Fókuszban a kiesés elleni harc • SportTV

Fókuszban a kiesés elleni harc

2024. 02. 24. 13:28    
Olvasási idő: -2 perc

Szombatra a liga nagyjai nem kaptak meccsbeosztást, de a táblázat utolsó nyolc csapata közül a négy páros sorszámú is fellép. A sereghajtó Salernitana talán már csak becsületből küzd, de a 14. Udinesének igencsak van még „menekülni valója”…

Antonio Candreva holtversenyben a Serie A 20. legtöbb meccset játszó fióuballistája lehet (Fotó: Getty Images)

Először Emilia Romagnából közvetítünk, ahol a magát kiesőveszélybe sodró Sassuolo a szintén menekülőben lévő Empolit fogadja. A hazaiak csupán két ponttal állnak vendégül mögött, eggyel kevesebb meccset játszva. Ám azt a mérkőzést a Napoli ellen kell pótolnia, amely ha csak halvány mása is előző idénybeli önmagának, „hivatalosn” még bajnoki címvédő, egészen májusig. Azaz ha a neroverdi nyer, bizonyosan bent maradó helyre rukkol előre, minimum a 16.-ra, mert akkor a már a hétvégi meccsét már lejátszó (és elvesztő) Verona elébe is kerül. A toszkánok viszont egy esetleges bravúrgyőzelemmel akár 13. is lehet, mert a két hellyel felette álló Lecce az Intert fogadja vasárnap.
A hazaiaktól a szokásos trió – Berardi, Toljan és Obiang – hiányzik sérülés miatt, a középpályán újra Boloca, a jobb szélen Bajrami is kezdhet. A toszkánoknál Ebuehi, Caputo és Grassi sérülés, Gyasi piros lap miatti eltiltás miatt nem játszhat, utóbbit Niang helyettesítheti a kezdőcsapatban.

A hazai  Verona viszont kieső helyen tanyázik, de ha este a Sassuolo újra bukik Bergamóban, akár egy ponttal is már előrelép egyet, éppen a kieső vonal fölé. A Juventus viszont két vesztes mérkőzés után már 10 pontos hátrányban van az Interrel szemben, azonos meccszámnál. Ha nyer, 7-re zárkózik fel, de inkább hátra kell pillantgatnia, hiszen a Milan egypontnyira zárkózott fel. Igaz, az 5. Bologna már,1-re van, azaz a visszatérés nemcsak Európába, hanem egyenesen a BL-be garantálva van.
Allegri mester visszateheti a csapatba első számú csatárát, Dusan Vlahovicsot, akit nélkülöznie kellett az Udinese ellen a múlt héten. Úgy tűnik, combproblémája rendbe jött, a héten teljes intenzitással edzhetett a társakkal. A szerb center hat gólja következtében a hónap játékosa lett januárban azaz összes gólja fele az év első hónapjában született –  , most ő lehet a csatárduó másik tagja Kenan Yildiz mellett, vár Milik teljes készenlétben áll bármelyikük helyettesítésére. Kean, De Sciglio és a tartalékkapus Perin továbbra is bevethetetlen. Danilo visszatérhet eltiltása letöltése után, most viszont a másik brazil védő, Bremer kénytelen kihagyni a meccset, most őt „fegyelmezik”.
A Veronából csak Juan Manuel Cruz hiányzik, Suslov viszont visszatérhet eltiltása után. Serdar is bekerülhet a kezdőbe, míg a lengyel csatár Karol Swiderski az amerikai Charlotte FC-ből kölcsönben érkezése óta először kerülhet az együttesbe, különösen Henry és Bonazzoli távollétében.

Kora este Salernitana–Monza  összecsapás következik. A salernóiak 13 forduló, 39 megszerezhető pont ide vagy oda, praktikusan már B-osztályúnak tekinthetők ősszel, hiszen 7 pont a hátrányuk a legrosszabb bentmaradó, a Verona mögött. A Monza  nyolcpontnyira van Európától, de a kiesés sem fenyegeti (13 pont). Ebből a tétnélküliségből sokféle meccs is kikerekedhet, reménykedjünk egy sokgólos örömfutballban.
A salernóiakat sérüléssorozat is sújtja ezer bajuk mellé, Fazio, Gyömbér, Pierozzi, Ikwuemesi és Pirola a veterán Boateng (világbajnok, BL-győztes) is megsérült (az Inter ellen Milánóban a 24. percben kellett kiállnia), egyelőre Manolasz helyettesíti, és Weissman is bekerülhet a kezdőbe. A Monzának is van kit helyettesítenie, Caprari, Vignato, Ciurria és Popovic sérült, Papu Gómez piros lap miatt nem játszhat, Caldirola viszont visszatérhet a védelembe és a Milan ellen fejsérülétszenvedő Di Gregorio is megkapta az orvosi engedélyt a játékra.

A nap záró csatája, a Genoa–Udinese ütközet is inkább az egyik csapat, a vendég friuliak számára „forró”, hiszen az újonc Genoa gyakorlatilag biztonságban van, ellenfele viszont csak három ponttal áll a kiesővonal felett. A közeli és középtávoli múlt a fehér-feketéket „támogatja”, persze minden sorozat megtörik egyszer. A genovaiak egyedül Matturrót nélkülözik, viszint ismét szerepelhet a csapatban a meghatározó ukrán középpályás Ruszlan Malinovszkij. Az udinei hiányzók: Kamara, Pereyra, Bijol, Ebosse és Deolofeu, ők valamennyien meglehetősen régen bevethetetlenek. Így nem lenne meglepetés, ha Gabriele Cioffi edző a múlt hati, Cagliari elleni 1–1-et játszó együttesét egy az egyben küldené a pályá kezdőként.

Kapcsolódó

TÉNYEK, CSÚCSOK, SOROZATOK (Serie A, ’24. 2. 24.)

SASSUOLO–EMPOLI

Az Empoli csak kettőt vesztett el legutóbbi hét idegenbeli meccséből (2 gy., 3 d.), emlékezetes győzelmet aratott legutóbb Salernóban, 2021 októberében fordult elő legutóbb, hogy egymás után kézt meccset nyert házon kívül a Serie A-ban, amúgy az elsőt a Salerenitana, a másodikat a Sassuolo ellen. + Egy csapat sem szerzett kevesebb pontot a ligában december 5. óta a Sassuolónál (5, ugyanennyi van a Frosinonénak és a Salernitanának), mindössze egyetlen meccset megnyerve, ugyanakkor a zöld-feketék legutóbbi hat meccsükből négyszer elkerülték a vereséget (1 gy., 3 d.) + Az Empoli játékosa, M’Baye Niang, aki a legtöbb csapatnak lőtt gólt 2010–11-es Ligue1-bemutatkozása óta (10), a 2000-es években csak Marco Borriello (12) talált több csapat hálójába.

SALERNITANA–MONZA

A Salernitana eddigi egyetlen hazai meccsét megnyerte a Monza ellen (3–0, 2023. február 26-án), csak a Venezia és a Vicenza (mindkettő 2/2) ellen százszázalékos ennél több meccsből a hazai mérlege. + A Monza (10) és a Salernitana (8) az a két csapat, amely a legtöbb gólt kapta az idényben az első negyed órákban; a fehér-feketék bent vannak a háromban (a másik kettő a Napoli és a Cagliari), amelyek a legkevesebbet (mind 1-et) szerezték a mérkőzések ugyanezen időszakában. + Antonio Candreva (492 meccs) utolérheti Andrea Pirlót és Goran Pandevet (493) a Serie A örök szereplési listájának 20. helyén, az olasz középpályás 2-2 gólt szerzett és gólpasszt adott az egyetlen mérkőzésen, amelyet a Monza ellen játszott az Arechiben.

GENOA–UDINESE

A Genoa egyetlenegyet sem nyert meg legutóbbi 13 meccséből az Udinese ellen (6 gy., 7 d.), ez a leghosszabb élő ilyen sorozata, amelyet bármely ellenféllel szemben tart a ligában. + Az Udinese egyet sem nyert meg a legutóbbi öt idegenbeli meccséből, amelyeket az aktuálisan nála jobb helyen álló csapatok ellen (2 d., 3 v.), a legutóbbi sikert ilyen csapat ellen 2023. március 11-én aratta az Empoli ellen, 1–0-ra Rodrigo Becao góljának köszönhetően. + Albert Gudmundsson egyetlen dupláját a Serie A-ban a fordított párosításban érte el Udinében. 9 gólt szerezve az izlandi csatár lehet a negyedik, aki két számjegyű gólt ért el a Genoában olyan idényben, amelyben éppen újoncként játszott, Roberto Pruzzo (18) és Oscar Damiani (11), mindkettő 1976–77-ben, valamint Marco Borriello (19) 2007–08-ban.

Serie A, 26. forduló. Sport2 15:00 US Sassuolo Calcio–Empoli FC (kommentátor: Bartha Zoltán); Sport2 18:00 US Salernitana 1919–AC Monza (kommentátor: Gyulai Miklós); Sport2 20:45 Genoa CFC–Udinese Calcio (kommentátor: Fülöp László)