Belgium a „Brit-félsziget” ellen? • SportTV

Belgium a „Brit-félsziget” ellen?

2023. 06. 18. 09:57    
Olvasási idő: < 1 perc

Noha az első három napon történtek kisebb-nagyobb meglepetések, a zárónapra „rendbe rázódott” a mezőny: a negyeddöntőbe az első nyolc kiemeltből hat bejutott a darts csapat-vb-n Frankfurtban. Ha a következő versenyfázisban is érvényesül a papírforma, az esti végküzdelemre összejön a szokásos képlet, a Brit-félsziget három dartsnagyhatalma és egy németalföldi jut az elődöntőbe, csak ez utóbbi most nem Hollandia lesz, hanem a szomszédot korábban búcsúztató Belgium.

Kim Huybrechts tíz év után lehet finalista a csapat-vb-n, ha társával, Dimitri Van den Berghgel bejut a vasárnap esti döntőbe (Fotó: Getty Images)

A negyeddöntőben szinte minden sportágban, mindig történnek váratlan eredmények, azaz ne zárjuk ki a hiányzó két kiemelt, Hollandia és Észak-Írország helyére bekerülő Svédország és Franciaország (utóbbi éppen a negyedik brit tagállamot ejtette ki) újabb szenzációját. Éppen a franciák a „meglepetésgyanúsak”, hiszen a a „másfél emberes” Skóciával mérkőznek, amelyben a folyamatos Wright-bakikat eddig ellensúlyozta Gary Anderson remekléssorozata, de kérdés, a „Repülő skót” meddig bírja a kármentést.
Ha valamely oknál fogva elmaradna a meglepetés – az lenne az igazi meglepetés –, a belgák maradnának a négy között az egyedüliek, akiknek még nincs meg a trófea – igaz, álltak már közel hozzá. 2013-ban ugyanis angol–belga finálét rendeztek Hamburgban, amelyet a Phil Taylor, Adrian Lewis duó 3–1-re nyert meg a Huybrechts testvérek ellen. Taylor azóta visszavonult, Lewis erősen visszaesett, Kim Huybrechts viszont utolsó mohikán lehet, hiszen most ő alkotja a párost Dimitri Van den Berghgel.
Ha már a „veteránoknál tartunk”, a rajtnál még négy versenyző volt, aki mind a 12 korábbi tornán indult, s most is csapattag volt. Közülük Simon Whitlock jutott be aktuális társával, Damon Hetával a záró nap mezőnyébe,  s ha netán bejutna a fináléba – amely nagyobb csattanás volna, mint a tavalyi –, ő lenne a legrégebbi finalista ismétlő, hiszen még Huybrechts előtt egy évvel kapott ki Tayloréktól…
A negyeddöntő négy és az esti elődöntő két találkozója még az egyik fél nyolcadik megnyert legjéig tart, a fináléban már tízet kell nyernie a párosnak, amelynek tagjai felemelhetik a trófeát. Ezt az angolok és a hollandok már 4-4, a skótok 2, a walesiek és az ausztrálok egy-egy alkalommal már megtehették, azaz négy csapat közül kerülhet ki az esetleges új bajnok.

Kapcsolódó

WORLD CUP OF DARTS 2023, A ZÁRÓ NAP MÉRKŐZÉSEI

Délutáni szakasz (negyeddöntő)
Wales (2. kiemelt)–Svédország
Belgium (5.)–Ausztrália (7.)
Skócia (4.)–Franciaország
Anglia (1.)–Németország (6.)
Esti szakasz – elődöntő
A felső két mérkőzés győztese
Az alsó két mérkőzés győztese
Döntő
A két elődöntő győztese

DARTS CSAPAT-VILÁGBAJNOKSÁG (WORLD CUP OF DARTS), Frankfurt, Eissporthalle. Sport2 13:00 a negyeddöntő mérkőzései, 19:00 az elődöntő és a döntő (kommentátor: Fülöp „180” László, szakkommentátor: Ziegenhám Medárd)