A MOL-Pick visszavágna a PSG-nek

Sport TV avatar Sport TV 2020. 02. 16. 12:24    
Olvasási idő: 2 perc

A hölgyek a hazai frontokon vannak elfoglalva, a férfi BL-csapatoknak rendeztek csak több napon át tartó 12. fordulót. A B-csoportban a Veszprém szoros kieli veresége ellenére őrzi második helyét, igaz a Montpellier győzelmével egypontnyi közelségbe került hozzá. A másik csoportban, az A-ban ugyancsak a 2. helyen áll a magyar résztvevő, a MOL-Pick Szeged. Hogy meg is marad-e, az a vasárnap délutáni rangadótól függ, amelyet a vele azonos pontszámmal álló PSG ellen vív meg.

A szeptember 22-i párizsi 25-30-ért szeretne visszavágni a Szeged (Fotó: ehfcl.com)

A szegedi csoportrangadó előtt afféle bemelegítésül megmutatunk egy német Bundesliga-derbit is két, az élcsoportba tartozó csapat, a Füchse Berlin és az SC Magdeburg között. A két együttes tabellaszomszéd, a fővárosiak – a Tatabánya EHF-kupa-csoporttársai, éppen a múlt héten ért el a magyar csapat bravúros döntetlent Berlinben – a 4. helyen állnak 32 ponttal, az SCM az 5., eggyel kevesebbel. Ha a Füchse nyer, pontszámban behozza, jobb gólkülönbségével meg is előzi a jelenleg 3. Hannover-Burgdorfot, amely már lejátszotta mérkőzését a 23. játéknapon.

Minket persze igazából az újszegedi találkozó érdekel. A Szeged legutóbbi hazai találkozóján „infarktusos” hajrában mentett pontot az Aalborg ellen (26–26), és őrizte meg 2017 decembere óta tartó otthoni veretlenségét a BL-ben. (Ez már a második hazai döntetlenje volt a kékeknek az idényben a Flensburg elleni 24–24 után, de a többi ellenfelet, a Barcát, az Elverumot, a Celjét és a PPD Zagrebet sikerült legyőzniük otthon.)
A mérkőzést az EHF kinevezte a hét mérkőzésének (Match of the Week), hiszen ha véglegesen nem is dönti el, de nagyon sokat számít az A-csoport második helyéért, sőt egy kicsit talán az első helyéért folyó küzdelemben is. A két csapat jelenleg 18-18 ponttal követi a vezető Barcát (22 pont, már biztos nyolcaddöntős, és valószínű csoportelső, de ez még függ a hátralévő mérkőzések eredményétől is). A két gárda első találkozóját a párizsiak 30–25-re nyerték meg a francia fővárosban.
A franciák két olimpiai, világ- és Európa-bajnok klasszisa, Luka Karabatic és Luc Abalo kihagyta a múlt heti celjei kirándulást, Szegeden azonban ők is pályára léphetnek.

Klassziskapusok egymás közt: Mikler Roland és Mirko Alilovic (Fotó: pickhandball.hu)

A szegediek honlapja a csapat Eb-ezüstérmes játékosát, a horvát Luka Stepancicot szólaltatta meg többek közt a mérkőzéssel kapcsolatban.
„Amikor idegenben játszottunk, nem tudtunk olyan nagy ellenállást mutatni, ami győzelemre vezethetett volna. Nem volt bennünk az az akarat, hogy azt a meccset megnyerhetjük. Ha most mindannyian hiszünk abban, hogy nyerhetünk, akkor nagy esélyünk van a győzelemre. Itthon, ebben a légkörben, amit a közönségünk teremt, képesek vagyunk a nagyszerű és eredményes játékra. Célunk a győzelem, és az, hogy továbbra is harcban legyünk a csoportelsőségért. A PSG ereje, hogy remek játékosok alkotják a keretét, képesek egyedül is eldönteni egy-egy meccset, illetve hatalmas tapasztalattal rendelkeznek. Nekik is az a céljuk, hogy elsők legyenek a csoportban, és szeretnék feledtetni a tavalyi gyengébb BL-szereplést.
… hinnünk kell a győzelemben! Bizonyítottuk már többször, hogy nagyszerűen tudunk játszani, szurkolóink pedig erőt adnak. Mindig! Mister (Carlos  Pastor edző – a szerk.) is elmondja, hogy mindennap javulnunk kell, minden edzésen keményen kell dolgoznunk, és ennek meglesz az eredménye a meccsen!”

A szegedi meccs után persze következik majd az elmaradhatatlan kézilabda talkshow, amelyben szakértőinkkel és vendégeinkkel alaposan kitárgyaljuk a hét összes fontos kézilabda-történését. A műsor sztárvendége Szöllősi-Zácsik Szandra lesz.

KÉZILABDA BUNDESLIGA. Sport2 14:00  Füchse Berlin–SC Magdeburg (kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommentátor: Pásztor István)
FÉRFI BL, csoportkör, 12. forduló. Sport1 16:15 MOL-Pick Szeged­–Paris Saint-Germain Handball  (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Borsos Attila, riporter: Fazekas Erzsébet, műsorvezető: Petur András, szakértő: Pásztor István);  Sport1 18:45  Harmadik Félidő kézilabda-talkshow (műsorvezető: Petur András)

Cookie beállítások