Nívós teszttorna Debrecenben • SportTV

Nívós teszttorna Debrecenben

2025. 08. 22. 11:07    
Olvasási idő: < 1 perc

Közeleg a nemzetközi és hazai idényrajt női kézilabdázásban is. A csapatok a felkészülés hajrájában egyre erősebb ellenfelekkel tesztelik állapotukat, szaporodnak a rangos nemzetközi tornát. Egy ilyen négycsapatos, kétnapos esemény lesz pénteken és szombaton Debrecenben a Hódos Imre Sportcsarnokban, ahol két BL-csapatunk egy-egy lengyel és román riválissal veszi fel a versenyt.

Egy hete "sima" felkészülési meccset játszott két női BL-csapatunk Budapesten – nost ha nyernek, vasárnap tornadöntőben mérkőzhetnek meg Debrecenben (Fotó: fradi.hu)

DVSC–LUBLIN

Pénteken mindkét mérkőzésen egy hazai illetőségű együttes küzd meg egy vendéggel. Az első meccset a hazai pályán szereplő DVSC Schaeffler játssza az ex- Motor Lublin, jelenlegi szponzornevén PGE MKS El-Volt Lublin ellen.
Az együttes országa egyik élcsapata, 1995 és 2020 között 22-szeres bajnok és 1996–2018  11-szeres kupagyőztes. A tavasszal befejezett bajnokságban ezüstérmes helyen végzett és a kupadöntőbe is eljutott, ezzel a nemzetközi kupaidényben az Európa-kupába kvalifikálta magát, amelynek a 3. selejtezőkörében játszik majd novemberben.
Ezzel együtt persze a BL-induló DVSC lényegesen nagyobb játékerőt képvisel – egy hetes szoros tesztmeccsen csak 28–26-ra kapott ki, a legutóbb BL-negyeddöntős, magyar bajnoki ezüstérmes és kupagyőztes Feerencvárostól – persze a papírformát érvényesíteni is illene…

FTC–RAMNICU VALCEA

Az FTC szeretne jobban szerepelni, min tavaly a zelső kiírású Kermann-kupán, amelyen elvesztette elődöntőjét a podgoricai Buducsnoszt ellen, majd a 3. helyért legyőzte a házigazda Debrecent. A zöld-fehér csapat edzőtábora végén hat gólal megverte a szlovén bajnok Krimet, majd múlt pénteken a DVSC-t is, ugyancsak felkészülési találkozón. Azaz az új dán edzőpáros, Jesper Jensen és Kristian Danielsen sikerrel mutatkozott be a Fradi élén.
Az ellenfél, az SCM Ramnicu Valcea 20-szoros román bajnok és 19-szeres kupagyőztes, de legutóbbi címeit 2020-ban és 2019-ben szerezte meg. A legutóbbi kupaévben az Európa-ligában a negyeddöntőig menetelt, de ott összesítésben 65 –61-re alulmaradt a Thüringer HC-től és nem jutott a grazi négyes döntőbe.
A legutóbbi bajnokságban csak a csalódást keltő 8. helyen végzett, s a nemzeti kupaküzdelemben is a nyolcaddöntőbn, igaz, a később kupagyőztes és bajnok) CSM Bucuresti verte meg.
A két pénteki meccs vesztese szombaton a 3. helyért. a győztes duó a trófeagyőzelemért mérkőzik meg.

NŐI KÉZILABDA 2. KERMANN IT-KUPA, Debrecen. Elődöntő. Sport1 17:45 DVSC Schaeffler–PGE MKS El-Volt Lublin; Sport1 19:45 FTC-Rail Cargo Hungaria–SCM Ramnicu Vilcea (mindkét mérkőzésen kommentátor-riporter: Bartha Zoltán, szakkommentátor: Köstner Vilmos,  műsorvezető: Fülöp Marcell, szakértő: Borsos Attila és Tóth Tímea)