Giannis Michael Jordan nyomdokain, LeBron Kobe Bryant előtt • SportTV

Giannis Michael Jordan nyomdokain, LeBron Kobe Bryant előtt

2020. 09. 19. 16:32    
Olvasási idő: 2 perc

Eldőlt, hogy Giannis Antetokounmpo lett a 2019-20-as NBA-szezon MVP-je, és az is, hogy LeBron James az All-NBA első csapatba került. Giannis azt csinálta, amire csak Michael Jordan és Hakeem Olajuwon volt képes, LeBron james pedig megelőzte Kobe Bryantet, Tim Duncant és Kareem Abdul-Jabbart.

Történelmi dolgokat visznek véghez mindketten. (Fotó: Getty Images)

Giannis Antetokounmpo most már hivatalosan is

a harmadik játékos Michael Jordan és Hakeem Olajuwon után az NBA történetében, akit egy szezonban választanak meg MVP-nek és Év Védőjének,

és a 14. alkalommal fordul elő az NBA történetében, hogy egy játékos legalább két egymást követő évben kapja meg ezt a díjat.

Lehet azon hivatkozni, hogy megérdemelte-e mindkét címet, vagy sem, de az biztos, hogy hivatalosan ő nyerte őket. Mint ismert, az NBA idei díjaira az alapszakasz márciusig lejátszott meccsei után kellett szavazni, így a buborékban nyújtott teljesítmény már nem számított bele, ahogy a rájátszás sem, de az ugye sosem szokott.

A 101 szavazóból 86 gondolta azt, hogy ő volt a szezon MVP-je, a többi 16 szavazó LeBron Jamest látta az MVP-nek, és náluk egytől-egyig Giannis volt a második. LeBron azt nyilatkozta a hivatalos eredmények nyilvánosságra kerülése után, hogy felbosszantotta, hogy csak 16-an gondolták őt a szezon legjobbjának. De talán ez számára már kevésbé fontos, mint az, hogy csapatával a nyugati döntőben szerepel, és 1-0-ra vezet a Denver Nuggets ellen. Egyébként is 101-ből 100-an az első két helyre szavazták őt, és csak egy illető tette a harmadik helyre.

A szavazás további sorrendje: 3. James Harden, 4. Luka Doncic, 5. Kawhi Leonard, 6. Anthony Davis, 7. Chris Paul, 8. Damian Lillard, 9. Nikola Jokic, 10. Pascal Siakam, 11. Jimmy Butler, 12. Jayson Tatum

Nem meglepő, hogy az All-NBA csapatokat is nagyrészt ezek a játékosok alkotják. De az All-NBA csapatok esetében nem mehetünk el szó nélkül LeBron James NBA-rekordjai mellett sem.

Ő ugyanis

az NBA első játékosa, aki 16 szezon során került be valamelyik All-NBA csapatba.

Idén konkrétan a legjobb ötösbe, karrierje során 13. alkalommal, ami szintén NBA-rekord. Ezzel megelőzte Kobe Bryantet, Tim Duncant és Kareem Abdul-Jabbart, akik 15-15 alkalommal kerültek be valamelyik ötösbe.

LeBron és Anthony Davis a nyolcadik olyan csapattárspáros az NBA történetében, amelyik a legjobb ötösbe került (egyébként Giannis Antetokounmpo, James Harden és Luka Doncic mellett).

A buborékban és a Sport TV-n is zajlik az élet, hiszen már a konferenciadöntőknél tart az NBA-szezon. Keleten a Miami Heat 2-0-ra vezet a Boston Celtics ellen, míg nyugaton a Lakers 1-0-s előny birtokában van. Szombat este 20:30-kor a Sport2-n Szaniszló Csaba és Tőrös Balázs az Alley-oopban majd kifejti, mi minden történt Orlandóban az elmúlt héten.

Azt se feledje senki, hogy a Sport TV immár a szezon minden meccsét közvetíti. Ma éjjel például a Miami Heat és a Boston Celtics meccsét (Sport2, 2:30, amit vasárnap délelőtt 10-től ismét meg lehet nézni a Sport1-en).