Visszavágás öt nap után vagy Davosban a helyzet változatlan?

Sport TV avatar Sport TV 2019. 12. 31. 03:08    
Olvasási idő: < 1 perc

A torna nyitó napján egymással mérkőző cseh bajnok és kanadai vegyes csapat vívja a 93. Spengler-kupa fináléját a davosi Vaillant Sportcsarnokban.

Lesz-e tizenhatodszor is kanadai győzelmi ünneplés Davosban? (Fotó: spenglercup.com)

A Cattini-csoport nyitó meccsét a torna állandó vendége, a második legtöbb alkalommal szereplő, holtversenyben a legtöbbször győztes (15) csapat, a Team Canada 4–1-re nyerte meg a másodszor meghívott, tavaly a negyeddöntőben győzelem nélkül maradó, azóta cseh bajnoki címet szerző Ocelári Trinec ellen.

A kanadai vegyes csapat – amely mint rendszerint, most is Európában, zömmel Svájcban játszó légiósokból állt össze –  azóta két mérkőzést játszott, s mindkettőt meggyőző fölénnyel nyerte meg. Örök ellenfelét, az ugyancsak 15-szörös győztes rendező HC Davost 5–1-re, az elődöntőben a finn ligát (bajnoki utolsóként) képviselő turkui TPS-t 6–0-ra gázolta el.
Eközben a csehek előbb a Davos ellen javítottak (4–1), majd két 3–2-es győzelemmel (a negyeddöntőben a Szalavat Julajev Ufa, az elődöntőben az ötszörös svájci bajnok Ambri-Piotta ellen) eljutottak ők is a fináléba.

A kérdés tehát: az elmúlt öt évben zsinórban a fináléig jutó kanadaiak – akik három győzelem után tavaly veszítettek a finn KalPa Kuopio ellen –  vagy a döntős újonc csehek vehetik át a kedd esti döntő végén a hatalmas trófeát. Előbbi esetben az élen a holtverseny megszűnik, 16. sikerükkel a juharlevelesek étveszik a vezetést az örökranglistán, utóbbiban az eddigi tíz egyszeres győztes (közte a honfitársak között ott volt 1956-ban a Rudá Hvezda Brno, 1975-ben meg a csehszlovák olimpiai csapat)  száma 11-re emelkedik.

JÉGKORONG. Spengler-kupa nemzetközi torna. Sport2 20:15 Team Canada–Ocelári Trinec döntő (kommentátor: Engyel István)

Cookie beállítások