Ismét megállítja a szuper-Intert a Bologna? • SportTV

Ismét megállítja a szuper-Intert a Bologna?

2024. 03. 09. 10:56    
Olvasási idő: 3 perc

A legutóbbi négyből három bajnokiján nem vesztett a Bologna az Inter ellen, emellett a kupában a San Siróban a hosszabbításban kiverte a nerazzurrit – a kérdés: mumusa lett ezzel az emiliai gárda a kimagaslóan legjobb jelenlegi olasz csapatnak? A választ a Dall’Arában kell megadnia Inzaghi együttesének a nap mérkőzésén, miközben mindhárom másik találkozót is élőben közvetítjük a 28. forduló második napjáról.

Joshua Zirkzee és Riccardo Orsolini – ha nem is olyan zseniálisak, mint a Lautaro, Thuram duó, de egy meccsen ők is mattolhatják a pazar Inter-védelmet (Fotó: Getty Images)

A Cagliari–Salernitana találkozóján a hazaiak kemény versenyfutásban állnak a bentmaradásért, vendégeik már gyakorlatilag elbukták ezt a versenyt. A szárdok 23 pontjukkal éppen a kieső vonal alatt állnak, de felettük a Veronának ugyanannyi, a Frosinonének és az Udinesének eggyel, az Empolinak és a Leccének kettővel több pontja, van, alattuk meg, azaz praktikusan hat együttes küzd azért, hogy ne legyen ebből a csoportból utolsó. Vagyis a jelenleg még gyengébbeket – a hihetetlen rossz szériában lévő Sassuolót és a reménytelenül sereghajtó salernóiakat minden körülmények közt le kell győznie a hatos tagjainak, különben nagy veszélybe kerülnek. A hazaiak sérültlistája tetemes: Pavoletti, Mancuso és Rog (már hónapok óta hiányoznak) mellett Hatzidiakosz, Sulemana és Luvombo sem játszhat, utóbbi helyett Orestaniót küldheti pályára Ranieri mester. A vendégeknél Gyömbér, Pierozzi és Pirola mellett kidőlt a sorból a januárban igazolt veterán világbajnok Boateng is, őt legalább pótolni tudják a végre-valahára felépülő Fazióval.

A szardíniai meccsel egy időben megküzd egymással a Sassuolo és a Frosinone, amelyek katasztrofáli formát mutatnak. Az emiliaiak már három ponttal vannak lemaradva a még bentmaradó helyet birtokló Hellastól, a Lazio megyeiek pedig elképesztő lejtmenetben vannak, amelynek folytatása ugyancsak őszi B-osztályú rajttal fenyeget. A hazaiaktól ”csak” Berardi ls Viti hiányzik, előbbi azonban a lényegében az egyetlen gólveszélyes ember kiesését jelenti. A válogatott csatár Achillesín-szaladása miatt legalább 10 hónapos kihagyásra kényszerül. A Frosinone elmúlt hónapokbeli jelentős visszaesése sok más mellett a számos sérülttel is magyarázható: Marchizza, Lusuardi, Oyono, Bonifazi és Harrui továbbra is bevethetetlen, utóbbi mintegy két étre esett ki, valószínűleg Demba Seck helyettesíti.

A Bologna–Inter kvázi rangadó a liga két legjobb formában lévő csapatának csatája. Mindketten különösen otthonukban félelmetesek, a nerazzurri 37 bajnoki pontot tartott otthon az idényben, a Bologna meg 35-öt. Nem kérdés, hogy bár Thiago Motta remek munkét végez az egyetemvárosban, de a játékoskeret minősége a vendégek oldalára billentené el a mérleg nyelvét. Ugyanakkor az Internek a BL-ben is helyt kell állnia, és négy nap múlva gigászi csata vár rá a madridi Metropolitanóban, ahol egygólos előnyét kellene megőriznie az Atléticóval szemben a csúcsliga negyeddöntőjébe jutásért.
Ezért is örül Inzaghi mester – no meg a teljes Inter-szurkolótábor – , hogy Frattesi és Calanoglu újra teljes értékű edzésmunkát végezhetett a hét közben, s legalább csereént beállhatnak Bolognában, ezzel is tehermentesítve az állandó kezdő igencsak leterhelt tagjait. Így gyakorlatilag csak Cuadrado és Sensi maradt a nyúlfarknyi sérültlistán. Eddig Asllani helyettesítette Calhanoglut – hétfőn az övé volt a vezető gól az Atalanta ellen – , de most lehet, hogy a török visszafoglalja a helyét a kezdőben, ugyanígy Thuram is visszatér az induló 11-be.
A hazaiak gólgyárosa, Zirkzee már 13 találatnál jár, ő az első holland, aki az aranylabdás Gullit 1994–95-ös idénye óta először jegyez  két számjegyű találatot honfitársai közül az olasz élvonalban.
A Bologna nagy menetelését hiányzóinak csekély száma is támogatta-támogatja, most is csak ketten hiányoznak a fontosabb játékosok közül, a régebben bevethetetlen Soumaoróhoz a svéd szélső, Jesper Karlsson csatlakozott, aki bokasérülést szenvedett. Motta mesternek – aki az Interrel számos sikert ért el játékosként – igazából egy dilemmája lehet csak: az utóbbi időben megbízható teljesítményt nyújtó Saelemaekerst kezdesse a középpályássor bal oldalán vagy Ndoyénak szavazzon bizalmat. Amúgy ha a piros-kékek megtörik az Inter győzelmi sorozatát – persze nem mindegy, hogy egy vagy három pontot szerezve – , hatalmas lépérst tehetnek a biztos BL-helyet garantáló 4. pozíció megszerzése felé – legutóbb 53 esztendeje végeztek az élvonalban az első haton belül, az 5. helyen, a dobogó pedig 1967-ben, harmadikként.

A nap esti csatáját a Genoa vívja a Monzával. Tabellaszomszédok a 11-12. helyen, három pont a különbség köztök, a kevésbé rossz gólkülönbségű kikötővárosiak akár egygólos sikerrel  is helyet cserélnének legyőzött vendégükkel. A genovaiaknál Matturro sérülés, Vázquez piros lapja következtében kapott eltiltás miatt nem szerepelhet, utóbbit  Vogliacco pótolhatja a védelemben. A monzaiak három hiányzásának is két oka van: Caprari és Vignato sérülés miatt bevethetetlen, Papu Gómezt meg doppingolás miatt eltiltották, Izzo viszont visszatérhet a csapatba, akár kezdőként is.

Kapcsolódó

TÉNYEK, CSÚCSOK, SOROZATOK (Serie A, ’24. 3. 9.)

CAGLIARI–SALERNITANA

Legutóbbi három meccsük egyaránt döntetlenre végződött a Serie A-ban. A Salernitana még sosem játszott egymás után négyszer döntetlent egyazon ellenféllel. +  A Cagliari nem vesztett legutóbbi három bajnokiján (1 gy., 2 d.), a piros-kék klubnak nem volt ennél hosszabb  veretlen sorozata a 2022 januárja és februárja közötti időszak óta (akkor ötös volt). + Antonio Candreva három gólt szerzett a Cagliari ellen a Serie A-ban, mindet 11-esből, csak az Udinese ellen szerzett több büntetőgólt a sorozatban. Ő a legidősebb középpályás, aki legalább 5-5 gólt szerzett gólpasszt adott az idényben az öt európai topbajnokságban.    

SASSUOLO–FROSINONE

A Sassuolo elvesztette mind a négy legutóbbi bajnoki meccsét, ennél rosszabb sorozata csupán egyszer volt élvonalbeli történetes során: 7 vereség 2014 januárjától márciusáig.  + Azután hogy első 13 meccsén 18 pontot szerzett (5 gy., 3 d., 5 v., mérkőzésenként 1.4 pont) az idényben, a következő 14 találkozóján 6-ot ért el (1 gy., 3 d., 10 v., 0.3-es pont/meccs ráta). + Andrea Pinamonti – aki 9 gólt szerzett az idényben, beleértve a legutóbbi dupláját a Fiorentina ellen – egy találatra van attól, hogy két számjegyű gólja legyen egy szezonban karrierje során (13 volt neki az Empoliban 2021–22-ben). A csatár 27 meccset játszott a Frosinonében a 2018–19-es idényben, akkor szerezte első 5 gólját az olasz élvonalban.

BOLOGNA–INTER

A Bologna háromszor veretlen maradt legutóbbi négy Inter elleni meccsén (1 gy., 2 d.), beleértve a legutóbbi kettőt, legutóbb az emíliaiak három mérkőzést 2013 márciusa és 2014 áprilisa közt úszták meg veretlenül a nerazzurri ellen. + Az Inter 72 pontot szerzett első 27 meccsén, ha nyer, 28 után 75-je lesz, története során csak egyszer volt többje ilyen mérkőzésszám mellett: Mancini irányításával 2006–07-ben. A nerazzurri emellett megnyerte a legutóbbi 10 bajnokija mindegyikét, harmadszor Serie A-históriájában, először 2006. október és 2017. február között (17-es szériában), majd 2021 janárja és áprilisa közt (11) fordult elő ugyanez. + Lautaro Martímnez háromszor talált a Bologna kapujába, mindannyiszor a Meazzában. a Dall’Ara az a stadion, amelyben a legtöbb percet játszotta (341)  anélkül, hogy gólt szerzett volna.   

GENOA–MONZA

A fordított párosítású meccs győzelme (december 10-én) után a Monza lehet a harmadik csapat, amelyet oda-vissza legyőz első két Serie A-összecsapásán a Genoa, a két előd a Juventus és a Spezia volt. +  A Monza legötóbbi két idegenbeli bajnokiján nem kapott gólt (az Udinese és a Salernitana ellen), még sosem volt három egymást követő házon kívüli clean sheetje élvonalbeli történetében. + Albert Gudmundsson a Genoa  legtübbet szereplő mezőnyjátékosa az idényben (2238 perc), egyben a Grifone legeredményesebbje (9 gól), a legtöbb gólhelyzet előkészítője (63), a legtöbb sikeres csel elérője (37) és a legtöbb szabálytalanság (40) is az övé a 2023–24-es idényben.

SERIE A, 28. forduló. Sport1 14:45 Cagliari Calcio–US Salernitana 1919 (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Fülöp Marcell, szakkommentátor: László Csaba); Sport2 15:00  Sassuolo Calcio–Frosinone Calcio (kommentátor: Engyel István); Sport1 17:45  Bologna FC–FC Internazionale (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Fülöp Marcell, szakkommentátor: László Csaba); Sport1 20:30  Genoa CFC–AC Monza (kommentátor: Haraszti Ádám,  műsorvezető: Fülöp Marcell, szakértő: László Csaba)