Xavi Pascual: Ha látom, hogy a második csapatból valaki kész arra, hogy az első csapatban játsszon, játszani fog
2024. 07. 05. 14:15Olvasási idő: 3 perc
2024 nyarától a világhírű Xavi Pascual lesz a Veszprém vezetőedzője. A spanyol, 3-szoros BL-győztes szakember exkluzív interjút adott a Sport TV-nek, amelyben többek között arról is beszélt, mennyire tervezi integrálni a tehetséges magyar fiatalokat a világklasszisokkal teletűzdelt veszprémi csapatba.
Xavi Pascual a román Dinamo Bukaresttől érkezik Veszprémbe, de előtte edzőként 12 évig dolgozott a Barcelonánál, amellyel háromszor is BL-t nyert. Pontosan tudja tehát, mit jelent világklasszisokkal dolgozni, és hogyan érhet fel velük a kézilabdázás csúcsára. A Sport TV-nek adott interjújában elárulta, nyilvánvaló cél a FINAL4-ba jutás, hiszen BL-t csak úgy nyerhet a csapat, és a Veszprém már megérdemli, hogy magasba emelhesse a serleget. Kifejtette továbbá, hogy amint ő lett a veszprémiek edzője, számára azonnal ez a csapat lett a világ legjobbja. Hosszan reagált arra a kérdésre is, hogy mennyire tervezi integrálni a rendelkezésére álló fiatal magyar játékosokat a nagycsapatba. A pozitív példa az, hogy a Barcánál számtalan ifjú spanyol játékosból nevelt világsztárt.
„Fontos megérteni, hogy minden klubnak van egy saját filozófiája. Veszprémben most épp egy magyar játékos kézilabdázik. Nekem edzőként kell gondolkoznom. Ilyenkor nekem eszembe sem jut, hogy egy játékos román, spanyol, magyar vagy más nemzetiségű. A játékos minősége és képességei érdekelnek, és hogy mit adnak a csapatnak. Persze ha a klub szeretné, hogy több magyar játékosa legyen akkor meg kell találnunk erre a megfelelő módot. Tudok egyet s mást a magyar kézilabdáról. Nem úgy jöttem ide, hogy ne készültem volna fel az itteni viszonyokból. Megnéztem négy meccsét a második csapatnak és megnéztem a nagycsapat összes tavalyi meccsét. Ismerek pár fiatal játékost, de itt is igaz az, amit a klasszisokról mondtam. Egy dolog megnézni őket videón és egy másik elkezdeni velük együtt dolgozni – fogalmazott a szakember, aki ezt követően konkrétumokat is elárult. – Az biztos, hogy már az első naptól kezdve biztosítani fogom a fiataloknak a lehetőséget, hogy velünk edzhessenek. De velünk edzeni nem jelent egyet azzal, hogy velünk is játszanak. A fiataloknak fokozatosságra van szüksége, először arra kell készen állniuk, hogy edzhessenek az első csapattal. Ez az első lépés, ezt Barcelonában is így csináltuk, és ez egy hosszú folyamat. Ha ezen túl vagyunk, ha vannak játékosok, akik alkalmasak arra, hogy a nagyokkal eddzenek, onnan már csak egy lépés, hogy meccsen is használni tudjam őket. Ha egy játékos a második csapatban játszik és hirtelen bedobod a nagyok közé akkor nagyon kiszúrsz vele. Ilyenkor nincs megvédve, márpedig a fiatalokat védeni kell. Ha egy ilyen játékos hibákat követ el, ami miatt elveszted a meccset ki a hibás? Az edző. Mindenkit meg kell védenünk és nem csak nekem. Ha egy fiatal pályára kerül akkor azt kell érezze, hogy a rutinos játékosok, például Remili vagy Kosorotov segíteni akarják a fejlődésben. Ez egy folyamat.”
„Megértem, hogy az emberek fiatal magyarokat szeretnénk látni Veszprémben. Romániában is ez volt a helyzet és három év után jutottunk oda, hogy 2-3 fiatal román kezd eljutni a nagycsapat szintjére. Lehetetlen ennél gyorsabban elérni ezt, az nem reális, hogy augusztus 1-jén munkába állunk és szeptemberben már fiatalok játszanak. Egyet viszont megígérhetek: abban a pillanatban, hogy azt látom, hogy a második csapatból valaki kész arra, hogy az első csapatban játsszon, játszani fog. Engem az nem érdekel, hogy 18 vagy 35 éves. Ha jó játékos akkor jó játékos” – zárta a fiatalokkal kapcsolatos gondolatmenetet Xavi Pascual.
A Veszprém első keretében jelenleg csak Ligetvári Patrik kap szeret a magyar játékosok közül, és több fiatal veszprémi nevelésű játékos játszik jelenleg külföldön. Például Fazekas Gergő, Zoran Ilics, Lukács Péter vagy Palasics Kristóf. A nyár folyamán a klub elnöke, Bartha Csaba és sportigazgatója, Nagy László is beszélt arról, hogy céljuk az, hogy több magyar játékos játsszon a csapatban.
A Xavi Pascuallal készült teljes interjút – amelyben például a célokról, a filozófiáról, Nagy Lászlóról, a jelenlegi játékoskeretről vagy épp Nedim Remiliről is szó lesz – vasárnap 13:30-tól lehet majd először megnézni a Sport1-en a Kezeket fel! című műsorban.
Kezeket fel! (Exkluzív interjú Xavi Pascuallal): július 7., vasárnap 13:30, Sport1