Ismét csúcsrangadó Szegeden • SportTV

Ismét csúcsrangadó Szegeden

Sport TV avatar Sport TV 2019. 09. 28. 09:17    
Olvasási idő: 2 perc

Aligha van olyan csapat a férfi BL csoportkörének másik 27 együttese között, amelynek olyan kegyetlen első három köre van az idei kiírásban, mint a MOL-Pick Szegednek. A Tisza-parti gárda először a 9-szeres kupagyőztes Barcát fogadta, aztán a PSG vendégként lépett fel Párizsban, szombaton pedig a német bajnoki címvédő Flensburg-Handewittet látja vendégül.

Dean Bombac háromszor talált be a Barca kapujába két kete. Éppen annyival, amennyivel a Szeged felülmúlta a 9-szeres BEK-/BL-győztest (Fotó: MTI/Újvári Sándor)

SZEGED–FLENSBURG

A két együttes eddig csupán négy alkalommal találkozott az európai kupaporondon, noha jó egy évzizede állandó szereplői a legmagasabb szintű kupasorozatnak. Az összekötő kapocs a két klub között Bojan Radivojevics személye, aki a Flensurg legnagyobb sikere (2014, BL-győzelem) idején a német csapatot erősítette.

Nem túl hosszú közös történetük felét a tavalyi csoportkörben lejátszott két találkozó jelentette. Akkor a Szeged hazai pályán első ízben tudta legyőzni az FH-t (30–28), a visszavágón is hazai győzelem született (27–25), azzal alakult a győzelmi mutató 3-1-re a németek javára.
A Szeged két pontjával szemben a Flensburgnak már négy van ebben a kiírásban: idegenben szoros meccsen 25–24-re győzött Celjében, majd hazai pályán meggyőző sikert (26–19) aratott az Elverum fölött. Százszázalékos mérlege most Magyarországon „sérülhet meg” először, de a soron következő első őszi ellenfelek – PSG, Aalborg – is vélhetően vesznek el pontot-pontokat ez elmúlt két német bajnokság győztesétől,

A hazai bajnokságban a Tisza-parti csapat megnyerte mind a négy mérkőzését, míg a Bundesligában az FH a hét közben szenvedte el első vereségét, méghozzá a listavezető, hibátlan Hannovertől, négy győzelmet és egy döntetlent követően.

Bojan Radivojevics most szegediként igyekszik helytállni volt klubja, a Flensburg ellen (Fotó: ehfcl.com)

Radivojevics lehet az egyik kulcsjátékos a mérkőzésen. A szerb szélső a nyáron érkezett Szegedre, és mindent megpróbál, hogy új klubját győzelemhez segítse a régi ellen. „A kulcs csakis a koncentráció lehet, végig figyelnünk kell a hatvan perc alatt, miközben a legjobbunkat nyújtjuk játékban.  A világ egyik legjobb szurkolótábora hajt minket előre” – összegzett a szerb játékos. Néhány hónappal odaszerződése után a legjobbakat moindta új helyéről: „Remekül érzem magam a csapatnál és a városban, nagyon jó számos világklasszis társsal együtt játszani. A Szeged egyike Európa legjobb csapatainak, sokat lehet tanulni itt a kézilabdáról. Az emberek itt kedvesek és nagyon szeretik a sportágat. Flensburg egy gyönyörű kis városka, de  innen sokkal közelebb van a szülőhelyem, a szeretteimmel és a barátaimmal” – mondta miniinterjújában a BL-sorozat honlapjának.
A 26 éves szélső tagja volt öt éve a BL-t nyerő flensburgi együttesnek, amely a fináléban „német házirangadón” a Kiel ellen szerezte meg a trófeát. „A legszebb emlékeket őrzöm Flensburgról. Az egy remek sorozat és egy óriási győzelem volt. Emellett ott ismertem meg a feleségemet is, azaz sok-sok köszönettel tartozom a városkának” – fejezte be mondandóját Radivojevics.
A szegedi csapat egyik nagy bombázója, Bodó Richárd optimistán áll a mérkőzéshez, a klubhonlap azon kérdésére válaszolva, mi dönthet a szombati csoportrangadón: „Mi! A csapat! Ha a Barcelona ellen bemutatott precíz játékkal rukkolunk elő, akkor nem lehet kérdés, hogy megszerezzük a második győzelmüket az idei BL-szezonban. Minden labdát meg kell becsülnünk, és a védelmünknek is stabilan kell a lábán állnia. Ezek kulcsmomentumok. És ott áll mögöttünk a szurkolótáborunk, ez még egy újabb erőt jelent nekünk” – hangzott a válasz.

PORTO–KIELCE

A szegedi rangadó „levezetéseképp” a másik, a B-jelű csoportból is közvetítünk egy mérkőzést. A találkozón a portugál bajnokcsapat fogadja a lengyel aranyérmest. A hazai együttes legutóbbi öt mérkőzését megnyerte otthonában, ahol csupán három mérkőzést vesztett el saját BL-históriájában. A Kielcének három év óta most nyílik először alkalma arra, hogy hárommérkőzéses veretlen sorozattal nyissa a BL-idényét. Győzelemmel a lengyel bajnok versenyben maradhat a csoport másik két veretlenjével, a Vardarral és a Kiellel az első helyért.
A két együttes eddig háromszor találkozott az európai csúcssorozatban. Mindháromszor a Kielce nyert, átlagban 8.6 góllal bizonyult jobbnak mostani házigazdákánál.

 

KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, csoportkör, 3. forduló. Sport1 17:00 MOL-Pick Szeged–SG Flensburg-Handewitt (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Vadkerti Attila, riporter: Takács Rita, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Borsos Attila és Juhász István); Sport1 19:45 FC Porto-Soforma–PGE Vive Kielce (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Borsos Attila, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Juhász István)