„Effe döntött. Azt mondta, én lövöm és be kell lőnöm”

Jóllehet a Schalke neve mögött 0 Bundesliga-elsőség szerepel, 4:38 percig bajnoknak hihette magát a csapat. Aztán a Parkstadionban ünneplő tízezrek szomorúan látták, hiába mondott be bármit is a televízió, hiába ment már a tűzijáték, még nem fújták le a Hamburg-Bayern München mérkőzést, sőt, Patrik Andersson éppen szabadrúgáshoz készült, úgy nyolc méterre a HSV kapujától… Pár másodperccel később aztán Németország első szám örömtanyája átköltözött Gelsenkirchenből Hamburgba, a Schalke a „szívek”, a Bayern meg a Bundesliga tényleges bajnoka lett.

Mindezt úgy, hogy a 2000-2001-es idény utolsó fordulója előtt minden tükörsimának tűnt. A Bayern három ponttal vezetett, ráadásul az ő ellenfelének, a Hamburgnak már semmiféle gondja sem volt a bennmaradással, míg a jobb gólkülöbbséggel (Németországban holtverseny esetén ez a mérvadó) álló Schalkénak az imák meghallgatásán túl az életéért küzdő Unterhaching legyőzése is kellett az aranyhoz. Gelsenkirchenben ugyan dráma volt dráma hátán (a vendégek 2-0-ra és 3-2-re is vezettek, de a királykékek 5-3-ra fordítottak), Hamburgban viszont minden csordogált a békés 0-0 felé.

A 70. percben (akkor éppen 0-0 volt „itt” és 2-3 „ott”) Ottmar Hitzfeld, a Bayern vezetőedzője még ki is hívta magához a csapatkapitány Stefan Effenberget: „Stefan nyugodtan játsszatok! Akkor itt semmi sem történik és bajnokok leszünk.”

Hitzfeld később elárulta, nagyon bízott abban a talizmánban, amit három hete edzésen kapott egy nyugdíjastól.

Azóta a Bayern háromszor nyert egygólos különbséggel, úgy, hogy a második esetben a 87., a harmadikban pedig a 90. percben született a győztes gól. A Freiburg ellen „csak” a 64. percig kellett várni a megváltó Scholl-találatra.

Aztán 89:05-nél Barbarez (aki utóbb a Bundesliga társgólkirálya lett, a schalkés Ebbe Sanddal karöltve) gólt fejelt, vezetéshez juttatva a HSV-t. „Ez elment…” – mondta az akkor alelnök Karl-Heinz Rummenigge a prezident Franz Beckenbauernek. „A 2001-es német bajnok a Schalke 04” – hangzott Hansi Küpper, a Premiere kommentátorának megfellebbezhetetlennek hitt mondata. Eközben Oliver Kahn, a bajorok kapusa a maga diszkrét módján megpróbálta megtudakolni Markus Merk bírótól, mennyi lesz a ráadás.

Amikor kiderítette, még három perc, mindenkit elkezdett hajtani előre – neki lehettek emlékei két évvel korábból, a Manchester United elleni BL-döntőről. Akkor nem egy, de két gólra is elég volt három perc túlóra, ami a Bayern vesztét okozta.

„Effenberg és Kahn rázott fel bennünket a gól után. Az ilyen karakterek jelentik a különbséget a végén. És szerencsére páran voltak belőle a mi csapatunkban” – emlékezett vissza ezekre a pillanatokra a később hőssé avanzsáló Andersson. Csakhogy mire eljutottak az ő szabadrúgásáig, történt egy és más – elsősorban Gelsenkirchenben.

Az ottani pályaszéli riporter, Rolf Fuhrmann ugyanis még bőven a szabadrúgás előtt bekonferálta, hogy lefújták a Hamburg-Bayernt (azóta is „Na, itt jön a bajnokcsináló” – mondattal köszöntik errefelé, amire ő kidolgozta a Mindig azt mondom, legyetek boldogok, négy percig bajnokok voltatok” replikát), és már győzelmi interjút készített a HSV-mezes Andy Möllerrel. Erre a tűzijáték is elindult és ezrek tódultak be a Parkstadion gyepére ünnepelni. Aztán hirtelen életre kelt a kivetítő, és mindenki láthatta, amint Andersson szabadrúgáshoz készülődik.

De a szabadrúgás előzményei sem voltak a legegyszerűbbek. Ujfalusi adta haza a labdát, a Schalke kölcsönjátékosaként a Hamburgban védő Schober felvette azt, Merk pedig közvetett szabadrúgást ítélt.

„Láttam Schober arcán a sokkot, tisztában volt vele, hogy bakot lőtt. Az, hogy erről a schalkésoknak más a véleményük, érthető, de nem neheztelek rájuk emiatt” – nyilatkozta később Merk, aki ezt követően már soha nem vezetett meccset a királykékeknek.

Az előrerontó Kahn – miután pár hamburgival még össze is akaszkodott – vállalta volna a szabadot is, de a kapitány Effenberg leintette: „Nem, nem, maradj nyugodt, engedd oda Patrikot!” Azt a Patrikot, aki addig gólt sem lőtt a szezonban. Azt a Patrikot, aki Scholl és Tarnat miatt nem fért oda a szabadrúgásokhoz, de most a két mesterlövész egyike sem volt a pályán. „Így esett rám a választás, mert nagy lövésem volt.

Effe döntött. Azt mondta, én lövöm és be kell lőnöm”

– emlékezett vissza a svéd. És belőtte – a csereként nem sokkal korábban beszálló Andreas Fischer hagyott a kelleténél kicsivel több helyet, így hiába a nyolcemberes sorfal, megszületett az egyenlítő gól.

„Kisebb csoda volt. A pillanat egész életemben a fejemben lesz. Ami történt, pont az, ami mindig is a Bayern erénye volt: sohasem feladni, mindig hinni. Tiszta eksztázis volt. Ilyen pillanat egyszer van az ember életében. Láttam a fiúkat a padon, kifordultak önmagukból. Én csak üvöltöttem, felemeltem a karom és rohantam” – mondta első és egyetlen müncheni szabadrúgásgóljáról Andersson.

Négy nappal később pedig a Bayern München Milánóban feltette a koronát az idényére, a Valencia ellen tizenegyespárbajban megnyerte a Bajnokok Ligáját. Ott még az is belefért, hogy Andersson rontson a büntetőpárbajban, ő pár nappal korábban már megcselekedte a maga legnagyobb hőstettét.

2001. május 17.
Hamburg-Bayern München 1-1 (0-0)
Hamburg, 55 280 néző. V: Merk
Hamburg: Schober – Hoogma, Hertzsch, Ujfalusi, Hollerbach – Töfting, Kientz (Bester, 77.), Heinz – Mahdavikia (A. Fischer, 93.), Präger (Yilmaz, 77.), Barbarez
Bayern: Kahn – Kuffour, P. Andersson, Linke – Sagnol, Effenberg, Hargreaves, Lizarazu – Jancker (Zickler, 77.), Scholl (Paulo Sergio, 68.) – Elber (Santa Cruz, 88.)
Gólszerző: Barbarez (90.), ill. P. Andersson (94.)