Megvan a Szezonközi Torna nyolc legjobb csapata • SportTV

Megvan a Szezonközi Torna nyolc legjobb csapata

2023. 11. 29. 21:43    
Olvasási idő: 3 perc

Tudjuk immár, hogy a mely nyolc csapat vív meg a Szezonközi Torna egyenes kieséses szakaszában: Az Indiana Pacers, a Milwaukee Bucks, a Los Angeles Lakers és a Sacramento Kings zárta veretlenül a csoportkört, hozzájuk csatlakozik a Boston Celtics, a New York Knicks, a New Orleans Pelicans és a Phoenix Suns.

James és Durant harmadszor csap össze a szezonban. (Fotó: Getty Images)

Nincs több kérdés, hiszen túl vagyunk a Szezonközi Torna csoportkörének kijelölt játéknapjain, minden csapat lejátszotta azt a négy meccsét az alapszakaszban, amelyeket ebbe a sorozatba is beszámítottak. Két hely már biztos volt az utolsó keddi játéknap előtt, de a további hat pozícióért még harcoltak a csapatok.

Keleten Pacers, Bucks, Celtics és Knicks

A lehetséges hatból négyen tudtak veretlenül csoportot nyerni. Keleten az A-csoportban az Indiana Pacers már korábban bebiztosította a hibátlan mérleget, míg a B-csoportban a Milwaukee Bucks tudott győzni Miamiban.

Azzal pedig, hogy a Heat kikapott, illetve azzal, hogy New York Knicks 24 ponttal nyert a Charlotte Hornets ellen, az is eldőlt, hogy a Knicks lesz a legjobb csoportmásodik keleten, hiszen neki volt a legjobb a pontkülönbsége (+42).

A keleti C-csoportban pedig épp ez, mármint a pontkülönbség segítette hozzá a Boston Celticset ahhoz, hogy csoportelső legyen. Ez azért is fura, mert Jayson Tatum volt az egyik játékos, aki egy nyilatkozatában arról beszélt, hogy nem szép azt látni, hogy a lefutott meccs végén még a pontarány miatt hajtanak az utolsó pillanatig. A Celtics 27 ponttal verte a Bullst, így lett +27 a pontaránya, azonban a vele együtt 3-1-gyel záró Magic plusz 22-vel, a Nets pedig plusz 22-vel zárt (az utolsó játéknapon tehát hiába nyert 12-vel a Raptors ellen). Reméljük, Tatum megtanulja értékelni ezt a rendszert, bár Jaylen Brown most is bírálta picit ezt…

Nyugaton Lakers, Kings, Pelicans és Suns

A nyugati konferencia A-csoportját lesimázta a Lakers, és a Suns és az is tudott volt, hogy a Lakers mögött a Suns a második. Valós kérdés tehát a másik két csoportban volt a keddi játéknap előtt. Egyrészt a csoportgyőztesek kilétének kellett kiderülnie, és hogy a csoportmásodikok meg tudják-e előzni a Sunst a szabadkártyás helyért.

A B-csoportban a Pelicans játékosai már végeztek múlt pénteken (3-1 és plusz 33-as pontarány), a Rocketsnek lett volna esélye előzni, de ez nem történt meg, mert kikaptak a houstoniak a Dallastól.

Így a Pelicans jutott tovább egyedül ebből a csoportból.

A C-csoportban volt még kérdőjel, hiszen a hibátlan Kings a 2-1-gyel álló Warriorsszal találkozott, és a Timberwolves is esélyes volt még a 3-1-re. Végül a két kaliforniai csapat játszotta a nap meccsét, amelyen egyetlen pont döntött csak. A Kings nyert, Malik Monk lett a hős, pedig már 24 ponttal is vezettek Steph Curryék.

A Kings így hibátlanul zárt, a Timberwolves legyőzte a Thundert, viszont nem tudott olyan nagy arányú győzelmet aratni, hogy a Suns előtt végezzen.

Ebből pedig az következik, hogy a negyeddöntőben Pacers-Celltics, Bucks-Knicks, Lakers-Suns és Kings-Pelicans meccseket rendeznek majd. Aki nyerni tud Indianapolisban, Milwaukeeban, Los Angelesben és Sacramentóban, az utazhat jövő hét végén a vegasi négyesdöntőre.

A meglepetések:

Hiába áll tehát a nyugati konferencia első két helyén a Minnesota Timberwolves és a Denver Nuggets, ők kihagyják a folytatást, viszont az 50 százalékos Pelicans esélyes még a győzelemre. Keleten az lehet nagy meglepetés, hogy a Pacers ilyen könnyen vette azt a csoportot, amiben a Phildalphie 76ers is volt.

Hogyan tovább?

Magyar idő szerint kedd és szerda hajnalban rendezik az elődöntőket. Az első napon az Indiana Pacers – Boston Celtics és a Sacramento Kings – New Orleans Pelicans meccseket, majd másnap csap össze a Milwaukee Bucks és a New York Knicks, illetve a Los Angeles Lakers és a Phoenix Suns.

Ha ezen túl vagyunk, a négy nyertes repülőre száll, és meg sem áll Las Vegasig, ott rendezik ugyanis az elődöntőket és a finálét. Mi ezt ugye Final4-nak hívjuk itt Magyarországon, úgyhogy ezt használjuk rá. Csütörtökön viszonylag baráti időpontban, este 11-kor lesz az első elődöntő, majd hajnalban jön a második, a fináléra pedig szombat éjjel/vasárnap hajnalban kerül sor.

A Sport TV mind a hét hátralévő Szezonközi Torna meccset élőben közvetíti majd.

A menetrend:

Indiana Pacers – Boston Celtics: december 5., kedd 1:30, Sport1 (élő); 11:30, Sport2 (felv.)

Sacramento Kings – New Orleans Pelicans: december 5., kedd 4:00, Sport1 (élő); 23:00, Sport2 (felv.)

Milwaukee Bucks – New York Knicks: december 6., szerda 1:30, Sport1 (élő); 11:30, Sport2 (felv.)

Los Angeles Lakers – Phoenix Suns: december 6., szerda 4:00, Sport1 (élő); 23:00, Sport2 (felv.)

NBA, in-season tournament, 1. elődöntő: december 7., csütörtök 23:00, Sport1 (élő)

NBA, in-season tournament, 2. elődöntő: december 8., péntek 3:00, Sport1 (élő); 13:15, Sport1 (felv.)

NBA, in-season tournament, döntő: december 10., vasárnap 2:30, Sport1 (élő); 11:15, Sport2 (felv.)

A végső győztes csapat játékosai fejenként 500.000 dollárt kapnak, a második helyezett esetében 200.000, az elődöntősöknél pedig 100.000 ez az összeg. A nyolc továbbjutó esetében pedig fejenként 50.000 dollár már garantált.