"Egyszereplős" kiesés elleni csata • SportTV

„Egyszereplős” kiesés elleni csata

2024. 04. 26. 08:29    
Olvasási idő: 2 perc

Két, egyaránt kieső helyen álló együttes csap össze a Serie A 34. fordulójának nyitó mérkőzésén, ám míg a hazai Frosinone effektív harcban áll a bennmaradásért, addig a vendég Salernitanának csak matematikai esélye van erre, mely vereség esetén már péntek este nullára redukálódhat…

Nadir Zorteát január vége óta bemutatott öt asszisztja a topligák legjobb gólpasszadói közé sorolja (Fotó: Getty Images)

A Frosinone több mint egy hónapja nem kapott ki a Serie A-ban, de a döntetlenek nem elégségesek, most már győzelmekre van szüksége Di Francesco tanítványainak, hogy megőrizhessék élvonalbeli státusukat. A „kanárik” legutóbbi veresége a „szomszéd” Lazio elleni 3–2-es bukás volt március 16-án, de az azóta sorozatban elért négy döntetlen csak arra jó, hogy a kiesést jelző vonal alá csak rosszabb gólkülönbséggel kerüljenek, azaz még bőven a veszélyzónában vannak.
Di Francesco emberei igen fontos pontot szereztek Genovában és Nápolyban, visszavágva a hazai döntetlenért, de a Bologna és a Torino ellen is szereztek pontot, igaz, gól nélkül. Ez persze aligha meglepő, hiszen Thiago Motta csapatáé a holtversenyben legjobb védelem, és Ivan Juric együttese a negyedik ebben a sorban 26, illetve 29 kapott góllal. A sárga-kékek most egy olyan csapat ellen méretik meg magukat, amely az összes másik klubnál több gólt (70) kapott. Látván a Lecce, a Cagliari, a Verona és az Empoli legutóbbi fontos pontszerzéseit, a Frosinone jól tudja, pénteken este kötelező a győzelem a kiesés elkerüléséért.
Ami a Salernitanát illeti, már megpecsételődhetett volna a sorsa, ha az Udinese megnyeri a Roma ellen félbeszakadt meccse folytatását, de ellenkezőleg történt, a fővárosiak a 95. percben megszerezték a győztes gólt.
Nem meglepő, hogy Stefano Colantuono csapata a legkevesebb pontot szerezte meg a ligában az esztendőben, a lehetséges 45-ből összesen hármat. Ráadásul a campaniai csapat szerezte a legkevesebb gólt 2024-ben (11), és a legtöbbet kapta (34). Az újonc edző 61 esztendős lesz, amikor csapata végleg búcsúzik az élvonaltól. Kiesőként magával ránthatja a Frosinonét is, de ehhez az kellene, hogy 25 idegenbeli nyeretlen bajnoki után nyerjen legalább egyet pénteken.
Sergio Kalaj szalagsérülése miatt kihagyta az idény nagy részét, most sem léphet pályára. Harrauinak és  Oyonónak is combsérülése van, valószínűleg ők sem  játszhatnak. Valid Seddira március eleje óta négy gólt szerzett a Frosinonében, beleértve a nevelőegyesülete, a Napoli ellenit is, pénteken tovább növelné 6 Serie A-gólját. Zortea pedig az asszisztokban jeleskedik (ld. keretes ministatisztikánkat), legutóbbi közvetlen gólelőkészítése a Seddirának adott beadás volt a Maradona-stadionban.
A hazaiaknál Lassana Coulibaly visszatérhet a középpályára, hiszen a 33. fordulóban a Fiorentina ellen letöltötte egymeccses eltiltását. Candreva, a nagy veterán éppen ellenkezőleg, nem tudja 500 után még eggyel növelni Serie A-meccsei számát most, mert öt sárga miatt neki ezt a meccset kell kihagynia. Maggiore és Kasztanosz térdsérülés miatt marad ki. Pirolának combproblémái vannak, ha nem lesz százszázalékos állapotban, Pellegrino helyettesíti.

Kapcsolódó

TÉNYEK, CSÚCSOK, SOROZATOK (Serie A, ’24. 4. 26.)

Ez lesz az első meccse a két csapatnak a Ciocari pályaválasztásával az élvonalban, a B-ligában az összesen hat egymás elleni meccsük a sárga-kékek otthonában mindkét fél két győzelmével és két döntetlennel ért véget. + A Salernitana (34) és a Frosinone (30) a liga két, az első félidőben legtöbb gólt kapó együttese. Csak az első félidős eredményeket számlálva csupán a Salernitana (22) szerzett kevesebb pontot a Frosinonénál (28 – ugyanennyi van a Cagliarinak is) az élvonalban.  + A Frosinonéban való bemutatkozása hétvégéje (január 20-21.) óta Nadir Zortea 5 gólpasszt adott, csak Alex Grimaldónak (Leverkusen)  és  Deniz Undavnak (Stuttgart) van ennél többje (6-6) az öt európai topbajnokságban.

SERIE A, 34. forduló. Sport1 20:30  Frosinone Calcio–US Salernitana 1919 (kommentátor: Faragó Richard, műsorvezető: Petur András, szakértő: Hegyi Iván)