Történelem: A Sacramento Kings már hivatalosan sem kutyaütő csapat többé • SportTV

Történelem: A Sacramento Kings már hivatalosan sem kutyaütő csapat többé

2023. 03. 30. 12:06    
Olvasási idő: 3 perc

Megszakította a Sacramento Kings az NBA történetének leghosszabb „rájátszásmentes” sorozatát. 16 szezon után bejutottak a királyok a playoffba. Ráadásul szinte biztos, hogy pályaelőnnyel kezdik majd a vetélkedést.

Győzelem után egy lila fénycsóva uralja Sacramentót. (Fotó: twitter / @SacramentoKings)

A fiatal NBA-rajongók talán már nem is emlékeznek arra, hogy a 2000-es évek elején a Los Angeles Lakers és a San Antonio Spurs legnagyobb nyugati riválisa a Sacramento Kings volt. Számukra már elképzelhetetlen az, hogy a Kings mondjuk konferenciadöntőt játsszon, mint 2002-ben. Ez annak köszönhető, hogy a Chris Webber- Peja Stojakovic érát szépen lassan kivezették a 2005-06-os szezonig. A szerb dobógépet akkor cserélték el az Indiana Pacershez, és abban a szezonban a Mike Bibby, Brad Miller, Ron Artest (akkor még úgy hívták) fémjelezte csapat még bejutott nyolcadikként a rájátszásba, de az első körben búcsúzott a San Antonio Spursszel szemben.

2006. május 5-én játszották az eddigi utolsó rájátszásmeccset az ARCO Arenában az utolsó mérkőzést. Azóta eltelt 17 év, az ARCO Arenát már lebontották, a Sacramento Kings pedig arról volt híres, hogy a liga pofozógépe lett, aki nem volt képes 16 szezonon át bejutni a rájátszásba, amivel NBA-rekordot döntött, és csak kétszer érte el a 45 százalékos mérleget a csapa, 2008-ban és 2019-ben. 2013-ban vette meg a Kingst a jelenlegi tulaj, Vivek Ranadivé. Akkor éppen rekordalacsony átlagnézőszámot hoztak a sacramentói meccsek, és örülhettek a helyiek, mert más pályázó Seattlebe költöztette volna a franchise-t. 2016-ban új aréna épült, ez a Golden 1 center.

Nem véletlen, hogy nem sikerült jó csapatot építeni a városban, mert Sacramento az egyik legkisebb piaca az NBA-nek, a játékosok önszántukból nem nagyon igazolnak a csapathoz, így jóformán két módon lehet játékos szerezni: cserével és jó draftolással.

Az említett 16 szezon során ez utóbbiban volt különösen gyenge a Kings. Megmosolyogtató az a(z egyébként nem is teljes) lista, amely olyan játékosokat tartalmaz, akiket a Kings nem választott ki a drafton, mikor lehetőségük volt erre: Steph Curry, Klay Thompson, Kawhi Leonard, Damian Lillard, Devin Booker, Giannis Antetokounmpo, Zach LaVine, Bam Adebayo, Luka Doncic vagy Trae Young. Cserébe a menedzsment például Marvin Bagley, Zach Collins, Marquese Chriss, Willie Cauley-Stein, Nik Stauskas, Ben McLemore, Thomas Robinson vagy Bismack Biyombo előkelő helyen történő kiválasztását tudta felmutatni.

2020-ban nevezték ki a jelenlegi vezetést, Monte McNair lett a főnök, aki az NBA történetének eddigi talán legjobb klasszikus win-win üzletét kötötte azzal, hogy Domantas Sabonisért és Justin Holidayért odaadta Tyrese Haliburtont és Buddy Hieldet és Tristan Thompsont az Indiana Pacersnek. Holidayért azóta Kevin Huertert is sikerült Sacramentóba cserélni. Sabonis és Haliburton, illetve a Kings és a Pacers is jól járt. Sabonis és Haliburton is All-Star volt idén, a két csapat pedig ezerszer jobb kosárlabdát játszik. Sacramentóban ehhez kellett Mike Brown is, akit 2022-ben neveztek ki vezetőedzőnek.

A Sacramento Kingsnek két All-Starja is van az említett Sabonis és De’Aaron Fox személyében, 2004 óta először fordult elő, hogy ez a csapat legalább két All-Start delegáljon, akkor Peja Stojakovic és Brad Miller volt ott a meccsen. A szurkolók azonban talán jobban örülnek a rájátszásnak, amit a Portland Trail Blazers elleni 120-80-as győzelemmel sikerült bebiztosítani az NBA tegnapi játéknapján:

Így ünnepeltek az öltözőben a Kings játékosai:

A Kings 46-30-as mérlegével harmadik a nyugati tabellán, már szinte lehetetlen, hogy a negyedik Phoenix Suns utolérje, mivel öt meccs hátrányban van, azonban előrébb még léphet a Kings, hiszen a Grizzlies csak két meccsel áll előtte.

Összefoglalva tehát, a Kings előtt szép jövő áll, és nem kutyaütő csapat már!

Nem csak a Kings az egyetlen néznivaló csapat az NBA-ben, és a Sport TV készül minél többeket megmutatni a közelgő napokban. Pár hét múlva indul a rájátszás, a Sacramento Kingsszel a fedélzeten.

Trash Talk: március 30, csütörtök 18:00, Sport2 (élő)

Milwaukee Bucks – Boston Celtics: március 31, péntek 1:30, Sport1 (élő); 18:00, Sport2 (felv.); 21:30, Sport1 (felv.)

Miami Heat – Dallas Mavericks: április 2., vasárnap 1:30, Sport1 (élő)

NBA Action: április 2., vasárnap 17:15, Sport1

Alley-oop: április 2., vasárnap 20:30, Sport2 (élő)

Chicago Bulls – Memphis Grizzlies: április 2., vasárnap 21:30, Sport2 (élő)