Futballmix, sorsolással, kupával, bajnoksággal • SportTV

Futballmix, sorsolással, kupával, bajnoksággal

Sport TV avatar Sport TV 2020. 03. 03. 11:09    
Olvasási idő: 4 perc

Kedden többféle futballérdekességgel jelentkezünk a sporttelevízióban. Az első nem a pályán történik, hanem egy amszterdami szállodában. Aztán két német, végül egy portugál futballstadionba is ellátogatunk. Tartsanak velünk!

Az Eb-selejtező után most akár a Nemzetek Ligájában is összekerülhetünk északi szomszédainkkal, a szlovákokkal (Fotó: Getty Images)

NEMZETEK LIGÁJA-SORSOLÁS

Enyhén szólva is ellentmondásos az első NL-kiírás megítélése. Természetesen az UEFA elégedett a „találmányával”, annyira persze nem, hogy némi változtatást, átalakítást ne hajtana végre rajta. A bírálók viszont elsősorban a zavaros és áttekintehetetlen playoffot, illetve annak Eb-pótselejtezővé „alakítását” veszik célba, nem ia alaptalanul. Persze tegyük hozzá, ehhez hozzájárul egy egyedi, sok helyszínes Eb-döntő rendezési koncepció is, ami bevallottan erre az egyetlen kiírásra vonatkozik.

Talán nem is véletlen, hogy a második NL-sorozat esetében a csoportkör utáni fázisról kevés szó esik. Vélhetőleg, mert a 2022-es vb a FIFA-é, csak vele egyetértésben lehet hozzákapcsolni a vb-selejtezőkhöz az NL-t, erre pedig nincs semmi garancia, ismerve az UEFA és a FIFA sosem bevallott, ám nyilvánvaló állandó vetélkedését. Azaz a metódusba lesz beleszólása alighanem a világszövetségnek is, ám semmiképpen sem lesz úgy „megcsavarva” mint az idén márciusi…

Amennyi bizonyos, az a második NL-kiírás némi átalakítása. A ligák létszáma átalakul, az A-, B- és C-divízió egyaránt 16 csapatos lesz, az 55 induló maradék 7 válogatottja marad a D-nek.  Az alapot az előző kiírás abszolút sorrendje képezi, ennek alapján a mi válogatottunk is átkerül a B-ligába, noha nem jutott fel csoportelsőként.  Kiesés-feljutás ugyanúgy lesz az első három liga csapatai közt, a C-ből a D-be kiesés elkerüléséért szintén rájátszás lesz a négy csoport sereghajtói közt, annak a két vesztese esik vissza a D-ligába.

A B-liga sorsolási kalapjait alant keretes elhelyezésben láthatják. Azok alapján kijöhetne mondjuk egy walesi, finn, szlovák ellenféltrió is, azaz a legutóbbi Eb-selejtező- , illetve NL-csoportunkból kaphatnánk jól ismert ellenfelet. Egy biztos: új ellenfele egy lehet csak a nemzeti csapatunknak, az 1-3. kalapból kihúzandó mind a 12 csapat közül korábban csak Szerbiával nem játszott ezen a nevén a magyar válogatott (a jogelőd Jugoszláviával annál többet…) és csupán Szlovákia ellen nyeretlen még története során. (Persze, ha a cári Oroszországot és a mostanit egybe számítjuk, a statisztikai gyakorlat szerint ez így is van.)

Kapcsolódó

Az NL B-ligájának sorsolási kalapjai

  1. kalap: Oroszország, Ausztria, Wales, Csehország
  2. kalap: Skócia, Norvégia, Szerbia, Finnország
  3. kalap: Szlovákia, Törökország, Írország, Észak-Írország
  4. kalap: Bulgária, Izrael, MAGYARORSZÁG, Románia

SAARBRÜCKEN–DÜSSELDORF

Nyögvenyelősen indult ez a kupaidény a Düsseldorfnak: csak hosszabbításban tudott nyerni 3–1-re az ötödosztályú Villingen ellen. Most a negyeddöntőben negyedvonalbeli ellenféllel kell megküzdenie, szintén idegenben (Fotó: Getty Images)

A Saarbücken a DFB-kupa idei kiírásának óriásölője, a negyeddöntős mezőny egyetlen negyedosztályú tagja. Igaz, visszatérőben van a 3. Bundesligába, hiszen 6 pontos előnnyel vezeti a Regionalliga Südwest bajnoki táblázatát a második Elversberg mögött. (A csoportban egyébként olyan bundesligás múltú csapatok is vannak az öt idényt teljesítő Saarbrückenen kívül, mint az FC Homburg, az Ulm és a Kickers Offenbach.)  A klub múltjáról talán kevesen tudják, hogy tagja volt az első BEK-kiírás mezőnyének, az akkor még önálló Saar-vidék szövetsége nevezte a bajnokok viadalára, amelyben az első fordulóban először legyőzte az AC Milant 4:3-ra, majd Milánóban 4:1-es vereséget szenvedett. (Fodítva: alighanem csak az igazi hard Milan-fanok tudták-tudják, hogy históriájuk első két BEK-mérkőzését éppen az 1FCS ellen játszották…) Amúgy a klubtörténet híres játékosai közé tartozott többek közt Bernd Förster (Európa-bajnok), Dieter Müller (Eb-ezüstérmes és -gólkirály), Michael Preetz, Stephan Beckenbauer (Franz fia), Eric Wynalda vagy Anthony Yeboah is, és trénerei közt tudhatta a német futball olyan edzőlegendáit, mint Jupp Derwall vagy  Otto Rehhagel, s persze egy rakás ismert korábbi nagy játékost is edzői korszakában (Hans Tilkowski, Rüdiger Abramczik, Thomas van Heesen, Rudi Bommer, Falko Götz vagy éppen a „córdobai német-verő” osztrák Heribert Weber). S persze volt magyar mestere is a klubnak, még a Bundesliga-idők előtt (Csaknády Jenő, 1959–61).

A saarbrückeniek a mostani meneteléssel (Jahn Regensburg és Köln egyaránt 3–2, Karlsruhe 0–0, 11-esekkel 5-3) beállították a klub DFB-kuparekordját. Korábban három egymást követő évben (1962–64) jutottak el a legjobb nyolcig, az első évben éppen a Düsseldorftól estek ki, a harmadikban pedig a későbbi győztes 1890 Münchentől.

A túloldalon a Düsseldorfnak azért lényegesen veretesebb a kupamúltja: a Fortuna a jogelőd Tschammer Pokalt is ideszámítva 7-szer jutott el a nemzeti kupa döntőjébe, a legutóbbi három alkalommal egymást követő években (igaz, elég régen 1978 és 1980 között), az első ötöt elvesztette, az utolsó kettőt megnyerte. S ha már az ellenfélnél emlegettük a nemzetközi kupamúltat, a Düsseldorf minden idők egyik legnagyszerűbb KEK-döntőjét vívta 1979-ben a Barcelonával, amelyet hosszabbításban 4–­3-ra veszített el.

A két együttesnek ez lesz a 18. tétmérkőzése, a Saar-vidékiek még egyszer sem tudták legyőzni a Fortunát! (8 Düsseldorf-győzelem, 9 döntetlen). A kupában negyedszer csapnak össze, az 1961–62-es negyeddöntőben a saarbrückeni 2:2 után Düsseldorfban 2:1-re nyert a Fortuna, 1989-ben a 2. fordulóban pedig simán 4–0-ra. A most vendégként fellépő piros-fehér együttes  pénteken este gólgazdag döntetlent (3–3) játszott a Herthával és jelenleg a 16., osztályozót érő helyen áll, 4-4 ponttal lemaradva a Mainztól és megelőzve a Werder Brement.

SCHALKE–BAYERN

Thomas Müller lőtte a Bayern második gólját januárban a Schalke elleni 5–0-s bajnokin Münchenben (Fotó: Getty Images)

A kupanegyeddöntő slágerpárosítása a sorozat rekordereként 13-szoros győztes Bayern gelsenkircheni fellépése a kupahistória harmadikjaként 12-szeres finalista, ebből 5-szörös győztes Schalke otthonában. A két klub összesen 35 döntős fellépésének közös halmaza mindössze két egymás ellen vívott finálé. Mindkettőt, az 1969-est és a 2005-öst is a bajorok nyerték meg, egyformán 2–1-re. A legemlékezetesebb kupameccsük mégsem a két döntő egyike volt, hanem egy elődöntő,  amelyet 1984. május 2-án vívtak az akkor Parkstadionnak nevezett gelsenkircheni arénában, s amely a  90 perc utáni 4–4-et követően a 2×15 perces ráadásban 6–6-ra (!) végződött. Az újrajátszást aztán Münchenben a Bayern 3–2-re nyerte meg, majd a döntőben a Gladbach ellen 11-esekkel diadalmaskodott.  Ezen kívül volt még három elődöntőjük, amelyikük továbbment (2002, 2011 Schalke, 2010 Bayern), az a döntőt is megnyerte utána. És ugyanez igaz a két negyeddöntőjük közül az elsőre is: a bajorok 1967-ben 3:2-re nyertek és a kupadöntőben is megverték a HSV-t 4:0-ra. (Mellesleg 10 nappal azután, hogy első nemzetközi trófeájukat, a KEK-et elhódították a Rangers elleni  2:1-es hosszabbításos nürnbergi diadallal.)
De vissza a jelenhez! A két csapat 115 eddigi tétmérkőzése közül a legutóbbit öt és fél hete játszották, akkor az Allianz Arenában a Bayern 5–0-ra tönkrezúzta az egyébként jó bajnoki évet futó Schalkét. A rekordbajnok és -kupagyőztes parádés formáját tekintve hatalmas meglepetés lenne, ha nem jutna tovább.

A kezdőcsapaton Hansi Flick csak akkor változtat, ha a hétfő edzést kisebb megfázás miatt kihagyó Boateng nem játszhat, őt egy másik világbajnok, Javi Martínez pótolhatja. Lewandowski helyén ugyanúgy Zirkzee kezd, mint Sinsheimben, ahol megszerezte harmadik bajnoki gólját is at ifjú holland.
A hazaiaknál a Köln ellen nagyokat bakizó – nyártól Bayern-kapus – Nübel egyelőre maradhat a helyén, a védelemben Todibo váltja Kabakot, a csatársorba pedig visszatér Burgstaller, Grigoritsch kárára.

FAMALICAO–SPORTING CP

A bajnokságot remekül kezdő, izraeli tőkével „felpumpált” és nagy ambíciókkal induló Famalicao hat meccse nyeretlen, közben belefutott egy 0–7-be is a Guimaraes ellen, s most már hat pontnyira van elmaradva a gyengébbik Európa-liga-helyen álló Sportingtól. A vendég együttes formája fordított: gyengécskén rajtolt és csak január-februárban ért el „hagyományos” helye, a dobogó harmadik foka közelébe. Ha ma este nyerni tud, egypontnyira megközelíti a remek tavaszt futó Bragát, amely egyébként a múlt csütörtökön kiesett a jelenlegi El-kiírásból és ugyanúgy a hazai feladatokra koncentrálhat, mint a Törökországban hosszabbítás után búcsúzó Sporting. (Az előző forduló visszavágói voltak a portugál futball „fekete eurokupa-napjai”, a négy, a 32 között még versenyben lévő klub egyike sem jutott tovább az El nyolcaddöntőjébe…)

Sport2 17:45 a Nemzetek Ligája 2020–21. évi kiírásának sorsolása (kommentátor: Haraszti Ádám, Petur András). DFB-KUPA, negyeddöntő. Sport1 18:15 1. FC Saarbrücken–Fortuna ’95 Düsseldorf (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Nyilasi Tibor); Sport1 20:30 FC Schalke 04–FC Bayern München (kommentátor: Haraszti Ádám, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Mészáros Ábel).
LIGA NOS. 23. forduló. Sport2 21:00  FC Famalicao–Sporting Clube de Portugal (kommentátor: Fülöp László)