Szegedi BL-rajt, súlyos nehézségekkel • SportTV

Szegedi BL-rajt, súlyos nehézségekkel

2020. 09. 23. 08:25    
Olvasási idő: 2 perc

Utolsó BL-csapatunkként a MOL Pick Szeged is bemutatkozik az idei sorozatban, nem mindennapi nehézségekkel szembe nézve. Természetesen most is „párosával” adjuk a BL-meccseket, a kékek találkozója után a legutóbbi hat alkalommal egyaránt francia ligaelső és a tavalyi német bajnok összecsapása is a Sport1 képernyőjére kerül.

Joan Canellas gólt lő a PSG-nek – sajnos, nem a múlt héten, hanem tavaly novemberben Párizsban. Most Kielcében van szüksége csapatának a jó játékára (Fotó: Getty Images)

KIELCE–SZEGED

2013 óta 8 alkalommal csaptak össze, az összmérleg jelentősen a lengyelek felé húz, akik valamennyi hazai találkozójukat megnyerték. A vírius tizedelte szegediek első mérkőzését a PSG ellen halasztani kellett, a Kielce szoros mérkőzésen 31–30-ra kikapott Flensburgban a múlt heti rajton.
A találkozó Martin Stranovsky első BL-mérkőzése lesz szegediként. A szlovák balszélső csak pár hete igazolt a kékekhez.
A Kielce – amely ettől az idénytől új szponzornéven, Lomza Viveként szerepel – megnyerte legutóbbi lengyel bajnokiját szombaton Zabrzében 31–24-re. Ezzel három forduló után százszázalékos, csak kevésbé jó gólkülönbségével szorul az egyelőre még szintén hibátlan Azoty-Pulawy mögé.

A szegedi klubhonlap Joan Canellast, a csapat tapasztalt klasszisát szólaltatta meg, az elvárásokról és a a csapat hangulatáról érdeklődve: „A türelem fontos. A szezon elején úgy indultunk, hogy a csoport első helyét akarjuk megszerezni, ebben a helyzetben viszont talán némileg módosultak az elvárások. Természetesen nyerni akarunk és pontokat szerezni, nagyot harcolni, de ez most nagyon nehéz lesz. A csoportban topcsapatok szerepelnek, mindegyik ellen nagyon nehéz dolgunk lesz, főleg ilyen kevés játékossal. Teljes csapattal sem lenne könnyű, de így még többre lesz szükség mindenkitől. Őszintén szólva nem igazán tudjuk, mire számítsunk, az első mérkőzés tapasztalatai sokat számítanak majd. A legjobbunkat akarjuk nyújtani mindannyian. Nagyon nehéz lesz az ellen a csapat ellen idegenben, amely a Final four végső győzelmére is esélyes. Több fiatal is velünk tart, bízunk benne, hogy a segítségünkre lesznek, de ez most nem csak a kézilabdáról szól. Hatvan percet játszunk, nagyon jó fizikumra lesz szükség, ez biztos döntő lesz… A helyzet sokat változott, nem csupán a pozitív tesztek, hanem sérülés miatt is több játékost elvesztettünk: Lukát (Stipancic), Sigit (Sigurmannsson) és Mariót (Sostaric) is. Ennél nehezebbet nem nagyon tudok elképzelni, de pozitívnak kell maradnunk, egészségesek vagyunk és végre játszhatunk, végre elkezdhetjük a BL-menetelést. Sok időt töltöttünk a legrangosabb sorozat nélkül, de végre úton vagyunk. Természetesen nehezek a napok mindenkinek, nem számítottunk erre, de itt vagyunk, játszhatunk, barátokkal találkozunk. Ez feldob minket. Próbálunk boldogok, jókedvűek maradni, élvezni a játékot, a legjobbunkat adni, a legjobbat kihozni a helyzetből. Egymásnak is támaszt adunk ezzel. Aztán hazatérünk Szegedre és készülünk tovább” – osztotta meg érzéseit és gondolatait a csapat 33 esztendős, világ- és kétszeres Európa-bajnok, BL-győztes, német és macedón bajnok  spanyol irányítója.

Kapcsolódó

KIELCE–SZEGED örökmérleg

Összesen: 8 mérkőzés, 6 Kielce-győzelem–0 döntetlen–2 Szeged-siker/ 235–219-es gólkülönbség. Kielcében: 4–4–0–0 / 124–109. Az első mérkőzés: Szeged–Kielce 26–25 (2013. 3. 17., BL-nyolcaddöntő). A legutóbbi mérkőzés: Kielce–Szeged 28–24 (2017. 2. 26., BL-csoportkör). A legutóbbi három kielcei mérkőzés: 28–24 (2017), 27–26 (2016), 37–32 (2014)

PARIS-SG–FLENSBURG

Mads Mensah Larsen, a Flensburg Löwenből frissen igazolt olimpiai és világbajnok dán klasszisa Párizsban lép fel a hazaiak hasonló szupersztárjai ellen (Fotó: sg-flensburg-handewitt.de)

Ugyancsak az A-csoportban kerül sor két nagy kézilabdanemzet szupercsapatának küzdelmére. Mint ismert, a PSG első, szegedi mérkőzése halasztódott, a Flensburg otthon szűk egygólos győzelmet aratott a 2016-os BL-győztes (vajh, ha azt a döntőt tudnánk feledni…) Kielce ellen. A két csapat BL-találkozói roppant rendszeresek, a 2015–16-os idény óta mindig egy csoportban szerepeltek. A franciák a 12 meccsből 9-et nyertek meg, otthon mind a hatot. A németek három sikert arattak, azt is mind otthon. (Az összgólkülönbség ennek ellenére csak hattal mutat több párizsi gólt.)
Mindkét együttes még a bajnoki rajtja előtt áll, a PSG vasárnap kezd a Lidl Starligue-ben a PAUC ellen, a Flensburg október 3-én Wettingenben kezdi meg Bundesliga-menetelését.

FÉRFI KÉZILABDA BL, csoportkör. A-csoport. Sport1 18:30  Lomza Vive Kielce–MOL-Pick Szeged (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Borsos Attila, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Pásztor István); Sport1 20:45  Paris St,.-Germain Handbakk–SG Flensburg-Handewitt (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Pásztor István, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Borsos Attila)