Ancelotti a Real Madrid edzője
2013. 06. 25. 12:39Olvasási idő: 2 perc
A Real Madrid hivatalosan is bejelentette, hogy Carlo Ancelotti a csapat új edzője. Az olasz trénert, akivel hároméves szerződést kötöttek, szerdán 13:00 órakor mutatják be a sajtónak és a szurkolóknak.
Az 54 éves olasz szakember játékosként a Parmát, a Romát és a Milant szolgálta, védekező középpályásként 26-szor lépett pályára az olasz válogatottban.
Edzői pályafutását az olasz válogatott másodedzőjeként kezdte Arrigo Sacchi mellett, majd a Reggiana és a Parma kispadját követően lett előbb a Juventus, aztán a Milan szakvezetője. A piros-feketékkel nyolc év alatt többek között egy bajnoki címet, egy Olasz Kupát, két BL-t, két Európai Szuperkupát és egy klubvilágbajnoki címet nyert, majd a Chelsea trénere lett. A londoni kékekkel egy bajnoki címet és egy FA-kupát nyert, és 2011 decembere óta irányította a PSG-t, amellyel ezen a nyáron francia bajnoki címet szerzett.
Ancelotti a Real történetének második olasz edzője, korábban két alkalommal (1996-97, 2006-07) Fabio Capello irányította a fehér mezeseket.
Mint emlékezetes, José Mourinho (viharos) távozása után több edző neve is felvetődött, ám igazából csak Ancelottiét lehetett komolyan venni. Apró gondot jelentett, hogy a PSG nem akarta elengedni az olasz trénert – legalábbis addig nem, amíg nem talál helyette mást. A francia sztrácsapatnak azonban legalább féltucat jelölt nemet mondott, s csak a múlt hét végén sikerült megállapodni Laurent Blanc-nal. Innen kezdve egyértelművé vált, hogy Ancelotti előtt szabad az út, és Florentino Pérez klubelnök hétfői félhivatalos elszólása („Az én edzőm Ancelotti”) után kedden hivatalossá vált, hogy 2016. június 30-ig a Carletto becenévre hallgató tréner ül a fehérek kispadján.
(Sport TV)
A Realnál így várják
A Real Madrid honlapján (realmadrid.com) Alberto Navarro vezércikkében többek között így fogalmaz: „Tapasztalat, eredmények és megbízhatóság jellemezte az olasz trénert minden országban, ahol dolgozott, és Madridba az év francia trénerének büszke címével érkezett meg. Ancelotti igazi intézménynek tekinthető a kispadon, az elmúlt húsz évben sikert sikerre halmozott, és edzőként a második legtöbb BL-meccsel rendelkezik a világon. Nemzetközi és hazai porondon is szinte mindent megnyert, három országban (Olaszország, Anglia, Franciaország) bizonyított. Remekül kezeli az európai nagycsapatok élén a feszültséget, és a személye garanciát jelent arra, hogy a Madridra fényes jövő vár.”