Bayern-védők nélküli Bundesliga-álomtizenegy

2019. 10. 18. 18:10    
Olvasási idő: 7 perc

A kapusok után jöjjenek a védők, akik között több müncheni jelölt is volt, de közülük egyelőre senki sem fér be a Bundesliga idénybeli eddigi teljesítmények alapján összerakott álomtizenegyébe.

Hogyan (ne) értékeljünk védőket

Folytatódik a Bundesliga 7 forduló utáni álomtizenegye, ezúttal a védőket vesszük szemügyre, szélső és belső védőkre osztva a jelölteket.

Elemzői szempontból a védők értékelése és megítélése egy fokkal egyszerűbb, mint a kapusoké, de itt sem igazán könnyű a helyzet. A kezdő szűrést talán egy Kicker-szintű szaklap osztályzataival lehetne indítani, bár ennek problematikáját szépen taglalta könyvében Christoph Biermann. Az 11Freunde és Németország egyik legelismertebb szakírója a Jens Hegeler és Stefan Reinartz alapította Impectről szóló fejezetben arról számol be, hogy a két aktív játékos kifejezetten azért csinált saját adatelemző céget, mert elégedetlen volt a sajtóban megjelenő, 1-től 6-ig terjedő, sokszor túlzottan is egyéni szimpátia vagy csordamentalitás által adott felszínes osztályzatokkal.

Bár ők nem feltétlenül a védők helyenként idejétmúlt értékeléseivel nem értettek egyet, az még az egyre inkább előtérbe jövő analitikus gondolkodásban is problémákat jelent, főleg a támadókat mérő statisztikákhoz képest. Sőt, a védők értékelése és megítélése talán alapvető futballfelfogásbeli problémákat is felvet. Ennek egyik legjobb példája a Chris Anderson, David Sally kettős által felvetett, a Nagykeró c. blog videójában remekül bemutatott “Maldini-elv”.

A “counterfactual thinking”, vagyis a tényeknek ellentmondó gondolkodás szerint magyarázatokat keresve “hajlamosabbak vagyunk megtörtént dolgokra (pl. egy nagy védelmi hibára) emlékezni, mint meg nem történtekre (ha pl. a védelem nem kapott gólt vagy a védő nem hibázott), ami értelemszerűen egy (belső) védőnél jelentősen befolyásolhatja a megítélést.

De nem csak ez a gond:

A Mats Hummels (de itt lehet Jerome Boateng, Niklas Süle vagy bármelyik elit középső védő is) vs. Frederik Sörensen példán talán keresztül jól bemutatható a probléma: az ún. “naive counting stats”, vagyis a hagyományos számolgatós védőstatisztikák (labdaszerzés, tisztázások) egyelőre ha léteznek is kilencven percekre vetítve, nem mindig adnak pontos képet egy védő teljesítményéről, hiszen ahhoz, hogy össze lehessen őket hasonlítani, tisztában kellene lenni a két csapat stílusával, védekezési sémáival, stb. Ha ezt nem tesszük meg, és csak ész nélkül számoljuk a védőakciókat, akkor könnyen abban a hibába eshetünk, mint például a Whoscored, amelynél a dán védő egy idényben még a Bundesliga álomcsapatába került. Hummels – egy-két gyengébb hónapja ellenére – vitán felül a liga (világ?) egyik legjobb belső védője, ám mivel labdadomináns csapatban játszik (itt most a Bayern vagy a Dortmund közti különbség elhanyagolható), sokkal ritkábban kell közbeavatkoznia, mint pl. a Peter Stöger alatt mélyen védekező kölnieknek, ahol így Sörensen kedvére gyűjtögethette a védőstatokat. A dánt azóta a Köln második csapatába száműzték, jelenleg, 27 évesen, pedig a svájci Young Boysban játszik. És akkor még nem is beszéltünk a két játékos közti futballtudásbeli hatalmas különbségről – Hummels kétszer annyi passzból passzol nagyjából tíz százalékkal pontosabban, mint a dán, pedig a német védő meccsenként ötször kísérel meg hosszú átadásokat, míg Sörensen csak háromszor.

Mats Hummels “naiv” statjai – forrás Whoscored

Frederik Sörensen “naiv” statjai – forrás Whoscored

A fentiekből talán az is kivehető, hogy szintén nem túl sok értelmét látom a (közvetítésekben is) kontextus nélkül a nézőre öntött átadási hatékonyságról, mint fokmérőről való diskurzusnak. Simán előfordulhat, hogy abszolút biztonsági oldalpasszokat összeharácsoló középhátvédet (idén például egy volt és jelenlegi dortmundi, Sven Bender, illetve Manuel Akanji vezeti ezt a listát), a “nem rontott el egy passzt sem” típusú félreértelmezések és passz %-ok miatt magasabba polcra helyezünk egy ambíciózusabb átadásokat kockáztató, ezzel a csapat számára hasznosabb kollégával szemben. Ehelyett érdemesebb az előre vagy még inkább a támadóharmadba érkező passzokra koncentrálni, úgy, mint azt a Wyscout teszi a progresszív passzokkal, amit a video- és adatszolgáltató így definiál: Olyan előrepasszok, amelyek a saját térfélről indulva legalább harminc méter hosszúak, míg az ellenfél térfélén a minimum tíz métert meghaladják.

a Wyscout-féle progresszív passzok, múlt szezonbeli rangsora

és az idei Wyscout-ranglista

Ezek alapján Jerome Boateng, Mats Hummels, továbbá a brémái passzkirály, Niklas Moisander alkotjak az elitet, míg Jonathan Tah és Martin Hinteregger előretörése meglepő, bár utóbbira van taktikai magyarázat: a Hütter-féle támadófocit játszó Eintrachtnál egy vagy két védekező középpályás visszalép Haszebe mellé, így az oldalsó belső védők (RCB-LCB) sokszor amolyan szélsőhátvédként húzódnak ki és ívelnek rengeteget előre.

Süle, Vogt és Ginter a kiváló kategóriát erősítik, de feltűnnek az újoncok, Hernández és Lainer, míg a középpályásokat a gyengébben teljesítő Thiago helyett most a leverkuseni Charles Aránguiz képviseli.

Ezen felül, az utóbbi években sokat használt XG-modellt is lehet alkalmazni, akár védőkre, itt például egy 90 percekre bontott engedett XG-listát láthatunk, számos Bundesliga-belső védővel a top 10-ben.

az XG-t legjobban megakadályozó védők
forrás: GSN

Emellett persze fontos és nélkülözhetetlen a videoelemzés, amivel sokkal átfogóbb képeket kaphatunk a védők erényeiről, és persze elemezhetjük a hibáikat is. A fentiek és a sérülések, pályán eltöltött percek alapján állítottam össze egy posztonként 3 játékosból álló listát.

Jobbhátvédek

Egyértelműen Joshua Kimmichnek “kellene” nyernie, de az új idényben egyelőre csak a Hertha és a Hoffenheim ellen játszott ezen a poszton, míg ötször is az ún. hatos pozícióban használta őt Niko Kovac. A következő jelöltünk a szintén bayernes Benjamin Pavard, aki egyrészt szinte harmadik belső védőként és alig-alig felfutva radikálisan másképp interpretálja a pozíciót, másrészt a védekezésben azért akadtak súlyosabb hibái (Mainz-gól), de az elmúlt 4-5 meccs alapján rászolgált a harmadik helyre. A második helyre a Wolfsburgban remeklő Williamet tettem, hiszen csapata a legkevesebb gólt kapta a ligában, és a brazil egyelőre a kispadon tartja a nyári új igazolást, Kevin Mbabut. Ez annak fényében, hogy tavaly Bruno Labbadiának nem egyszer le kellett ültetnie a folyamatos tizenegyeseket eredményező hibái miatt, rendkívül üdvözítő. Oliver Glasner 3-4-3-ában jobboldali szárnyvédőként feljebb és agresszívabban védekezik, és így nem csoda, hogy a top tízben van az intenzív futások, a sprintek és a megnyert párharcok tekintében, a sikeres szereléseknél pedig 31-gyel ligaelső. Emellett hatalmas munkabírása és rendkívüli sebessége miatt folyamatosan a védelem mögé tud kerülni, remekül presszinggel és néha-néha váratlan cselre, pontos beadásra is futja neki. Egyedüli gyengéje a beadás utáni fejpárbaj, de itt egyelőre Salomon Kalou hihagyott ziccerénél, illetve Christian Gentner fejesénél is megúszta a brazil. A Wolfsburg előtt csak egy csapat áll a tabellán, és ez “véletlenül” a Borussia Mönchengladbach, ám Stefan Lainer elsőségében semmi véletlen sincs. A 27 éves osztrák a Salzburgból követte Marco Rosét és stábját, és már az elmúlt két idénybeli Európa Liga-meccsekből is látszott, elképesztő munkabírásával, kitűnő presszingjével és remek kulcspasszaival többre hivatott. Persze. Laineréknél a jobbhátvéd családi vonás, az apuka, Leo Lainer a nyolcvanas években a Rapid Wiennél többször az Austriában szereplő Nyilasi Tiborral is találkozott.

Az ifjabbik Lainer védekezésben hihetetlenül kemény (párszor azért már a piros lap határát is súrolta). Jobb oldali felfutásai és főleg a kontráknál bemutatott pontos és szép megoldásokat tartalmazó támadójátéka szembetűnő, 15 kulcspasszából 12 rövid passz után érkezett. A tipikus Lainer-akció nagyjából egy megnyert párharccal, (pl. presszing után) indul, majd egy hosszú sprint utáni pontos kulcspasszal (ez lehet beadás, 24-gyel 6. a ligában) záródik, így nem csoda, hogy már 2 gólpassza van.

A Gladbach menetélésének egyik oka, hogy Lainer nemcsak megoldotta az évek óta hiányposztnak tartott jobbhátvédet, hanem rögtön a liga legjobbjává vált, így végre nemcsak Kimmichről és a többiekről beszélhetünk ezen a poszton.

Lainer radarja Kimmichéhez képest, jobbhátvédben. Forrás :Understat

Balhátvédhiány?

Balhátvédekből a Bundesliga a múlt idényben elég jól el volt látva, ám egyelőre a franfkurti Kosztics 23, amolyan “koszticsosan” távolról eleresztett lövésből gól nélkül áll, a wolfsburgi Roussillon hol sérült, hol épp Renato Steffen szorítja ki. David Alaba is sokat hiányzott, Mittelstadt sem alapember a Herthában, a két éve 13 gólpasszig jutó Philipp Max pedig néha még balszélsőben is szenved az Augsburgban (mondjuk ott azért nem könnyű). A harmadik helyért Lucas Hernandez lenne versenyben, de a francia 5 meccséből kétszer belső védőt játszott, igaz, eddig a teljesítményére nem lehet panasz a Bayernnél, de így jobb híján a lipcsei Marcel Halstenberg lett a bronzérmes. A német válogatott balhátvéd védőteljesítménye mindig is gyengébb volt a rövid visszapasszokra és dinamikus megindulásokra épülő támadójátékánál, de az idén ez picit jobban látszik: a Leverkusen ellen 2-3 csúnya labdaeladása is volt a védőharmadban, Sané gólja előtt Mascarell őt előzte meg a rövid sarkos csúsztatásnál, helyezkedési hibáit, Caligiuri, Coman és Johnson sem használta ki, míg Paciencia gólja előtt ő vesztett labdát Chandler ellen a Frankfurt-meccsen. Ugyanakkor akad 2 gólpassza, ráadásul rettenetesen magas az XGChainje (0.7\90), vagyis kiválóan segíti a támadásokat és a labdakihozatalokat. A harmadik helyre egy váratlan újonc, a paderborni Jamilu Collins futott be.

A 25 éves nigériai válogatott balhátvéd 17 szerzett labdával és 18 sikeres szereléssel első és második (Nico Giesselmann mögött) a védőstatokban, de ez még betudható a Paderborn túlzottan is agresszív presszingjének, amin, ha átjutnak az ellenfelek, akkor játszi könnyedséggel szereznek gólt. Ugyanakkor már száz párharcot nyert meg a nigériai, ennél többet csak a berlini fejelőgép, Sebastian Andersson tud felmutatni. De Collins erőssége a támadójáték, rendkívül jól és sikeresen cselez (28 kísérletből HÚSZ sikerült, ezzel az egész ligát vezeti holtversenyben Denis Zakariával)

Collins a Schalke ellen varázsol

A Bayernnek pedig bombagólt lőtt, bár az is igaz, hogy a Mainznak összehozott egy büntetőt, és szinte az összes kiváló első félidős Bayern-támadásnál elengedte Gnabryt, amiből kisebb csoda folytán csak egy gólt kaptak. Az, hogy ez a teljesítmény elég volt a második helyre, inkább a többiek kritikája, de mindenesetre Collinsra érdemes lesz figyelni.

#GünnifürDeutschland?

Az első helyet pedig egy szintén rendkívül dinamikus, ám néha védekezésben megverhető védő kapta: a freiburgi Christian Günter, aki Streich új 3-4-3-as rendszerében fentebb focizhat. Ennek Günterre vonatkozó pozitív eredményeit már kiveséztük, talán a hoffenheimi és kölni videoelemzőkkel ellentétben.

Meglepetéscsapat a Fekete-erdőből

A statisztikái is szépen alátámasztják Günter erősödő támadójátékát, szinte minden védőmutatója feleződött, míg 16 kulcspassza az egész ligát tekintve az ötödik! Persze védekezésben azért Kaderabek fejesénél vagy éppen Karaman helyzeténél inkább szerencséje volt, az állandó posztváltásai miatt ebből a listából sajnos kimaradó Achraf Hakimi ellen sem nézett ki jól. Günter és Streich párosa picit az előző idénybeli Hütter, Kosztics duóra emlékeztet, ám amíg Frankfurtban abszolút támadó felfogású középpályásból csináltak szárnyvédőt, Streich a négyvédős rendszerben túlzottan támadó balhátvédjét szépen megvédi a 3-4-2-1-ben. Összeségében tehát elmondható, hogy a freiburgi élete szezonját futja, és talán Jogi Löw is tévedett, amiért még nem hívta meg újra a Nationalelfbe az eddigi egyszeres (2014) válogatottat.

Belső védők

Talán itt volt a legnehezebb a választás, hiszen a korábbi legjobbak (Boateng, Hummels, Haszebe, Akanji) közül vagy egyénileg nem hozzák a tőlük megszokott formát. Rajtuk kívül figyelembe vettem a hoffenheimi Poscht, aki a párharc-statokban a gyakoriságban és a sikerességben is a top tízben volt egy nem túl jó TSG-nél, emellett jobbhátvédbe is remekül forog ki, valamint a Feyernoordban még jobbhátvédet játszó, holland Jeremiah St. Juste-öt is. Ő a Mainz egyik nagy fogása lehet: remek keresztlabdái mellett elég előkelő helyen van a szerelések hatékonyságában, 76.6%-ban sikerülnek neki. A Schalke belső védői közül Salif Sané fejjátéka még mindig extra és fontos gólt is hoz, de a felpasszokat Benjamin Stambouli végzi, így egyelőre ők épphogy, de kimaradnak. A leverkuseni Bender, Tah duó minden, csak nem meggyőző, bár a Bosz-féle magas védekezésben nehéz jól kinézni. Willi Orban védekezésére nem nagyon lehet panasz, bár az erőszakosabb Volland-, Burgstaller-féle csatárokkal azért voltak gondjai, de ő egyelőre inkább amolyan biztonsági passzokat vállal. Nem úgy a zseniális Dayot Upemacano, aki hosszú kihagyás után az utolsó három bajnokin már játszott, és a párharcokban (78%-ot nyer meg a meccsenkénti 13-ból, ezzel mindkét kategóriában harmadik), valamint a labdakihozatalokban is bombaerős. Csapattársuk, Nordi Mukiele kicsit két szék között a pad alá esett, mind jobbhátvédben, mind belül képes extra dolgokra (főleg támadásban), de azért ordító hibákra is, így egyelőre ő is kimarad.

De, hogy ne legyünk a 7 gólt kapó lipcsei védelem egyik oszlopa nélkül, Ibrahima Konaté biztos kezdő. A Konatével felálló RBL 5 meccsen maradt veretlen, 1.09-es XGA és 0.6 bekapott gól mellett, míg a húszéves belső védő nélküli két találkozón 4 gólt és 4.31-XG-t kaptak, azat meccsenkénti 2.15XG és 2-es átlagot hoznak. A Schalke ellen Upamecano visszatérése miatt pihent, míg a Lyon elleni BL meccsen nagyot hibázott és bele is sérült, így kimaradt a Leverkusen elleni derbiből. Lewandowski góljánál azért nem igazán értette meg magát Willi Orbannal a lestaktikát illetően. Mindenesetre Nagelsmann abban bízhat, hogy a stabil Orban és a még nála is erősebb Upamecano mellett Mukiele és Konaté is extra dolgokat tud a labdával. Mi lesz, ha pl. Konaté és Upamecano egyszerre is játszik, mert ez eddig csak a Werder ellen sikerült, és ott néha felnőtt- vs. ificsapat érzése volt a dolognak. Konaté párjáként mindenképpen egy wolfsburgira esett a választásom, hiszen ők kapták a legkevesebb gólt. A Josuha Guilavogui, Robin Knoche párosból utóbbira voksoltam. Guilavogui, aki védekező középpályásból lett harmadik belső védő, legalább 5-6 helyezkedési hibát vétett, ám ezeket a wolfsburg kapusai (lásd az első cikket) és védőtársai korrigálták, és mostanság visszakerült a középályára.

Vele szemben, a szinte örök ígéretnek tűnő 27 éves Knoche már legutóbb a Bruno Labbadia-érában is szintet lépett: zseniálisan helyezkedik, fejjátékban verhetetlen, 35 tisztázásával harmadik a ligába. Knoche ezen felül precízen, bár nem különösebben agresszívan passzol, és a 190 centijéhez képest kifejezetten váratlanul és ügyesen indul meg a labdával akár a magas letámadás ellen is. Egyszer-egyszer Boetius és Bülter el-elvitte mellette a labdát a földön egy gyors csellel, de csak gyenge minőségű lövés lett belőle, így Knoche abszolút megérdemelten kerül be álomcsapatunkba. A védelem tehát megvan, a harmadik részben pedig sor kerül a középpályásokra is.

Cookie beállítások