Angol-holland nap az Alexander Palace-ban • SportTV

Angol-holland nap az Alexander Palace-ban

2023. 12. 21. 09:16    
Olvasási idő: 3 perc

Csütörtök a „váltónap” a 31. darts-vb-n. Délután még a „régi menetrend” lesz érvényben – három első és egy második körös meccsel, este már tisztán a második forduló mérkőzéseit játsszák, részben kiemeltek, részben már egyszeres győztesek a tornán. A résztvevő 16 játékos fele a két dartshatalom képviselője – hat angol, két holland – , a nyolc ellenfél nyolc országból érkezett. Pontosabban felírva a nemzetek közti stratégiát két angol-holland párosítás és egy tiszta angol csata mellett két olyan meccs is lesz, amelyen egyik élnemzetnek nincs dartsosa.

Rob Cross hat éve újoncként nyert vb-t. Féltucat esztendő múltám újra nekilát a feladatnak… (Fotó: Getty Images)

A délután egy ismert, de klasszisnak aligha mondható északír dartsos, Mickey Mansell és egy újabb „egzotikus” játékos, a kínai Cong Hszaiao-csen mérkőzése lesz. Elsőre lefutott ügynek látszik, de három napja egy hongkongi, Leung megtanított minket arra, ismeretlenül semmiképpen se írjunk le egy távol-keleti versenyzőt!
Másodikra már jön az első angol–holland csata. Luke Woodhouse már ott van abban az angol betonkemény nemzedékben, amelynek tagjai benn vannak a top 40-45-ben és szó szerint minden eredményre képesek. Járt már major tornában a legjobb nyolcban, három éve harmadik, fordulós volt a vb-n, azaz győzelemmel beállítaná egyéni csúcsát az Ally Pallyban. Ellenfele Berry van Peer volt már ifi vb-döntős, és értekeztünk már róla, hogy abból a klasszissá fejlődés éppoly elképzelhető út, mint a középmezőnyben vagy az alatt rekedés. Van Peer eddig inkább az utóbbi utat járja, vébén most méreti meg magát először.
Az első két találkozó részesei nem találkoztak korábban versenykörülmények között, a lett Madars Razma és a belga Mike De Decker viszont már igen. Igaz, csak egyszer, 2020 februárjában a Players Championship az évi 4. versenyén a 32 között. Akkor a lett roppant szoros küzdelemben 6–5-re nyert. Akkoriban öt hely különbség volt kettejük között, amely közel négy évre rá pontosan ugyanannyi maradt. Ez alapján nem várható túl nagy differencia most sem a végeredményükben.  A délután záró találkozóján lép fel a nap egyetlen egyéni világbajnoka Rob Cross, egy nála csupán egy évvel idősebb, ugyanakkor nagyságrendekkel gyengébb francia ellenféllel, Thibault Tricole-lal mérkőzik meg. A mérkőzés csak annyiban lehet érdekes, hogy meglássuk, az esztendő utolsó negyedében mutatott újra feljövő formájú Cross fel tud-e nőni esetleg egy újabb világbajnoki elődöntőre vagy döntőre hat esztendő után is.

Az est első mérkőzése az angol házi csata, egyben nagy generációs összecsapás is. Andrew Gilding igazi későn érő típus, közel az ötvenhez kezdett stabilan kijutni a vb-re – igaz, háromszor is a második körben rekedt – , ugyanakkor idén, 53. életévében jutott be életében először major torna legjobb nyolca közé, rögtön meg is nyerte (!) az UK Opent. Igaz, a döntőig csak egy nagy nevet, Woodhouse-t kellett elbúcsúztatnia, de a Van Gerwen elleni 11–10-es döntője, amelyben Mighty Mike meccsnyilakat is rontott – sokáig emlékezetes marad. Utána még októberben nyolcba jutott a World Grand Prix-n is, kérdés, mennyi ereje marad egy szuperifjú ellen. Luke Littler pedig az, a Grand Slam keretei közt rendezett döntőben megnyerte az ifi vb-t, s azóta is szárnyal. Itt az első körben szerdán mindössze két leget vesztett a holland Kist ellen. Ő most olyan ifivilágbajnoknak tűnik, aki inkább a Michael Smith-, Van den Bergh-vonalat folytathatja. Ha kiejti Gildinget, aki kis túlzással a nagyapja is lehetne, a Wade-verő Matt Campbell-lel csatázhat a nyolcaddöntőbe jutásért. (Külön írásunk  is olvasható honlapunkon az ifizseniről. )
Danny Noppert az elmúlt négy év mindegyikében a 3. fordulóg ment a vb-n, azaz a csütörtöki sikerrel csak a”normáját” teljesítené. Nyilván többre vágyik és többre is van hivatva, hiszen egyenletesen jó formájával a top 10-be küzdötte fel magát a világrangsorban. Lehet, hogy éppen most jött el az ő éve az AllyPallyben is. Mindenesetre eddig a tavaly és az idén lejátszott mind a négy meccsét megnyerte Scott Williams ellen, hármat 6–4-re, egyet 6–5-re, azaz könnyű bemelegítő meccsre nem számíthat, alighanem már most is meg kell harcolnia a „normateljesítésért”.
Az utolsó előtti találkozón a németek éljátékosa, Gabriel Clemens küzd meg a vb eddigi meglepetésemberével, Leunggal. A hongkongi játékos Wade kiverésével egyszeriben a figyelem középpontjába került, majd kiderül, hétfői Van Veen elleni váratlan fordítással elért nagy diadala egyszeri bravúr volt-e vagy a továbbiakban is számolnia kell vele a dartsvilágnak.
A záró meccs sztárja Damon Heta, aki karriercsúcsként már top 10-es játékos. Tvaly csapatvilágbajnok lett Whitlockkal. Az elmúlt két vb-n már a 3. körben összeakadt egy-egy világsztárral, Wrighttal, illetve Cullennel, ám ebben az évben negyeddöntőzött a Mastersen, a World Matchplayn, a Grand Slamen és a PC Finalsen is, azaz legalább a nyolcig illene eljutnia az esztendő fő versenyén is. Ehhez azonban túl kell jutnia először Martin Lukemanen, aki ellen 2021 és 2023 között öt mérkőzésen 3–2 az örökmérlege. A vezetést legutóbbi október 15-i , a hallei ET-verseny nyolcaddöntőjében elért 6–5-ös győzelmének köszönheti, ott azonban a következő  kanyarban újra Wrighttal futott össze, akitől 6–4-re kikapott. Most ha nyer, a Woodhouse–Van Peer csata győztesének és Josh Rocknak a csatájából továbbjutó dartsossal találkozik. Ez még nem a világklasszis ellenfél, kivéve ha a tavalyi ifi vb-győztes északír éppen ezen a tornán tör be a felnőtt csúcsjátékosok közé.

Kapcsolódó

DARTS-VB 2024, A HETEDIK NAP PROGRAMJA

Délután

Mickey MANSELL (északír)–CUNG Hsziao-csen (kínai)
Kora: 50, ill. 25 év. A világranglistán: 64., ill. –.  Hányadik PDC-vb-szereplése: 8., ill. 3. Legjobb vb-eredménye: 2. forduló (2021, 2023), ill. 1. fordulós (2018, 2020). Legjobb egyéb eredménye: World Grand Prix-nyolcaddöntős (2014), ill. PDC China Premier League-győztes (2022)

Luke WOODHOUSE (angol)–Berry VAN PEER (holland)
Kora: 35, ill. 27 év. A világranglistán: 33., ill. 107. Hányadik PDC-vb-szereplése: 5., ill. 1. (újonc). Legjobb vb-eredménye: 3. fordulós (2020), ill. – .  Legjobb egyéb eredménye: PC Finals-negyeddöntős (2018), ill. ifi vb-döntős (PDC, 2016), Grand Slam of Darts-nyolcaddöntős (2017)

Madars RAZMA (lett)–Mike DE DECKER (belga)
Kora: 35, ill. 28 év. A világranglistán: 32., ill. 37. Hányadik PDC-vb-szereplése: 5., ill. 4. Legjobb vb-eredménye: 2. fordulós (2021, 2023), ill. 2. fordulós (2022, 2023) . Legjobb egyéb eredménye: World Grand Prix-negyeddöntős (2022), ill. UK Open 5. fordulós (2023)

Rob CROSS (angol)–Thibault TRICOLE (francia)
Kora: 33, ill. 34 év. A világranglistán: 8., ill. 146. Hányadik PDC-vb-szereplése: 7., ill. 3. Legjobb vb-eredménye: világbajnok (2018), ill. 1. fordulós (2021, 2023). Legjobb egyéb eredménye: World Matchplay-győztes (2019), Európa-bajnok (2019, 2021), ill. vb-döntős (WDF, 2022)

Este

Andrew GILDING (angol)–Luke LITTLER (angol)
Kora: 53, ill. 16 év. A világranglistán: 20., ill. 164. Hányadik PDC-vb-szereplése: 6., ill. 1. (újonc). Legjobb vb-eredménye: 2. fordulós (2019), ill. –.  Legjobb egyéb eredménye: UK Open-győztes (2023), ill. ifjúsági világbajnok (PDC, 2023)

Danny NOPPERT (holland)–Scott WILLIAMS (angol)
Kora: 32, ill. 33 év. A világranglistán: 7., ill. 52. Hányadik PDC-vb-szereplése: 6., ill. 2. Legjobb vb-eredménye: 3. fordulós (2020, 2021, 2022, 2023 , ill. 2. fordulós (2023). Legjobb egyéb eredménye: vb-döntős (BDO, 2017), UK Open-győztes (2022),  ill. PC Finals nyolcaddöntős (2022)

Gabriel CLEMENS (német)–LEUNG Man-Lok (hongkongi)
Kora: 40, ill. 24 év. A világranglistán: 22., ill. –. Hányadik PDC-vb-szereplése: 6., ill. 1. (újonc). Legjobb vb-eredménye: elődöntős (2023), ill. – .  Legjobb egyéb eredménye: PC Finals elődöntős (2023), ill. Bahrein Open-induló (2023)

DAMON HETA (ausztrál)–Martin LUKEMAN (angol)
Kora: 36, ill. 38 év. A világranglistán: 10., ill. 36. Hányadik PDC-vb-szereplése: 5., ill. 2. Legjobb vb-eredménye: 3. fordulós (2022, 2023), ill. 2. fordulós (2023). Legjobb egyéb eredménye: csapatvilágbajnok (2022), majortorna-negyeddöntős (4-szer), ill. World Grand Prix-negyeddöntős (2022)

PDC-DARTSVILÁGBAJNOKSÁG, London, Alexander Palace. Sport1 13:30 és 20:00 a hetedik versenynap első és második fordulós mérkőzései (kommentátor: Bartha Zoltán és Gyulai Miklós. szakkommentátor: Ziegenhám Medárd)