Veretlenek egymás közt • SportTV

Veretlenek egymás közt

Sport TV avatar Sport TV 2020. 05. 30. 08:11    
Olvasási idő: < 1 perc

A PDC Home Tour rájátszásának ötödik játéknapján négy olyan versenyző csap össze, akik valamennyien maximális teljesítménnyel, azaz három győzelemmel jutottak el az alapszakaszból a második körbe.

Rob Cross összehozhatja a "favoritok meesterhármasát" (Fotó: PDC/Lawrence Lustig)

A hibátlan alapkör persze nem jelenti azt, hogy egyenlő játékerejű versenyzők játszanak. Rob Cross például a sportág világbajnoka, míg Daniel Larsson – bár 9 évvel idősebb az angolnál még csak a nyolcaddöntőig sem jutott el egyetlen major versenyen sem,.

A svéd dartsos egyébként két másik szempontból is kakukktojás a szombati kvartettben. Egyrészt ő az egyetlen nem angol, másfelől neki nincs még egyetlen korábbi mérkőzése sem a másik hárommal. Ez persze érthető, mert idéntől szerzete meg először a PDC Tour Cardot, amellyel rendszeresen indulhat a legerősebb szervezet versenyein.

Luke Woodhouse dobta eddig a Home Tour egyetlen tökéletes legjét (Fotó: pdc.tv)

Bár a Home Touron 7 hibátlan nyílig már többen is eljutottak, 9 nyilas leget csak Luke Woodhouse produkált., még a 2. játéknapon Gerwyn Price ellen – fájdalom, azt csak a versenyt a PDC internetes közvetítésében láthatták a sportág kedvelői élőben, mert a tv-közvetítő lánc azon a napon nem működött.

Ha a favorit Cross nyerni tud, afféle „esélyes-mesterhármas” jöhet létre: a megannyi meglepetést hozó szériában először győzne három egymást követő napon az, akinek a legalacsonyabb volt az oddsa a minitorna megkezdése előtt.

DARTS, PDC Home Tour. Sport2 20:30 a rájátszás 5. csoportjának (37. játéknap) mérkőzései (felv., kommentátor: Bartha Zoltán)

Kapcsolódó

PDC HOME TOUR, RÁJÁTSZÁS, 5. CSOPORT

A játékosok
Rob CROSS (angol).
Életkora: 29 éves. Világranglista-helyezése: 4. Legjobb eredményei: világbajnok (BDO, 2018), UK Open-döntős (2019). Az első körben 1. (21. csoport, 6 ponttal)
Ryan SEARLE (angol). Életkora: 32 éves. Világranglista-helyezése: 42. Legjobb eredménye: vb-nyolcaddöntős (2019), World Masters-nyolcaddöntős (2013). Az első körben 1. (6. csoport, 6 p.)
Luke WOODHOUSE (angol). Életkora: 31 éves. Világranglista-helyezése: 57. Legjobb eredménye: vb 3. fordulós (2020), UK Open 3. fordulós (2019). Az első körben 1. (2. csoport, 6 p.)
Daniel LARSSON (svéd). Életkora: 32 éves. Világranglista-helyezése: 130. Legjobb eredményei: World Masters-nyolcaddöntős (2017). Az első körben 1. (23. csoport, 6 p.)
A program
Cross–Larsson (örökmérleg: –), Searle–Woodhouse (öm: 2–1–0–1);
Larsson–Woodhouse (öm.: –), Cross–Searle (öm.: 4–4–0–0);
Searle–Larsson (öm.: – ), Woodhouse–Cross (öm.: 4–1–0–3)
Győzelmi esélyszámok: Cross 2.00, Searle 3.50, Woodhouse 4.33, D. Larsson 10 .00