Kobe Bryant három korszaka • SportTV

Kobe Bryant három korszaka

2020. 04. 28. 14:45    
Olvasási idő: 4 perc

A klasszikus NBA-meccsek között Kobe Bryant pályafutásából három találkozó is képernyőre kerül a héten a Sport TV-n, ráadásul három teljesen eltérő korszakból mutatjuk ezeket: 2000-ből, amikor Kobe megérkezik a legszűkebb elitbe, 2004-ből, amikor a Lakers szupernégyest rak össze és 2013-ból, Kobe legutolsó „100% Kobe” szezonjából.

Kobe Bryant a Hall of Fame tagja. (Fotó: Getty Images)

Kobe megérkezik a legszűkebb elitbe

Kobe Bryant 1996-os draftolásától kezdve a 2000-01-es szezonig minden évben lépett egy szintet a teljesítményét és az elismertségét tekintve. Ötödik szezonjában jutott el legszűkebb elitbe. A Los Angeles Lakers első Bryant féle dinasztiája ekkoriban volt a csúcson, 2000 és 2002 között zsinórban három bajnoki címet szerzett Shaquille O’Neal és Kobe Bryant vezetésével. Az első győzelem alkalmával Kobe még csak 21 éves volt, még nem akarta teljesen átvenni az alfahím szerepét az egyébként alapszakasz- és döntő-MVP O’Nealtől. Még nem.

Az 1999-2000-es szezon volt az első, amikor Kobe szezonvégi pontátlaga 20 fölé emelkedett (22,5), először került be az All-NBA második csapatba, és először kapott szavazatot a szezonvégi MVP-szavazáson. Na erre tett rá még egy lapáttal a 2000-01-es szezonban, amelynek végén 28,5 pontos átlagot hozott össze, és igazából ekkoriban kezdődött el a feszültség Kobe és Shaq között. A pályán mutatott játékon és az eredményeken ez nem látszott. Ugyan az alapszakasz gyengébben sikerült, mint egy évvel korábban, a rájátszásban úgy szaladt át 13-1-es mérleggel az ellenfeleken a Lakers, mintha egy kölyökcsapat ellen játszott volna.

Szóval 2000-ből idézünk fel egy emlékezetes Kobe Bryant meccset. 2000. december 6-ról azt, amin ő, illetve a Golden State Warriorsból Antawn Jamison is 51 pontot dobott. A Lakers ki fog kapni, de jelen esetben nem ez az érdekes, mert tudjuk, hogy a Lakers bajnok lesz, a Warriors meg pocsék eredménnyel zárja majd a szezont. Sokkal inkább az, hogy Kobe pályafutása során először dobott 50 pont felett. Pályafutása végéig ezt rájátszásokkal együtt még 25-ször teszi majd meg. Az sem semmi, hogy Jamison a Warriors előző meccsén is 51 pontot dobott, illetve, hogy az NBA-ben ezt megelőzően 1962-ben fordult elő utoljára, hogy egy meccsen mindkét csapatból 50 pont fölé jusson egy játékos.

Ezt a találkozót szerdán hajnali fél 1-től és 13 órától a Sport1-en és 21:30-tól a Sport2-n lehet majd megnézni.

A Lakers négyese: Kobe, Shaq, Malone és Payton

A 2002-es bajnoki cím után a 2002-03-as szezonnak jóformán pontosan ugyanazzal a játékoskerettel vágott neki a Lakers, de a rájátszásban kevésnek bizonyult a csapat a San Antonio Spurs-szel szemben. Kobe Bryantet 2003 nyarán megműtötték, ennek a következménye lett az a per, amit egy 19 éves szállodai alkalmazott indított ellene nemi erőszak miatt… De a csapatvezetés sem tétlenkedett, nyomott egy all-int, és megszerezett két legendát, a 40 éves Karl Malone-t és a 35 éves Gary Paytont. Ez a négyes eljutott az NBA-döntőig, ahol azonban a Ben Wallace, Rasheed Wallace, Chauncey Billups, Rip Hamilton fémjelezte Pistons legyőzte öt meccsen. 2004-nyarán Malone visszavonult, O’Nealt a Heathez, Paytont pedig a Celticshez cserélte a Lakers, Phil Jackson is elhagyta a csapatot egy évre. Kobe maradt egyedül, övé lett a Lakers. Egy aranykorszak véget ért.

Most megnézhetjük az O’Neal, Bryant, Malone, Payton négyest egy gyengébben sikerült meccsen, a nyugati döntő ötödik meccsén, amin betlizett a Lakers, és 98-96-ra kikapott a Timberwolvestól. Így életben tartotta továbbjutási esélyeit. Ez a meccs a 30 pontos, 19 lepattanós, 4 gólpasszos produkcióval előrukkoló Kevin Garnettről és a 28 pontig jutó Latrell Sprewellről szól majd inkább. Ettől függetlenül a következő meccset megnyerte a Lakers, és 4-2-vel megy majd tovább a döntőbe.

Garnett és Bryant pályafutása több ponton is metszi egymást. Mindketten a középiskolából kerültek az NBA-be (Garnett 1995-ben, Bryant 1996-ban), mindketten 2016-ban vonultak vissza. Közben komoly nyugati rangadókat játszottak a 2000-es években, majd két NBA-döntőt 2008-ban és 2010-ben. Ráadásul együtt kerülnek majd be a Hírességek Csarnokába 2020-ban.

A 2004-es Timberwolves-Lakers meccset vasárnap 17:30-tól és hétfőn 14 órától a Sport1-en lehet majd megtekinteni.   

Kobe utolsó szezonja az achilles-szakadás előtt

2004-től 2007-ig tartott újra élcsapatot építeni, amely 2008-ban döntőbe jutott, 2009-ben és 2010-ben pedig bajnok lett. Bryant hű fegyverhordozója Pau Gasol lett ebben az időszakban. Phil Jackson 2005-ben visszatért a Lakershez és 2011-es visszavonulásáig volt a csapat edzője. Bryant nem lett fiatalabb, de 34 évesen, a 2012-13-as szezonban láttuk utoljára azt a Kobe Bryantet, akinek még nem szakadt el az achillese, és akit még nem akadályoztak feltűnően a sérülések. Fontos hangsúlyozni a feltűnően szót, mert Bryant híres volt arról egész pályafutása során, hogy kisebb-nagyobb sérülésekkel is teljesíteni tudott.

A 2012-13-as szezonnak ismét úgy vágott neki a Lakers egyébként, hogy ismét összerakott egy nagy négyest, amit ezúttal is egy center (Dwight Howard), egy négyes (Pau Gasol), egy irányító (Steve Nash) és persze Bryant alkotott, mint a 2003-04-es szezonban. Ez a kísérlet azonban több okból sem sikerült. 3 edzőt fogyasztott el a Lakers (Mike Brown, Bernie Bickerstaff és Mike D’Antoni), Bryant nagyon nem volt megelégedve Howard munkamoráljával, a 38 éves Nash pedig sérülés miatt csak 50 meccset játszott. Az igazi katasztrófa pedig 2013. április 12-én történt, amikor Bryant achillesze elszakadt a Warriors ellen.

Azonban ezt közel egy hónappal megelőzően, március hatodikán Kobe Bryant még elővett valamit a tartalékokból. A New Orleans Hornets elleni 108-102-es győzelem során 42 pontot dobott és kiosztott 12 gólpasszt. Már ez is jól hangzik, de a java most jön: a meccset 20-0-s rohanással zárta a Lakers, ekkor fordította meg a meccset, pedig előtte már 25 pontos hátrányban is volt, és 6:47-tel a vége előtt 102-88-ra a Hornets vezetett. A 20-0-ból Kobe 13 pontot vállalt.  Dwight Howardnak is jó meccse volt, 20 ponttal, 15 lepattanóval, 4 blokkal és 3 labdaszerzéssel zárt.

2 nappal ezután a meccs után a Lakers a Raptorst fogadta, és a meccset hosszabbításban nyerte meg 118-116-ra a Lakers. Kobe Bryant 41 pontot dobott, és adott 12 gólpasszt. Jerry West óta az első Lakers-játékos lett, aki két egymást követő meccsen legalább 40 pontot dob, és kioszt mellé legalább 10 gólpasszt is. Jerry West ezt 1970-ben csinálta.

A Hornets-Lakers meccs egyórás összefoglalóját pénteken hajnali 1:15-től és 13:30-kor a Sport1-en, illetve 18 órától a Sport2-n lehet majd megnézni.

A három Lakers-meccsen kívül is lesznek még csemegék a héten:

– Kevin Durant pályafutása egyik legponterősebb meccse, amikor 52 pontot dob a Dallas Mavericks ellen 2013-ban (akkor az volt a karriercsúcsa).

– Gigászok harca: Nowitzki vs Duncan a 2006-os nyugati döntő hetedik meccsén! A Mavericks megy tovább, Nowitzki 37 ponttal és 15 pattanóval, Duncan 41 ponttal, 15 lepattanóval, hat gólpasszal és három blokkal zár.

– Tim Duncan a New Jersey Nets elleni döntőben (2003, 6. meccs) két blokkra volt a kvadrupla-duplától 21 pont, 20 lepattanó, 10 gólpassz és 8 blokk.