Bajnokköszöntés a Volkswagen Arenában
Két bajnokság hat mérkőzésével (4 élő, 2 felvett) jelentkezünk június utolsó szombatján futball-Európából. A Bundesligában már befejeződik a küzdelem, a Süperligben még csak a 29. fordulót kezdik meg a csapatok. A fellépők közt lesz azért három korábbi európai kupagyőztes (Bayern, Gladbach, Dortmund) és még három egykori nemzeti bajanokcsapat (Wolfsburg, Fenerbahce és Trabzonspor) is.

Robert Lewandowski rekordként 22 tétmeccsen 21-szer volt eredményes a Wolfsbutg ellen. Meglesz -e a 23-on a 22. vagy még további(ak) is? (Fotó: Getty Images)
WOLFSBURG–BAYERN
A Bayernt elsősorban tetemes magyarországi szurkolótábora miatt mutatjuk, hiszen az együttes már két fordulóval ezelőtt visszavonhatatlanul megszerezte 30. német, egyben 29. Bundesliga-bajnoki címét. (Többek közt a „salátástál” átadását is tervezzük közvetíteni, hiszen a bajorok rajongói jóval többen vannak, mint az utálóik…) Házigazdája, a Wolfsburg számára is csak „elméleti” tétje van a záró ütközetnek. Bármilyen eredményalakulás esetén a Volkswagen-gyári alakulat megőrzi Európa-ligás pozícióját, ugyanis a kupadöntőbe két olyan együttes jutott (Bayern, Leverkusen), amelyek már korábban kivívták az európai kupaszereplést, így az „El-vonal” eggyel lejjebb tolódott, azaz a Bundesliga 7. helyezettje is elindulhat a második számú kupasorozat selejtezőjében. Persze elméleti tét még a Bayern 15 tétmeccses győzelmi sorozatának meghosszabbítása, illetve megtörése is, de az inkább a statisztikusoknak meg a dicsekedni vágyó szurkolóknak fontos, a szakvezetőknek és a játékosoknak kevésbé.
A Leverkusen elleni 4–1 után a Wolfsburg mesterének, Glasnernek nincs igazából oka változtatni a csapatán, de Schlager és Roussillon kisebb sérülés miatt lehet, hogy nem játszhat. A stabilabb védekezés érdekében Guilavogui és Gebhardt alkothatja a „dupla hatost”, azaz a védekező középpályás duót, vagyis a tréner nagy valószínűséggel 4-2-3-1-es felálllásban küldi a pályára csapatát. A Bayernben Flick búcsúlehetőséget adhat Odriazolának, a jobbhátvéd ugyanis egyéves kölcsönszerződése lejártával visszatér a Real Madridba.
Wolfsburg–Bayern örökmérleg
Az összes tétmeccsen: 52 mérkőzés, 5 Wolfsburg-győzelem, 6 döntetlen, 41 Bayern-siker / 49–133-as gólkülönbség. A Bundesligában: 45–4–6–35 / 37–111
Wolfsburgban: 25–4–6–15 / 38–51. Wolfsburgban a Bundesligában: 22–4–4–14 / 33–44
Az őszi mérkőzésen: Bayern–Wolfsburg 2–0. G.: Zirkzee, Gnabry (2019. 12. 21.)
A legeredményesebbek (minden tétmérkőzésen): Edin Dzeko, Claudio Reyna és Grafite 4-4, ill. Robert Lewandowski 21 góllal
MÖNCHENGLADBACH–HERTHA

Hasonló tömegjelenetekre szombaton délután is számítani lehet a Borussia Parkban (Fotó: Getty Images)
Ezen a találkozón legalább az egyik együttes számára létezik tét, nem is kicsi. A hazai Gladbachnak egyetlen pontra mindenképpen szüksége van, hogy megőrizze 4., még BL-főtáblás szereplést érő helyezését. Elvileg még a harmadik helyre is van egy kis esélye a csikóknak, de ez csak hazai győzelemmel és a Lipcse augsburgi vereségével lehetséges (azt a mérkőzést is közvetítjük felvételről). A Herthát Labbadia mester biztosan bent tartotta a ligában, a sok pénzt befektető tulajoknak ez azonban kevéske, a következő idényben minimum a nemzetközi kupahelyet megcélozzák a fővárosiak.
A Gladbachba eltiltása letöltésével visszatér Elvedi, aki Jantschke helyére kerül a csapatba. Pléa most sem játszhat, a sérüléséből felépülő Raffael és Johnson leülhet a cserepadra.
A Herthából Pekarik és Klünter kiesett, Labbadiának tehát improvizálnia kell a védelmi négyes összeállításakor. A vádlisérüléséből felgyógyuló Skjelbreid és a lábsérülését maga mögött hagyó Maier már helyet foglalhat a cseresorban.
Akik igazán telhetetlen Bundesliga-fogyasztók, azokat nem hagyjuk két meccsen a záró fordulóban, mert felvételről megmutatjuk az Augsburg–Leipzig és a Dortmund–Hoffenheim mérkőzéseket is a késő délután, illetve az a késő este folyamán. Így minden dobogós a képernyőre kerül a 34. játéknapról.
Mönchengladbach–Hertha örökmérleg
Az összes tétmeccsen: 68 mérkőzés, 27 Mönchengladbach-győzelem, 15 döntetlen, 26 Hertha-siker / 110–108-es gólkülönbség. A Bundesligában: 63–24–15–24 /100–100
Mönchengladbachban: 32–17–9–6 / 64–38. Mönchengladbachban a Bundesligában: 31–16–9–6 / 59–36
Az őszi mérkőzésen: Hertha–Mönchengladbach 0–0 (2019. 12. 21.)
A legeredményesebbek (minden tétmérkőzésen): Jupp Heynckes 10, ill. Michael Preetz 8 góllal
SÜPERLIG

Az ősszel nagy csatákat vívó Pereira és Ilhan Parlak (jobbra) szombaton este Tranzonban is sűrűn összetalálkozhat (Fotó: Getty Images)
A négy német találkozó mellett-között-után sort kerítünk két török mérkőzésre is. Az elsőn a hagyományos három isztambuli nagy ebben az idényben leggyengébbike, a Fenerbahce fogadja a kieséstől még erősen fenyegetett Malatysaport.
A másik meccsnek ennél nagyobb a tétje. A Trabzonspor két pont hátrányból üldözi a fennállása első bajnoki címére hajtó Basaksehirt, ezért minden egyes mérkőzésen meg kell kísérelnie megszerezni mindhárom pontot. A szombati ellenfél a sereghajtó Ankaragücü, amelynek azért még nem reménytelen a helyzete, csupán négy ponttal van elmaradva a már bent maradó helyet elfoglaló Rizesportól. Azaz mindkét csapat számára van tétje a találkozónak, így nem zárható ki egy érdekes, változatos mérkőzésalakulás sem.
BUNDESLIGA, 34. forduló. Sport1 15:15 VfL Wolfsburg–FC Bayern München (kommentátor: Faragó Richard, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hegyi Iván); Sport2 15:30 BV Borussia Mönchengladbach–Hertha Berliner SC (kommentátor: Petur András); Sport1 18:15 FC Augsburg–RasenBallsport Leipzig (felv., kommentátor: Haraszti Ádám); Sport1 22:00 BV Borussia Dortmund–TSG 1899 Hoffenheim (felv., kommentátor: Haraszti Ádám)
SÜPERLIG, 29. forduló. Sport 17:30 Fenerbahce SK–Yeni Malatyaspor (kommentátor: Kassai-Tóth Csaba); Sport1 20:00 Trabzonspor Kulübü–MKE Ankaragücü (kommentátor: Kassai-Tóth Csaba)