Rászolgált a várakozásra a UFC202!
2016. 08. 21. 08:26Olvasási idő: 2 perc
Remek összecsapások, a végén pedig egy igazán epikus főmeccset hozott a UFC Las Vegasban megtartott, 202-es sorszámot viselő gálája, ahol Conor McGregor egy olyan meccsen vágott vissza Nate Diaznak, melyet nehéz lesz überelni ebben az évben.
A főkártya első négy meccse közül egyik sem jutott el addig, hogy a pontozóbíróknak kellett eldöntenie a győztes kilétét, a felek megoldották ezt egymás között. Elsőként Tim Means verte tönkre a második menetig kitartó Sabah Homasit, majd élete első UFC-s meccsén Mike Perry 3 és fél perc alatt leverte dél-koreai ellenfelét, Hyun Gyu Limet. A harmadik meccs is eljutott a második menetig, ekkor azonban Donald Cerrone egy remek fejre irányuló rúgással zárt kombinációja a véget jelentetette Rick Story történetének. Az Anthony Johson-Glover Teixeira meccstől sokan óriási pofonzáport vártak, ám mindössze egyetlen ütés csattant. Johnson a 13. másodpercben kivégezte ellenfelét, így – amúgy az oktagonhoz képes szokatlanul szerény módon – jelezte a súlycsoport bajnokának, Daniel Cormiernek, hogy jelentkezik a bajnoki címért.
Végül elérkezett a főmeccs, ahol McGregor fegyelmezett taktikával kezdte meg ellenfele lebontását. Az ír combrúgásokkal, testütésekkel készítette elő balkezeseit, melyek egyikétől Diaz már az első menetben a földre került. McGregor nem bocsátkozott földharcba, így a stocktoni felállhatott, és folytathatta. Aztán a második menetben ismét lefeküdt, aztán megint, de mindannyiszor felállt, és egyre véresebb arccal, de folytatta. Aztán a második menet végére McGregor levegője elfogyott, és csak a gong mentette ki szroult helyzetéből. A harmadikban pedig talán attól, hogy Diaz eldöntse a meccset. Az ír a rácshoz szorulva sorra kapta az ütéseket, de az idő letelt, így folytatódhatott a találkozó. A hátralévő kétszer 5 percben sem változott a kép. McGregor nem vesztette el a fejét, Diaz álla pedig mindent kibírt, és az utolsó pillanatokban végre sikerült földre vinnie ellenfelét, de már későn. A bírák közül az egyik (Glenn Trowbridge) döntetlenre hozta a meccset, a többiek McGregort látták jobbnak, így az ír visszavághatott a márciusi vereségért.
„Meglepetés! A király visszatért! – ünnepelt McGregor az eredményhirdetés után. „Ha akarjátok csináljunk trilógiát, de egy kitötésem lenne: most én jöttem fel az ő súlyába, legközelebb jöjjön le ő az enyémbe! Akkor befejezhetjük amit elkezdtünk!”
(Sport TV)
A gálát vasárnap este 21 órától felvételről sugározza a Sport2!