Series Dartson elért eredménysor) a hazai kedvenc Vladimir Andersennel csap össze, míg Jonny Clayton a svédek csapat-vb-kapitányával, Daniel Larssonnal mérkőzik meg. A világrangsor ötödikje, Luke Humphries pedig a finn Marko Kantelével találkozik, kettejük meccsének győztese „jutalmul” Michael Smitht vagy Labanauskast kapja a szombati negyeddöntőben ellenfélül.

Kapcsolódó

NORDIC MASTERS 2023, A NYOLCADDÖNTŐ PROGRAMJA

Luke HUMPHRIES (angol)–Marko KANTELE (finn)
Jonny CLAYTON (walesi)–Daniel LARSSON (svéd)
Dimitri VAN DEN BERGH (belga)–Madars RAZMA (lett)
Gerwyn PRICE (walesi, 2. kiemelt)–Benjamin DRUE REUS (dán)
Peter WRIGHT (skót, 4.)–Dennis NILSSON (svéd)
Michael SMITH (angol, 1.)–Darius LABANAUSKAS (litván)
Rob CROSS (angol, 3.)–Vladimir ANDERSEN (dán)
Michael van GERWEN (holland)–Andreas HARRYSSON (svéd)

WORLD SERIES OF DARTS, Nordic Masters, Koppenhága. Sport1 20:00  a nyolcaddöntő mérkőzései (kommentátor: Bartha Zoltán, szakértő: Ziegenhám Medárd)