Első müncheni kupacsata az Eintrachttal • SportTV

Első müncheni kupacsata az Eintrachttal

Sport TV avatar Sport TV 2020. 06. 10. 10:39    
Olvasási idő: 3 perc

Hatodik alkalommal akaszkodik össze a Bayern az Eintracht Frankfurttal a Német Kupában. Az eddigi öt DFB-kupacsatának van egy közös jellemzője és egy újdonsága is. Szerda este ellátogatunk Portugáliába is, ahonnan a Liga NOS bajnoki címéért folyó párharc mindkét résztvevőjének a mérkőzését közvetítjük.

Két és fél hete Thomas Müller szerezte a Bayern második gólját az 5–2-es bajnokin az Allianz Arenában (Fotó: Getty Images)

BAYERN–FRANKFURT

Eddig ötször mérkőzött meg egymással a Bayern München és az Eintracht Frankfurt a német országos kupasorozatban 1974 óta. Érdekesség, hogy mindegyik összecsapás bajnoki esztendejének végén a bajorok nyerték meg a Bundesligát, ahogyan most, a hatodik találkozás évében is jó úton vannak afelé. Egyvalamiben új azonban ez a csata, először játszanak Münchenben egymással, a korábbi öt találkozóból háromszor Frankfurtban csaptak össze (az elsőn 1974-ben, ugyancsak az elődöntőben az Eintracht nyert 3–2-re, méghozzá úgy, hogy az öt gólból hármat pár héttel később együtt világbajnoki címet nyerő futballisták szereztek, Bernd Hölzenbein, Uli Hoeneß és Paul Breitner.  A másik két alkalommal kapott gól nélküli bajor siker született.) A maradék két meccs egyaránt kupadöntő volt Berlinben, azaz arról is döntött, hogy duplázik-e abban az esztendőben a rekordbajnok és -kupagyőztes.  Ezek mérlege 1-1, 2008-ban Claudio Pizarro góljával a Bayern győzött, tavalyelőtt pedig óriási meglepetésre a Frankfurt. Ez utóbbiról a Sport TV követőinek is megvan az emléke, hiszen a nagy taktikai csatát hozó találkozót szintén mi közvetítettük. Az emlékezetes négygólos meccs (3­–1) óta a két együttes ötször mérkőzött meg egymással, ezeken nem kevesebb mint 27 gól született, azaz 5.4 a mérkőzésenkénti gólátlag. Négyszer a Bayern szórta a gólokat, az ötödik azonban tavaly novemberben egy frankfurti 5–1-es hazai győzelem volt, amely után menesztették a 2018-as kupadöntőt az Eintrachttal megnyerő Niko Kovacot – a Bayern kispadjáról! Utódja, Hansi Flick azóta már vezette csapatát az SGE ellen, a vírusszünet utáni második bajnokin, május 27-én, azaz 18 nappal a szerdai kupacsata előtt Münchenben a Bayern úgy győzött 5–2-re, hogy már 3–0-ra vezetett, Hinteregger két góljával a vendég együttes felzárkózott, ám a bajorok újra tudtak erősíteni és végül roppant meggyőző győzelmet arattak.

Thiago Alcántara, a brazil származású spanyol válogatott visszakaphatja a Bayern karmesteri pálcáját, ha Flick mester úgy dönt (Fotó: Getty Images)

Flick mester nem tartozik a rotációt istenítő trénerek közé, de olyan „mély” a kerete, hogy egy-két helyen azért frissítést tervez. A már teljesen egészséges Thiago, valamint Lucas Hernández és Perisic kerülhet be a kezdőcsapatba. Előbbi már két hete vár erre, szakmai elemzések szerint ha az ő kezébe kerül a karmesteri pálca, az kissé lelassíthatja a Bayernt. Kérdés persze, hogy ez az „öregurasabb” tempó elég lenne-e a Frankfurt ellen, amely nemhogy a kupagyőztes, de a tavaly őszi alakulathoz képest is sokkal gyengébbnek tetszik.
A vendégegyüttesben Hütter visszatérhet az egyékes megoldáshoz támadásban, ám egy szem tervezett csatára, Bas Dost messze nem olyan erőszakos és gólveszélyes, mint korábbi leverkuseni korszakában. Koszticsot Chandler helyettesítheti a középpályán, esetleg az osztrák mester még további védekező felfogású játékos(oka)t is betesz a kezdőbe, annyira tart a Bayern gólveszélyes támadójátékától.

PORTIMONENSE–BENFICA

Rafa Silva eddig 3 mérkőzésen játszott a Portimonense ellen, tvaalyelőtt duplázott a két együttes lisszaboni bajnokiján (Fotó: Getty Images)

A rekordbajnok tompán, életlenül játszott a „visszatérő” meccsen, nem is volt túl sok gólhelyzete, ami akadt, azt rendre elpuskázta. Így csak döntetlenre futotta otthon az alsóházbeli Tondela ellen, s nem sikerült visszaelőznie a Portót. (Ugyan jobb a gólkülönbsége, de mivel mindkét derbit elbukta, csak tiszta pontelőnnyel védhetné meg a bajnoki címét. ) Szerda esti ellenfele, a Portimonense még a Tondelánál is gyengébb, ám mivel a bennmaradásért folytatott harcban bukásra áll – hat ponttal van kevesebbje a vonal fölötti Pacosnál – . alighanem minden erejét latba veti a pontszerzés érdekében. Legutóbb Portimaóban meg is tréfálta a sasokat, az akkori találkozó mindkét gólját Benfica-játékos szerzete, de Rúben Dias és Jardel is – a saját kapujába talált be. Azóta kétszer Lisszabonban találkoztak a felek, mindkétszer négygólos különbségű hazai győzelem született.

PORTO–MARÍTIMO

A múlt heti „második szezonrajt” során a portóaiak játszottak előbb, és Benfica az ő eredményük tudatában lépett pályára, most pont fordítva lesz. A kék-fehérek már pontosan tudják majd a kezdéskor, mit játszott a nagy rivális, de ez nem mindig jelent jót –­ lásd a múlt héten történteket.
A Portónak is alsóházbeli, a kieséstől azért csak enyhén fenyegetett ellenlábasa lesz ebben a körben. Nem kérdés, hogy melyikük a találkozó elméleti favoritja, az azonban annál inkább, nyolc nap alatt a Portónak mennyire sikerül felpörögnie. Amúgy az egykori BEK-, BL-, UEFA-kupa és Európa-liga-győztes (mindkét sorozat mindkét „korszakában” nyert egy-egy trófeát) a múlt héten többször került helyzetbe, mint a rivális Benfica, szerzett is egy gólt, de az kevés volt ahhoz, hogy pontot vigyen el Vila Nova de Famalicaóból.
A madeirai csapat amúgy nem győzni jár Portóba: 39 eddigi bajnoki fellépésből mindössze kétszer futotta egy-egy döntetlenre a Das Antasban, illetve mai nevén a Dragaóban, a másik 37 alkalommal egyaránt vereséggel távozott. Ennek alapján „világ csúfsága” lenne Sergio Conceicao mester csapatának, ha nem tudná otthon tartani mindhárom pontot, mint csaknem mindig…

DFB-KUPA, elődöntő. Sport1  20:15  FC Bayern München–SG Eintracht Frankfurt  (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hegyi Iván); LIGA NOS, 25. forduló. Sport2 20:15 FC Portimonense–SL Benfica (kommentátor: Gyulai Miklós); Sport 22:15 FC Porto–CS Marítimo Funchal (kommentátor: Kassai-Tóth Csaba)