Ronaldo: „A góljaim a DNS-em”
2016. 04. 13. 15:40Olvasási idő: 2 perc
A kedd esti Real Madrdid–Wolfsburg kupavisszavágó után a meccs főhőse, a hazaiak első számú szupersztárja, Cristiano Ronaldo is odaállt a sajtó képpviselői elé a szokásos sajtóértekezleten…
„A góljaim az igazi DNS-em” – mondta a mérkőzést és a továbbjutást mesterhármasával eldöntő portugál támadó. Ki kételkedne ennek a szellemes mondásnak a valóságtartalmában éppen egy ilyen mérkőzés után?… Az eredmény a Real sorrendben 6. BL-relődöntőjét jelenti, legutóbb a 2011-es kiírásban veszített negyeddöntőben a királyi gárda, éppen az örök vetélytárs Barcelonával szemben. Ronaldónak ez már a 45. gólja volt az idényben, a BL-triplák számában utolérte Messit (7), ám ő az első, aki egy idényben három mesterhármasra is képes volt. „Ez azért nem rossz?” – viccelődött az újságírókkal, majd így folytatta: „Rendkívül boldog vagyok, ez egy hatalmas este volt. Jól játszottunk, roppant erősen kezdtünk, két gyors gólt szereztünk az elején. Mi kontrollátuk a játékot. A Wolfsburg erős csapat, jól tartotta időnként a labdát, ám a meccs egészében mi voltunk a jobbak. Soik helyzetet alakítottunk ki, megérdemelten jutottunk tovább.”
Ronaldo 3. gólja már a 16. volt a kupaidényben – a háromszoros aranylabdás ezzel eggyel megközelítette eddigi rekordát. (S persze még minimum két meccs vár rá az idényben.) „Nyilvánvalóan nem ez az elsőrendű célom, de szeretném megdönteni egyéni csúcsomat. Ez jó lenne nekem és persze elsősorban a csapatomnak – mindent megteszek érte.”
A Madrid ezzel a nagy visszatéréssel a 70-es, 80-as évek nagy mentéseit idézte, akkoriban többször is fordított két- vagy többgólos hátrányból meccset a királyi gárda az eurokupákban. Ám 14 éve most fordult elő először, hogy ugyanezt megtette a csapat. „A Bernabeu-comeback afféle legendaként él a szurkolóink ajkán. A Realnak már sok nagy visszatérése volt a klubtörténet során, a mai is ide tartozik. A szurkolóink fantasztikusak voltak, köszönetet kell mondanunk nekik is. Ez egy tökéletes, mágikus éjszaka volt” – fejezte be patetikusan mondandóját az est hőse.
(Sport TV)