Messi: talán nincs szakadás • SportTV

Messi: talán nincs szakadás

2012. 12. 05. 23:29    
Olvasási idő: < 1 perc

Elsőre súlyosnak tűnő sérülést szenvedett a Barcelona-Benfica Bajnokok Ligája-találkozón (0-0) Lionel Messi. Az első jelentések még keresztszalag-szakadásról szóltak, a ZDF német állami televízió el is parentálta az argentin klasszist, de végül úgy tűnik, Leo megússza enyhébb szalagsérüléssel.

Az első gyanú, amit persze a világháló azonnal szétkürtölt, rettenetes volt: keresztszalag-szakadás. A második már enyhébb verzió volt: erőteljes szalaghúzódás vagy zúzódás.

Ami biztos: Lionel Messi nem a pályán fejezte be a szerdai napot, a 83. percben ugyanis súlyosnak tűnő sérülést szenvedett a Barcelona–Benfica összecsapáson. A hazaiak argentin támadója eltolta a labdát a Benfica kapusa mellett, majd kissé kisodródott helyzetből kapura emelt. Gól nem lett az esetből (azzal állította volna be Gerd Müller elképesztő gólrekordját), sérülés annál inkább. Messi elterült a földön, hordágyon távozott, aztán jött a net térhódítása…

Aztán a klub kommunikációs osztálya kiadta a közleményt a kevésbé rossz verzióról, majd a Marca címoldalán is ott virított az „Úgy tűnik, nem súlyos” cím, így aztán hosszabb kihagyással aligha kell számolni Leo esetében.

De az elképzelhető, hogy ebben az évben nem lép pályára (ne kételkedjünk: ezek után Tito Vilanova nem sieti el az újbóli bevetését), akkor pedig a nagy rekord utáni hajsza szomorú véget ér. De még mindig jobb így, mintha a komplett szezon úszott volna el a futballkirály számára.

(Sport TV)