A bergamóiak Európában „maradnának” a csúcsformában lévő violák ellen • SportTV

A bergamóiak Európában „maradnának” a csúcsformában lévő violák ellen

2023. 04. 17. 13:12    
Olvasási idő: 2 perc

A 30. forduló záró mérkőzésén két felsőházbeli együttes csap össze a Serie A-ban. Firenzében a hazai violák győzelemmel megelőznék a 8. Bolognát, a vendégek viszont a három ponttal a lombard „nagy szomszéd”, az Inter elébe kerülhetnének, leszorítva a tavalyelőtti bajnokot és idei BL-elődöntő-várományost az hatodik helyre... A találkozót szokásos olaszfutball-talkshow-nk után közvetítjük – természetesen élőben.

Vincenzo Italiano mester folytatná csapatával a sikersorozatot Gasperini Atalantája ellen is (Fotó: Getty Images)

Februárban még túlzásnak tűnt, hogy két hónapra rá a Fiorentina a Serie A legjobb formába lendülő csapata lehet, de mégis ez következett be az elmúlt 13 tétmérkőzésen. Italiano együttese 11 győzelem mellett mindössze két meccset adott remire, ezzel a bajnoki tabella felsőházába került és versenyben van még két trófeáért. A hónap elején 2–0-ra legyőzte a Cremonesét a Coppa Italia elődöntőjének első mérkőzésén, és megismételte a bravúrt a Lech Poznan elleni 4–1-es idegenbeli győzelemmel a Konferencialigában, utóbbi visszavágója csütörtökön következik. Ugyan csak ikszelt a Speziával a két kupasiker között, azaz az Európában maradáshoz a kupákon keresztül vezet inkább a lilák útja. A Serie A-ban 7 meccses veretlen sorozatot épített, s viszonylag kedvező a hátralévő meccseinek sorsolása, Italiano mester pedig keményen nyomulna tovább, hiszen a 3. helytől csupán 12 pont választja el a társaságot.
Az Atalanta visszatérni látszott a sikeres oldalra, miután legutóbbi hat mérkőzéséből négyet elvesztett. Az Empoli és a Cremonese ellen aratott győzelmeket követően viszont a La Dea 2–0-ra kikapott Bolognában, így legyőzője is részese maradt az első hat „európai” helyért folyó küzdelemnek. Hasonló forgatókönyv vár Gian Piero Gasperini csapatára ezen a héten is, különösen, hogy minden riválisuk lejátszotta már mérkőzését a fordulóban, némelyikük pontot, pontokat is adott eddigi teljesítményéhez. Noha a gárda legutóbbi három idegenbeli meccsét elbukta, Gasperini szívesen kel útra, mert eddigi 15 házon kívüli bajnokijából 8-at meg tudott nyerni csapata ebben az idényben.

Tekintettel arra, hogy háromgólos előnyt szerzett Poznanban a Viola, Italiano az eredetileg véltnél erősebb csapattal állhat ki a hétfő esti bajnokira. Nicolás González – ha elmúlnak az utóhatásai a múlt héten kapott rúgásnak – és Brekalo rohamozhat a széleken. Nikola Milenkovics is a csapatba kerülhet, noha mind a 90 percet végig játszotta Lengyelországban.
Amrabatot és Luka Jovicsot azonban talonban tarthatja a mester, gondolva a csütörtöki Ekl-visszavágóra.
A bergamóiaknál Boga is készenlétben áll, hogy ő kezdjen Pasalic helyén, a horvát középpályás ugyanis csak 24 percet bírt Bolognában a pályán maradni. Merih Demirel is visszatérhet a védelembe, bár Gasperini csak akkor nyúl bele a csapat bal oldalába, a Koopmeiners sérülése nem javul és nem kezdhet a Franchiban.

Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. Az Atalanta ötöt nyert meg legutóbbi 8 Fiorentina elleni bajnokijából (2 d., 1 v.), azok után, hogy az előtte lejátszott 13 meccsen egyszer sem sikerült győznie (4 d., 9 v.). 2. A Fiorentina legutóbbi 8 bajnoki gólja nyolc különböző játékos nevéhez fűződik – kettő öngól volt közülük, amelyek a csapat legutóbbi két hazai találatát jelentették; az egyetlen csapat a liga történetében, amelynek hosszabb öngólokból álló kedvező sorozata volt, az Inter (4, valamennyi a Catania ellen az 1961. január 29-i 5:0-s mérkőzésen). 3. Csak a Fiorentina Cristiano Biraghija (31) és a Roma Paulo Dybalája (31) teremtett több gólhelyzetet az idén Jérémy Bogánál, az Atalanta csatáránál (29, ugyanennyi van Hakan Calhanoglunak), a bergamóiak elefántcsontparti támadója produkálta az évforduló óta a legtöbb sikeres cselt (36) az élvonalban.

SERIE A, 30. forduló. Sport1 19:30 Nyerő Széria olaszfutball-talkshow (műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hrutka János és Kéri András); Sport1 20:30 ACF Fiorentina–Atalanta BC (kommentátor: Fülöp Marcell, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Kéri András)