Sok „házi ütközet” a második napon
2025. 09. 13. 11:33Olvasási idő: 2 perc
Néhány nagy csatát már megvívtak az amszterdami World Series of Darts-döntőn a pénteki nyitó napon, szombatra újabb színvonalas ütközetek várhatók – legalábbis a nevek alapján.

Littler. a tinizseni Amszterdamban is ismételne (Fotó: pdctv.com)
Az összesen 400 ezer fontos összdíjú – a győztes ennek egyötödét kapja – 32 versenyzővel rajtoló major tornán az első napon három döntős leges csatát is láthattak a nézők, mindhárom házi ütközet volt: Kevin Doets és Michael van Gerwen Jermaine Wattimenát, illetve Wessel Nijmant, Luke Hunphries James Wade-et búcsúztatta a 11 legben. Kiesett már első fellépésén a pontversenyt megnyerő, ezzel első kiemelt Stephen Bunting is, őt hazai versenyző, Danny Noppert múlta felül 6–4-re. Érdekes, hogy az első 8 kiemelt közük csak ő esett ki, a másik hét még egytől egyig versenyben van, persze az első körnek csak a fele mérkőzést játszották csak le.
Amúgy holland versenyzőt csak holland búcsúztatott eddig, s ez a tendencia folytatódhat a szombat délutáni programban is, a session két hazai versenyzője, Cor Dekker – igaz, az eredetileg holland dartsos norvég színekben versenyez és az ötszörös vb-győztes veterán, Raymond van Barneveld egymással küzd meg. Ráadásul két további angol és egy skót házi ütközetre is sor kerül szombat délután.
A világrangéistát vetezető két Luke közül Humphries már második fordulós – a nyitó est egyik legnagyobb derbijét vívta Wade-del –, a tinizseni másik világbajnok, most éppen világ-2. Littler viszont szombaton rajtol egy korábbi PDC vb-döntős, Simon Whitlock ellen.
„Ez lesz az első alkalom, hogy Simonnal játszom, és biztos vagyok benne, hogy jó meccs lesz. A tavalyi finálé egy briliáns torna volt számomra. A csúcspont valószínűleg a Michael van Gerwen elleni meccs volt az elődöntőben, ha megint eljutnék a négyig és ismét nyernék ott, ez azt jelentené, hogy a ez egymás után kétszer is sikerülne. Már megnyertem korábban, szóval tudom, hogyan kell megnyerni, és most nagyon jó formában vagyok. Nagyszerű volt számomra a dupla győzelem Ausztráliában, és egy jó antwerpeni European Tour-győzelemmel érkeztem, szóval nagyon várom ezt a hétvégét.”
WORLD SERIES OF DARTS DÖNTŐ, Amszterdam. Sport1 13:00 és 19:00 a második nap (1. és 2. forduló) mérkőzései (kommentátor: Bartha „Magaisversenyez” Zoltán, szakkommentátor: Vereczkey Lajos)
WORLD SERIES OF DARTS, A MÁSODIK NAP PROGRAMJA
Délután (első forduló)
Chris DOBEY (angol, 6. kiemelt)–Luke WOODHOUSE (angol)
Cameron MENZIES (skót)–Peter WRIGHT (skót)
Jonnny TATA (új-zélandi)–Ross SMITH (angol)
Cor DEKKER (norvég)–Raymond VAN BARNEVELD (holland)
Gerwyn PRICE (walesi, 3.)– Danny LAUBY (amerikai)
Luke LITTLER (angol, 2.)–Simon WHITLOCK (ausztrál)
Jonny CLAYTON (walesi)–Jason BRANDON (amerikai)
Nathan ASPINALL (angol, 7.)–Dave CHISNALL (angol)
Este (2. forduló)
Mike DE DECKER (belga, 8.)–Damon HETA (ausztrál)
Danny NOPPERT (holland)–Josh ROCK (északír)
Luke HUMHRIES (angol, 4.)–Kevin DOETS (holland)
Rob CROSS (angol, 5.)–Michael van GERWEN (holland)
PRICE/LAUBY–DEKKER/VAN BARNEVELD
DOBEY/WOODHOUSE–MENZIES/WRIGHT
LITTLER/WHITLOCK–CLAYTON/BRANDON
ASPINALL/CHISNALL–TATA/R. SMITH