A kétszeres MVP Steve Nash edzőként tér vissza az NBA-be

2020. 09. 03. 15:32    
Olvasási idő: 2 perc

Minden idők egyik legjobb irányítója, a Phoenix Suns színeiben kétszer is MVP-címet szerző Steve Nash lesz a Brooklyn Nets következő vezetőedzője. Nem akármilyen csapat lesz a keze alatt, de bízunk az egykori legendában.

Játékosként egy legenda volt, de mi lesz edzőként? (Fotó: twitter / ComplexSports)

Az ESPN-es Adrian Wojnarowski értesülései szerint Steve Nasht nevezte ki vezetőedzőnek a Brooklyn Nets, négy évre írt alá. Pedig volt itt szó Gregg Popovichtól kezdve jóformán minden elérhető trénerről, mégis a kanadai lesz az a mester, akivel 2020-ban elkezdi a szezont a Kevin Duranttel és Kyrie Irvinggel felálló Nets. Azóta már hivatalos is:

Steve Nash játékosként bajnoki címig ugyan nem jutott, de tulajdonképpen a Phoenix Sunsszal és Mike D’Antoni edzővel ők forradalmasították a kosárlabdát, nekik köszönhető, hogy ott tart a játék és az NBA, ahol most. 2005-ben és 2006-ban a liga MVP-je lett, 2002 és 2012 között nyolcszor volt All-Star, hétszeres All-NBA csapattag és ötszörös gólpasszkirály. Dirk Nowitzki mellett a Dallas Mavericksben ért sztárstátuszba, de képességeit Mike D’Antoni keze alatt tudta tökéletesíteni, és pályafutása utolsó két szezonját a Los Angeles Lakersben töltötte. 2018 óta a Hírességek Csarnokának tagja.

2014-es visszavonulása (2014-ben játszotta az utolsó meccsét, de hivatalosan 2015-ben jelentette be, hogy vége) óta dolgozott a Golden State Warriorsnál, mint játékosfejlesztésért felelős tanácsadó, tehát ismeri Kevin Durantet is, illetve a kanadai nemzeti csapat mellett is számítottak rá általános igazgatóként, majd tanácsadóként. A televízióban az utóbbi időben futballszakértőként tűnt fel.

Steve Nash most nagy fába vágja a fejszéjét, igazi egokat kell tudnia kordában tartani, hiszen Kevin Durant és Kyrie Irving is a liga legnagyobb sztárjai között van, ráadásul hangadók is a csapaton és a ligán belül. Könnyen lehet, hogy az edzőváltásba is volt némi beleszólásuk. A 2019-20-as szezonban Durant egy mérkőzést sem játszott, és Irving sem lehetett már ott sérülés miatt az NBA-buborékban. Szezon közben küldték el Kenny Atkinson vezetőedzőt, akinek a helyét Jacque Vaughn vette át ideiglenesen. Vele a rájátszás első körébe jutott a csapat, és annak ellenére, hogy tartalékosan fejezték be a szezont, szép eredményt értek el a nyolc osztályozómeccsen, ám a rájátszásban nem bírtak a Raptorsszal. Vaughn segédedzőként marad a csapatnál.

SPOILERVESZÉLY – ha megnéznéd a Rockets-Thunder hetedik meccsének ismétlését, ne olvass tovább!!!

A rájátszásban történt:

A pocsékol játszó James Harden mégis hősként sétálhatott le a pályáról a Houston Rockets és az Oklahoma City Thunder párharcának hetedik meccsén. Az utolsó másodpercekben ugyanis ő blokkolta teljesen szabályosan a meccsen harminc pontot dobó Luguentz Dort hármaskísérletét:

Természetesen Chris Paul nagyon csalódott volt, mivel nagyon közel volt ahhoz, hogy meglepetést okozzon és legyőzze egykori csapatát, amely az előző nyáron elcserélte ő. A Rockets a Los Angeles Lakers ellen folytatja a rájátszást, a másik ágon Clippers – Nuggets párharcot rendeznek. Még egyik párharc sem kezdődött el. A másik oldalon a Boston Celtics és a Miami Heat is 2-0-ra vezet a Toronto Raptors és a Milwaukee Bucks ellen. Utóbbi hatalmas meglepetés, tegnapi óriási meccsen győzte le a Heat az alapszakaszt megnyerő Buckst. Ezúttal is Jimmy Butler vitte be a kegyelemdöfést.

A Sport TV folytatja playoff-közvetítéseit:

Ma éjjel (hivatalosan péntek hajnalban fél 1-től) élőben közvetítjük a Boston Celtics – Toronto Raptors mérkőzést a Sport2-n. Ennek az ismétlését pénteken 11:30-tól a Sport1-en és 16:30-tól a Sport2-n is meg lehet majd nézni. Szombaton a Sport1-en 14 órától kezdődik az Alley-oop, vasárnap hajnalban a Sport2-n Clippers-Nuggets második meccs (másnap ismétlés 11:45-től ugyanitt), illetve vasánap éjjel (hétfő hajnalban) 2:30-tól is közvetítünk majd NBA-meccset a Sport2-n

Cookie beállítások