Két NBA-meccs európai főműsoridőben, ráadásul a Szezonközi Tornából • SportTV

Két NBA-meccs európai főműsoridőben, ráadásul a Szezonközi Tornából

2023. 11. 24. 18:04    
Olvasási idő: 2 perc

Még két játéknap van hátra a Szezonközi Torna csoportköréből, így a hátralévő fordulókban több igazi ki-ki párharcokat rendeznek. Ilyenek lesznek például azok a meccsek is, amiket európai főműsoridőben rendeznek pénteken este, és amelyeket a Sport2-n élőben követhetünk.

Jayson tatum és Desmond Bane is pályára lép ma. (Fotó: Getty Images)

Két csapat, a Los Angeles Lakers és az Indiana Pacers már bebiztosította helyét a Szezonközi Torna (In-Season Tournament) negyeddöntőjében, sőt LeBron Jamesről és csapatáról az is tudjuk, hogy hazai pályán vívják majd a meccsüket a legjobb nyolc között. Egyetlen alakulatként lejátszották mind a négy csoportmeccset, és ahogyan azt illik, meg is nyerték ezeket. Hatan (a Pistons, a Wizards, a Jazz, a Trail Blazers, a Grizzlies és a Spurs) velük ellentétben már elbúcsúztak a küzdelmektől. Ez azt jelenti, hogy a fennmaradó hat negyeddöntős helyre még 22-en pályáznak.

Csütörtökön a hálaadás napján nem rendelkeztek NBA-meccset, de ma igazi Black Friday meccsdömping lesz 10 találkozóval, és ugye a péntek a In-Season Tournament nap az NBA-ben. Ezekből kettőt európai főműsoridőben rendeznek, és természetesen a Sport TV is megragadta a lehetőséget, hogy élőben közvetítse ezeket. A Sport2-n így látható lesz 21:30-tól az Orlando Magic – Boston Celtics, 23 órától pedig a Memphi Grizzlies – Phoenix Suns mérkőzés. Ezeket ráadásul a kivételesen pénteken 20:30-kor kezdődő Alley-oopban vezeti majd fel Szaniszló Csabi és Tőrös Bazska.

Orlando Magic – Boston Celtics

Az alapszakasz egészét tekintve is ligaelső Boston a Szezonközi Tornán eddig százszázalékos teljesítményt nyújt (legyőzte a Brooklyn Netset és a Toronto Raptorst is), így vezeti is a keleti C-csoportot, azonban a kevés mérkőzés miatt még semmi sem dőlt el ebben az ötösben. Mindenkinek van még esélye a csoport megnyerésére, így természetesen a 2-1-gyel álló Orlando Magicnek is. Paolo Bancheróék kikaptak a Netstől, de a Bullst és a Raptorst megverték. Óriási tétje van tehát ennek a meccsnek, mert könnyen alakulhat úgy, hogy a Celtics bebiztosítja a továbbjutást, de akár a Magic is átveheti a vezetést a csoportban.

Memphis Grizzlies – Phoenix Suns

A lebonyolítás miatt nem lehet két százszázalékos csapat egy csoportban a Szezonközi Torna során, így a Suns – amely kikapott a Lakerstől – már nem lehet csoportelső, de a tréner, Frank Vogel többször is elmondta, hogy fontos számukra a Szezonközi Torna, meg akarják nyerni azt. Az egy veresége mellett a Blazerst és Jazzt magabiztosan legyőző Suns nagyon könnyen lehet a nyugati konferencia szabadkártyása a csoportkör végén, és ehhez épp arra van szüksége, hogy a továbbjutásra már esélytelen Grizzliest is legyőzzék.

Alley-oop

Csabi és Bazska rajta tartják a kezüket az NBA ütőerén, és ez abban is megmutatkozik, hogy kihasználják ezt a kiváló pénteki lehetőséget, és kivételesen inkább ezen a napon számolnak be nekünk az NBA aktualitásairól, és hogy kivesézzék a Szezonközi Tornával kapcsolatos témákat.

A menetrend:

Alley-oop: november 24., péntek 19:30, Sport2 (élő)

Orlando Magic – Boston Celtics: november 24., péntek 20:30, Sport2 (élő)

Memphis Grizzlies – Phoenix Suns: november 24., péntek 23:00, Sport2 (élő); november 25., szombat 11:45, Sport2 (felv)

 

Szokásos hétvégi nagyüzem is lesz azért a ’’normál’’ alapszakaszmeccsekkel:

Oklahoma City Thunder – Philadelphia 76ers: november 25., szombat 23:00, Sport2 (élő)

NBA Action: november 26., vasárnap 12:00, Sport1

Milwaukee Bucks – Portland Trail Blazers: november 26., vasárnap 21:30, AMC MIkro (élő)

A Szezonközi Torna állása:

A Lakers és a Pacers már biztos továbbjutó, ahogyan azt fent is írtuk. Jelen állás szerint a Bucks és a Celtics áll első helyen keleten, míg a szabadkártyás pozíció jelen pillanatban a Heat-é. Nyugaton a Pelicans és a Kings éllovas, és a Timberwolves a legjobb csoportmásodik. Rengeteg érdekesség vár azonban még ránk a pénteki és a jövő keddi játéknapon.