Egy álfotós meséje egy másik álfotós igazi Casagrande-mezéről

Rochy Zoltán 2020. 03. 26. 10:36    
Olvasási idő: 4 perc

(Fotó: mlsz.hu)

BRAZIL „EURO-TOUR”

A mérkőzést sokat emlegették az elmúlt év végén, a Puskás Aréna megnyitásakor, mondván, a mára már legendássá nemesedett 1986. márciusi magyar-brazil 70 ezres (a Labdarúgás szerint: 70 314) nézőserege óta nem voltak annyian magyar stadionban, mint a remek új aréna nyitóján az uruk ellen.
A mérkőzés megrendezését némi bizonytalanság övezte, hiszen a brazil játékosoknak nem nagyon fűlött a foguk egy tavaszi európai (az ő fogalmaik szerint télies, hideg, ködös, esetleg esős, szeles) minitúrára, amelyen két erős ellenféllel kell szembenézniük, az előző vb-döntős nyugatnémetekkel és az 1985-ben – joggal – több fórumon is Európa legjobb válogatottjának találtatott magyar együttessel. A vezetők azonban hajthatalannak bizonyultak, gyaníthatóan a selecao fellépti díját akkoriban sem aprópénzben fizették, és Hermann Neuberger DFB-elnök tekintélyes „bánatpénzzel” fenyegetőzött, úgyhogy nem volt mese, Sócrateséknek jönniük kellett. Azért nem Zicóékat írtam, mert különféle okkal a túrát (csaknem háromnegyed évvel) megelőző, legutóbbi vb-selejtező (Bolívia ellen 1–1) kezdőjéhez képest a csapat harmada – Edinho, Júnior, Toninho Cerezo és maga Zico (az első hármat itáliai csapatuk nem engedte el, a már korábban hazatért Fehér Pelé pedig sérült volt) – nem is volt a küldöttség tagja. Sócrates, Careca és Éder meg a népstadionbeli meccset három nappal megelőző, csütörtöki frankfurti 0–2-n lépett csak pályára, a pesti találkozót takarókba burkolózva ülték végig a kispadon.

Brazília válogatottja a Népstadionban 1986. március 16-án 15 óra 29 perckor (Fotó: charitystars.com)

A brazilokat a világ minden szegletében telt házak várták, ráadásul a magyar statisztikák szerint a mieink még veretlenek voltak az akkor még csak háromszoros világbajnok aranyzöld-kékek ellen. (Fontos a „magyar statisztikák szerint” kitétel, mert a brazilok a mai napig hivatalosként tüntetik fel az 1965. november 21-i, Sao Pauló-i, 5:3-as győzelmükkel végződő meccset, amelyen a mieink valóban a legjobb csapattal álltak ki – a közel hét hónappal későbbi liverpooli győzők közül szerepelt Gelei, Káposzta, Mészöly, Mátrai, Sipos, Albert, Rákosi, Bene és Farkas is ­– , de „Budapest” néven szepeltek, és különben is, aznap a brazilok „igazi” A-csapata, korábbi és későbbi világbajnokokkal, Djalma Santosszal, Bellinivel, Mauróval, Gérsonnal, Jairzinhóval és főleg Pelével 2:2-t játszott a Luzsnyikiben, a hivatalos szövetségi kapitány Feolával a kispadon. Így aztán a magyar annalesekben Brazília B-válogatottja van feltüntetve ellenfélként.)

A MECCS – KÖZELRŐL

Magam „inkognítóban”, fotósnak „álcázva” vettem részt a meccsen. Kollégám és főnököm, Török Péter,  a Népsport  akkor már kinevezett nemzetközi sport rovatvezetője (én a rovat tagja voltam akkoriban) nagy mez- (és más relikvia-) gyűjtőként korábbi remek kapcsolatait kihasználva Casagrande mezére pályázva „leszervezte” azt Varga „Kacsával” (vele és a csapat több tagjával kiváló kapcsolatokat ápolt még magyarfutball-rovatos évtizedes múltjából), csak hát fizikailag közel kellett lenni az áhított trikóhoz – no meg a csapathoz. Ezért olyan akkreditációra volt szüksége/szükségünk, amellyel a pálya szélén lehetett mozogni. A sportlap akkori tekintélye és fotósainak leleményessége elég volt nekem egy plusz, 32-es számú „sárga mellény” beszerzéséhez. Péter személye és egy ismerős biztonsági őr meg ahhoz, hogy be is engedjenek minket, noha rajtam semmiféle fotóapparátus sem lógott…

Péter pályatársa, Lakat T. Károly a Nemzeti Sport korábbi munkatársa és későbbi szerkesztője, akkoriban a Képes Sport szakírója is szenvedélyesen gyűjtötte a futballmezeket, ő is a pálya széléről nézhette a találkozót. Csak éppen őt dolga a másik kapu mellé szólította, Péterrel mi a brazilok kapuja mögül élveztük, amint már az 5. percben Détári pazar indítása után Kiprich visszaemelt labdáját a „nemzet Döméje” 6 méterről előrevetődve fejeli Émerson Leao, a kapuslegenda (a brazilok a mai napig bánják, hogy a ’82-es vb előtt megsérült és Waldir Péres védett a spanyolországi vb-n…) kapujának jobb sarkába.  S éltük át tovább annak az első félidőnek a remek magyar támadásait – nem írom le külön őket, ott a mellékelt videó – ­ s persze, viseltük az állóhely azon szurkolói beszólásait is, akiknek a látószögét takartuk. (A megjegyzések mintegy száz százaléka nem tűrné a nyomdafestéket, tv-sen fogalmazva kiérdemelné  a 18-as karikát…)

A szünetre a csapatok után mentünk be a Stadion épületébe, az előtérben végig beszélgetve tárgyaltuk ki az 1–0-s vezetéssel záruló félidő eseményeit, s a kivonuló csapatokkal együtt, pontosabban köztük sétálva tértünk vissza a pályára. (A melléket videón 4:45 és 4:48 közt a kivonuló magyarok után és brazilok előtt előbb kék ballonkabátban balra Török Péter, fél lépéssel mögötte jobbra Lakat Karcsi látható, kicsivel mögötte a 32-es fotósmellényben e sorok írója, Elzo mellett haladva a pálya felé, 34 esztendővel ifjabban és legalább harminc kilóval karcsúbban mai önmagánál…)
A második félidőben sajnos ugyanott kellett maradni, a magyar kapu mögött kevesebb volt a beszólás és bizony csak jó messziről láthattuk együtt a két pazar Esterházy-szólót, amely után előbb a Kiprich helyére beálló, mindössze nyolcadik válogatottságát megélő Kovács Kálmán emelt Édson kis érintésével együtt a jobb felsőbe, majd „Marci gróf” először Leaóba lőtte a labdát, a lepattanóból aztán az üres kapuba gurított.
Viszont közelről láthattuk Kardos egy zseniális blokkját, Disztl két parádés védését, mert azért ebben az erősen tartalékos selecaóban is volt némi támadó potenciál. De azért azon a meccsen a magyarok voltak a „brazilok”, nem egyszer valósággal kigurigázták az aranyzöldeket, akik közül egyedül Renato tűnt a „jogo bonito”, a szép brazil foci méltó képviselőjének.

A magyarok, akikből „brazilok lettek” a meccs végére… (Fotó: historiadelfutbolenimagines.blogfree.net)

Hetvenezer-néhányszázunk közül (egy válogatott meccs „statisztáinak” száma csak százakban mérhető) aligha akadt valaki, aki előre látta volna, hogy a tombolva ünnepelt meggypiros mezes csapat két és fél hónapra rá vb-története legnagyobb különbségű vereségét elszenvedve poroszkál le a pályáról Irapuatóban. Vagy azt, hogy a vert seregként bágyadtan integető dél-amerikaiak csapata június 21-én a negyeddöntő legdrámaibb küzdelmében esik csak ki a vb-ről az Európa-bajnok franciák elleni 11-es párbajt követően, összesen négy budapesti szereplővel, Elzóval, Alemaóval, Silasszal, akit csak a hosszabbításra cseréltek be Mexikóban és Müllerrel, aki csak 25 percet kapott a Stadionban és akit éppen a zseniális Zico váltott Guadalajarában a 72. percben. (Hogy aztán három percre rám, belemegítetlenül Batsba rúgjon egy 11-est, bár a párbajban aztán belőtte a magáét, de ott meg a másik korszakos zseni, Sócrates hibázta el a magáét…)

EPILÓGUS

Ebből a párharcból nem lett mezcsere: Garaba Imre és Walter Casagrande

A Casagrande-mezt Török Peti legalább egy hétig hordta magával elmaradhatatlan nagy sporttáskájában, amellyel közlekedett, nagy cimborája, Lakat Karcsi meg hiába kereste, aminek írásban is nyoma maradt. „…Garaba Imre azért boldogtalan egy kicsit, mert nem a 9-es számú brazil mezt tudta megszerezni („Csak a centereket gyűjtöm, aztán megeszem őket otthon …”) – jelent meg a Képes Sport 1985. 11. számában a 4. oldalon az öltözői ünneplésről szóló részben. Persze, hiszen Casagrande trikójára Varga csapott le és adta oda aztán Péternek. Karcsi meg csak hónapok, talán évek után tudta meg, kinek jutott a játékosokon kívül aznap a brazil mezekből, de ez nem vetett árnyékot a két jeles újságíró örök barátságára. (Engem meg „Apu, láttunk a tévében” ujjongással fogadott este alig több mint ötéves András fiam, pedig az exnejem nem is volt valami nagy futballrajongó. De hát vasárnap délután a magyar-brazil ment a tévében…)

MAGYARORSZÁG–BRAZÍLIA 3–0 (1–0)
Barátságos mérkőzés, 1986. március 16., Népstadion, 70 000 néző. Vezette: Franz Wöhrer (osztrák).
Magyarország: Disztl Péter – Sallai, Kardos, Garaba (Csuhay, 62.), Varga – Hannich, Nagy Antal, Détári – Kiprich (Kovács Kálmán, 46.), Bognár (Burcsa, 10.), Esterházy.
Brazília: Leao – Édson, Oscar, Mozer, Dida – Elzo, Silas, Alemao – Renato Gaucho, Casagrande, Sidney (Müller, 65.).
Gólszerző: Détári (5.), Kovács (60.), Esterházy (73.)