A politika üldözöttjéből 56 éves vb-újonc lett • SportTV

A politika üldözöttjéből 56 éves vb-újonc lett

2023. 12. 17. 10:00    
Olvasási idő: 2 perc

Lehet, meccset sem nyer a PDC-világbajnokságon Simon Adams, de neki már az is óriási dolog, hogy ott lehet a tornán. Ötvenhat éves újoncként, az apartheid átkával a múltjában, szinte a teljes ismeretlenségből érkezve. Vasárnap a villámkezű Ricky Evans ellen csodás bemutatkozásnak lehetünk szemtanúi.

A darts azon kevés sportágak egyike, amelyben simán belefér, hogy valaki 56 évesen essen át a tűzkeresztségen a világbajnokságon. Ezt teszi vasárnap Simon Adams, aki szerint a mostani, Ricky Evans elleni mérkőzése 44 éves várakozás és kemény munka eredménye. Na meg egy álom beteljesülése. Ezúttal ugyanis a veterán dél-afrikai képviseli az afrikai kontinenst a PDC-vb-n, nem pedig a „Waka Waka” című bevonulózenéje, valamint az arra gyártott koreográfia miatt is ismertté váló Devon Petersen.

„Mindig is versenyszinten próbáltam játszani, de az sok pénzbe és áldozatba került. Most megkapom az egyfajta jutalmam, amire 44 évig vártam – fogalmazott a kétgyermekes családapa. –

Sok, nálam jobb dartsos él Dél-Afrikában, ezért is vagyok hálás, hogy az én utam vezetett el ide. Csodálatos érzés. Ez egy ajándék, és ekképp is szeretném megélni.”

A mélyen vallásos mivolta miatt az „A szent” becenévre hallgató Adams a dél-afrikai East Londonban nőtt fel, úgy, hogy fiatalon még az apartheiddel, a feketék törvényileg előírt diszkriminalizációjával is szembe kellett néznie. A nehézségeken nem egyszer a darts segítette át. Az első nyilait 11 évesen kapta az édesapjától, egyből a felnőttek között indult a pályafutása – több győzelemmel. Most pedig az Ally Pallyben állhat dobóállásba, úgy, hogy a kontinentális selejtezőn több, nála esélyesebb versenyzőt is megvert, míg végül a favorizált Stefan Vermaak elleni 8:0-s győzelemmel megváltotta a belépőjét a vb-re.

„Nem azért jöttem, hogy megnyerjem a világbajnokságot. Azért vagyok itt, hogy átéljem a csodát, és arra buzdítsam a honfitársaimat, hogy jussanak el ide” – fogalmazott az egykori futballedző, aki

ma már nem a korosztályos labdarúgó-, hanem dartspalántákat pallérozza. Járja azokat a dél-afrikai iskolákat, ahol szinte semmiféle sportolási lehetőség sincs, hogy közelebb hozza az embereket a sportághoz.

„Bárhova megyünk, nagy szeretettel fogadnak bennünket. Olyanok vagyunk a szemünkben, mint az istenáldotta szentek. Nem tudunk mindenkit megmenteni a szegénynegyedekben, de ahol ezt kézbe adott három nyillal meg tudjuk tenni, ott megtesszük. Megváltoztatjuk a fiatalok életét. Sokaknak a darts az egyetlen, amihez fordulhatnak, amire hagyatkozhatnak” – jelentette ki Adams.

A vb-újonc egyébként a fentebb már említett Petersennel, illetve az általa működtetett ADG (African Darts Group) nevű céggel működik együtt Dél-Afrikában. Alapvetően az ADG tud pénzt szerezni, amit az elkötelezett tulajdonosok próbálnak okosan felhasználni. De ez önmagában persze nem elég a megélhetéshez, Adamsnak is több civil állása van, ezek közül az egyik a Coca Colánál. „Szükségünk van az olyan játékosokra, mint Devon Petersen, akik képesek megmutatni nekünk, hogy tőlünk is el lehet jutni Angliába. Az én utamat a hozzá hasonló úttörők kövezték ki – ismerte el Adams. –

Az én világomtól nagyon távolinak tűnt, hogy valaha is itt legyek. Az apartheid nagyon korlátozott bennünket. Nem akarom, hogy igazságot szolgáltassanak nekem, de azt is tudni kell, ez hozzátartozik a múltunkhoz. Hogy miért jutottam ide? Isten nem árulja el neked, milyen tervei vannak. Készen kell állnod, ha megtörténik.”

A Sport1-en 13:30-tól, majd 20 órától élőben közvetítjük a PDC-dartsvilágbajnokságot.