Újra darts a Madison Square Gardenben • SportTV

Újra darts a Madison Square Gardenben

2023. 06. 02. 10:38    
Olvasási idő: 3 perc

Az amerikaiak ikonikus sportkomplexumában újra a darts nemzetközi sztárjai lépnek fel – az US Mastersszel folytatódik az immár hagyományosnak mondható World Series of Darts sorozat szombaton, európai idő szerint hajnali 1-kor, ottani este 7-kor.

Michael Smith megvédené az US Masters tavaly megszerzett trófeáját (Fotó: pdc.com)

Az ötödik US Darts Masterst a nagyszínpadon rendezik (The Theatre), 16 játékos verseng a 60 ezer fontos bónuszért, amely az idei harmadik WSD-verseny trófeájával jár. A már kialakult szokás szerint egy „PDC-világválogatott” nyolc játékosa meccsel az első körben nyolc helyi, jelen esteben amerikai és kanadai dartsos ellen, onnan a szokásos egyenes kieséses szisztémában folytatódik a küzdelem. A világcsapat most is nagy erőkből áll: a világbajnok és -első Michael Smith vezeti a sort, amelyben a friss Premier League-bajnok Michael van Gerwen és a World Series of Darts-döntő tavalyi győztese Gerwyn Price is szerepel. Tulajdonképpen a nyolcas 75%-ban azonos a PL-mezőnnyel, a két változás: Jonny Clayton és Chris Dobey helyett két újabb angol, Rob Cross és Luke Humphries szerepel az „elitcsapatban”.
A címvédő Michael Smith a korábbi vb-negyeddöntős Jim Longgal mérkőzik meg a nyolcaddöntőben, a világelső szeretne ismét jól teljesíteni a Nagy Almában.
„ Az US Masters az egyik legnagyobb cím, amelyet életemben nyertem” – kezdte Smith., némi bókkal a rendezőknek. (Ebben persze benne van hogy őt, az”örök másodikat”, tavaly az évnyitó viadalnak számító New York-i torna indította el a nagy győzelmek útján.) „Minden játékos az edzőteremben azt akarta, hogy az ő neve kerüljön fel a trófeára. Nekem sikerült, irreális érzés volt, miként az is, hogy most a Times Square-en az óriásplakátokon az én képemmel hirdetik az eseményt. Valahogy az az érzésem, mit keresek én ott? Őrölt gondolat volt, de most szeretném a nevemet ismét ott látni a trófeán, ez szinte mindent jelentene nekem.”
Smith a szombati negyeddöntőben folytathatja rivalizálását druszájával, Van Gerwennel. a friss PL-győztes az újonc kanadai Jake Macmillannal mérkőzik meg az első fordulóban. MVG legyőzte Smith-t a hetedik PL-koronájáig vezető úton csütörtökön az O2-ben, a 34éves holland klasszisnak további elnyerhető címek megszerzésére hajt. „Mindig jó visszatérni. Ez egy hatalmas város és a darts is egyre nagyobb Amerikában” –  vélekedett az első, 2017-es, még Las Vegasban rendezett US Masters győztese. „Jó a dartsnak újabb területeket hódítani és jó érzés itt lenni ismét a Madison Square Gardenben. A múlt hét fenomenálisan alakult nekem. Az A-játékommal jelentem meg és ismét bizonyítani tudtam, hogy a legfelső osztályba tartozom. Gondoskodnod kell arról, hogy a megfelelő pillanatban produkálj és én ezt meg is tettem. Tudom, mire vagyok képes, de ez már egy máik torna, s most erre kell koncentrálnom.

A sorsoláson, amelyet a Hudson Yards-i Edge.ben ejtettek meg, a World Series of Darts-bajnok Gerwyn Price-nak az amerikai rangelső Jules Van Dongen jutott ellenfélül. Awalesi a legnagyobb favorit a fogadóirodáknál (az egyik a névadó szponzora a viadalnak) , nem váletlenül, hiszn döntőzött a sorozat első két versenyén Bahreinben és Koppenhágában az év elején, valamint a PL-ben is – más kérdés, hogy mindhárom fináléban alulmaradt.
Másik ígéretes párosítás az első körben a világranglista-2. Peter Wright és a veterán kanadai klasszis Jeff Smith összecsapása. Snakebite második idei WSD-címére hajt, miután a Nordic Mastersen MVG.-t, Price-t és Smith-t is legyőzte, s most reménykedik benne, hogy a pocsékul sikerült Premier League-sorozat után visszatér a győzelem ösvényére már eze a tornán, New Yorkban.

A 2019-es US Masters-bajnok Nathan Aspinall a kanadaiak élversenyzőjével, Matt Campbell-el találkozik majd a színpadon, a stockporti játékos négy év után versenyez ismét Amerikában. Luke Humhries a Madison Square Gardenben először lép fel, ellenfele a CDC Kontinentális Kupa-győztes Alex Spellmann lesz, míg Dimitri Van den Bergh a WSD-újonc JT Davisszel csap össze.
VDB is először versenyez Ameikában, s mivel megnyerte a PL 16. éjszakáját Aberdeenben, jókedvűen készül a premierre. „El vagyok ragadtatva, hogy részese lehetek az versenynek” – mondta a belga, aki 2022-ben Koppenhágában és Amszterdamban is nyerni tudott a WSD-versenyen. „Ez elképesztő. Régen készültem rá, hogy eljöjjek az USA-ba, és tényleg hihetetlen itt lenni. Az utóbbi időben ismét magas szinten játszom. Rengeteg száz feletti átlagos meccsem volt, határozottan a csúcson érzem magam, hogy tornát nyerten a PL-ben is.  Ha megfelelően cselekszem a megfelelő időben, bármi lehetséges. Szeretnék nyerni amerikai debütálásomon, ezért rendkívüli lenne a friss trendet folytatnom.
A negyedik helyen kiemelt Rob Cross kezdi a versenynapot  a tennessee-i Jason Brandon ellen, aki a múlt hétvégi Európai Nagydíjon szerezte meg első European Tour-címét.
Az első forduó mérkőzései az egyik fél 6. megnyert legjéig tartanak.

Kapcsolódó

US DARTS MASTERS 2023, A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA

Rob CROSS (angol, 4. kiemelt)–Jason BRANDON (amerikai)
Dimitri VAN DEN BERGH (belga)–JT DAVIS (amerikai)
Luke HUMPHRIES (angol)–Alex SPELLMAN (kanadai)
Nathan ASPINALL (angol)–Matt CAMPBELL (kanadai)
Gerwyn PRICE (walesi, 2.)–Jules VAN DONGEN (amerikai)
Peter WRIGHT (skót, 3.)–Jeff SMITH (kanadai)
Michael SMITH (angol, 1.)–Jim LONG (kanadai)
Michael VAN GERWEN (holland)–Jake MACMILLAN (kanadai)

WORLD SERIES OF DARTS, 1. állomás, US Darts Masters, New York, Madison Square Garden.  Sport1 1:00 a nyolcaddöntő (1. forduló) mérkőzései (kommentátor: Gyulai Miklós, szakkommentátor: Ziegenhám Medárd)