Megszűnt a Lombard Pápa • SportTV

Megszűnt a Lombard Pápa

2015. 06. 23. 11:27    
Olvasási idő: 2 perc

Hivatalossá vált, hogy a klub mögött álló gazdasági társaság adósságai miatt megszűnik a labdarúgó NB I 2014/15-ös szezonjában utolsó, ezzel kieső Lombard Pápa – írta hétfőn este a veol.hu.

Szemán György klubigazgató a Naplónak adott interjújában elmondta: a 2004 nyarán Pápára költöző egyesület tartozásai olyan mértékűek, hogy nem tudnak nevezni a következő szezon egyik osztályába sem. „Úgy vélem, a Pápa városában eltöltött tizenegy év a futballsikerekről szólt, noha ebben szerepelt három NB II-es szezon is, illetve minden bajnokság végére az élvonalbeli tagság megőrzése volt a cél. Ettől függetlenül a csapat évekig a legmagasabb osztályban játszott, mondhatni meghatározó szerepet töltött be a magyar labdarúgásban, ami mindenképpen sikernek számít” – fogalmazott Szemán György, kiemelve, hogy például Gyömbér Gábor, Lovrencsics Gergő és Lipták Zoltán Pápáról indulva futott be komoly karriert.

„Életem egyik legborzalmasabb pillanata volt, amikor kiderült, hogy a tulajdonos milyen cselekményt követett el a cégeivel, ez pedig előrevetítette a pápai profi futball végét. – mondta a klubigazgató. – Nem titok, annak ellenére, hogy a kis költségvetésű klubok közé tartoztunk, évek óta egyre nehezebb volt finanszírozni a csapatot. Azonban álmunkban sem gondoltunk arra, hogy szinte egyik napról a másikra bekövetkezik a csőd, és mindennek vége szakad. Borzasztó volt ezt megélni. Becsülettel tettük a dolgunkat, irányítottuk a klubot, a játékosok a végsőkig kitartottak.”

A pápai klub a Lombard Kézizálog Zrt. csődje miatt került nehéz, majd kilátástalan helyzetbe.

A Lombard Pápa 2004-ben, rögtön az élvonalban kezdte meg szereplését a magyar futballban, miután a Lombard FC Haladás Pápára tette át székhelyét. Az első idényében a 14. helyen végzett a csapat, vagyis bennmaradt az első osztályban. A Pápa Tóth Bálint irányításával kezdte meg a szezont, akit év közben Szentes lázár váltott a vezetőedzői poszton. A következő idényben már nem sikerült a bravúr, a két edzőváltáson is átesett csapat az utolsó helyen végzett, és kiesett. A visszajutás három év után, vagyis 2009-ben sikerült a Lombard Pápának Véber György irányításával. Azóta egy 11. hely (a klub történetének legjobb szereplése), egy 13. hely, két 14. hely, egy 12. hely és legutóbb egy 16. hely jött össze a csapatnak.

(MTI/Sport TV)