Kövér volt, lelőtték a lányát, kisemmizték - Eddy Curry mégis talpra állt • SportTV

Kövér volt, lelőtték a lányát, kisemmizték – Eddy Curry mégis talpra állt

2020. 02. 21. 09:08    
Olvasási idő: 3 perc
NBA

Eddy Curry két évtizede nagy reményekkel érkezett meg az NBA-be, de sohasem tudott kiteljesedni. Részben a 2009-ben a magánéletében elindult drámai folyamatok miatt.

Ha csak azt nézzük, hogy valaki az első kör negyedik helyén kel el a drafton, majd az NBA-ben a Chicago Bulls, a New York Knicks, a Miami Heat és a Dallas Mavericks csapatában pattogtat, sőt, utóbbival bajnoki címet is nyer, azt nem minősíthetjük rossz karriernek. Még akkor sem, ha túlsúlya, valamint tehetségéhez képest visszafogottabb játéka miatt a kelleténél többször találják meg a kritikusok. Ugyanakkor azt senki, de legalábbis kevés ember tudta eddig az NBA-ben 2001 és 2012 között játszó Eddy Curryről, milyen mértékben befolyásolta a pályafutását egy 2009. január 24-én elindult eseményfolyam. Most erről mesélt a The Players Tribune oldalon.

Az említett napon a New York Knicks a Philadelphia 76ers vendége volt – Curry nélkül. „Utcai ruhában ültem a kispadon, amikor valaki megkopogtatta a vállam. »Hátul várnak rád. Az edzői szobába kell menned.«” – emlékezett vissza a pillanatokra a hajdani center. Hátrament, találkozott egy kisírt szemű barátjával, mire Curry szólt az egyik segédedzőnek, aki átadta neki a horrorisztikus hírt: „Nova halott. Megölték. Ott voltam a tetthelyen. Minden csupa vér volt. A bébi is halott lehet.”

Nova Curry szeretője volt, két közös gyerekük született – a viszonyukról a center felesége, Patrice addig semmit sem tudott. „Tisztában voltam vele, hogy az akkor négyéves házasságomnak ezzel simán vége lehet. Esélyem sem volt bármit is elcsalni” – így Eddy Curry. Azonnal New Yorkba repült, és megismerte a tragédia részleteit. „Kiderült, hogy a fiam, Noah is ott volt, amikor az édesanyját és a nővérét meggyilkolták. De olyan kicsi volt, hogy semmit sem értett belőle. Azt gondolta, alszanak, és melléjük feküdt. Amikor rátaláltak, tiszta vér volt és aludt. Az én kicsi fiam láttam, mi történt. Látta, hogyan lőtték le a családját, és szerettei vére borította a testét.”

Novát és kislányát, Avát a nő ügyvédje, egyben jegyese lőtte le. Úgy, hogy a hölgy egyszer még figyelmeztette is Eddyt, hogy a doktor veszélyes lehet a játékosra.

Három nappal a tragédia után az otthonról kidobott Curryt csapattársa, Quentin Richardson találta meg egy lakásban.

„Csak ültem ott. Teljes csendben. Fogalmam sem volt, mit csináljak, hogyan lesz tovább. Csak ott voltam a sötétben, lehúzott redőnyök mögött. Cserben hagytam őket. Ez máig kísért. A pénz nem hozza vissza a szeretteidet, ahogyan az emberek sem felejtik el, mit tettél. A pénz néha csak arra jó, hogy egy szebb temetést rendezhess magadnak”
– fejtegette Curry.

A center a kislánya temetése után padlóra került. „Összeomlott az életem – idézte fel. – New Yorkban a cserepad végén imbolyogtam, a bankszámlám kiszáradt, Chicagóban kis híján elkobozták a házamat, a legrégebbi barátaim pedig becsaptak és ellopták a pénzemet. De még innen is volt lefelé.” Merthogy 2009-ben be kellett perelnie az ügynökét. „Tonnaszámra költötte a pénzem, anélkül, hogy szólt volna nekem” – mondta.

Kiderült, hogy az ügynöknek volt egy pecsétje a játékos aláírásával, amivel a csaló tudta fizetni az utazásait, emellett jelentős hitelt is felvett, amit később az NBA-sztár csak kétmillió dollár ellenében tudott eltüntetni.

NBA-karrierje 2013-as végéig több mint 70 millió dollárt keresett, de a pénzzel előtte és utána sem igazán tudott bánni. Ha valaki szomorú történetet mesélt nekem, nem tudtam nemet mondani” – ismerte el. Ment a pénz, és ha a neje, Patrice nem bocsát meg neki, lehetetlen megmondani, hol állt volna meg a csúszdán. „Ha az én őrült életemben létezik egy hős, akkor az mindenképpen a feleségem, Patrice. A tizenöt éves házasságunk alatt tizenöt életre való drámát élt át. Ezerszer elhagyhatott volna, és semmit sem vethettem volna a szemére. De sohasem fordított hátat nekem” – mondta Patrice-ről Eddy Curry. Az asszony a játékos mind a hét gyerekének az anyja, még Noah is mamának szólítja.

A Sport TV élőben követi nyomon az NBA 2019-2020-as idényét.