Bayern-bizonyítás a müncheni arénában?

Sport TV avatar Sport TV 2020. 10. 04. 10:35    
Olvasási idő: 3 perc

A Bayernnek bizonyítania kell az Allianz Arenában újólag. Mutatjuk a forduló előtti listavezető Augsburgot is a Bundesligából . Előtte egy másodosztályú német, utána egy élvonalbeli török mérkőzés alkotja a vasárnap kora délutántól estig tartó meccskvartettet, utóbbiban vélhetően magyar légióst is mutathatunk.

Lewa gólt lő a Herthának. Nem ritkaság az ilyesmi: az immár hivatalosan is Európa legjobbjának választott lengyel csatár 17 tétmeccsen 8-szor is bevette a berliniek kapuját (Fotó: Getty Images)

KIEL–DÜSSELDORF

Egyik gárda sincs kimondottan rossz formában, sőt… A Kiel 7–1-eskupasikerrel kezdte a szezont , igaz, ellenfele, a Rielasingen-Angen csak az ötödosztályban szerepel. Persze a szűk negyedóra alatt berámolt öt gól azért nem mindennapi teljesítmény. Aztán a bajnoki rajt is sikerrel zárult, „csak” 1–0-val, de azért ott az élvonalból éppen kiesett Paderborn volt az ellenlábas. Végül a múlt héten egy braunschweigi gól nélküli döntetlen következett, ezzel 5 pontos az északi gárda, egy esetleges győzelemmel akár az élre is vághat. (Igaz, a HSV még százszázalékos, da a meccsét halasztani kellett az ellenfél Auénél észlelt pozitív vírusteszteredmények miatt.)
A szintén az élvonalból alászálló Düsseldorf három egygólos különbségű mérkőzésen van túl az idényben. Két 1–0-s győzelem közé – az első kupameccsen született Ingolstadtban, a másodikat otthon aratta a Würzburg ellen, igaz, ahhoz a veterán kapus Kastenmaier bravúrjai is nagyon kellettek, aki a legmagasabb osztályzatot, az 1-est kapta a Kicker szakíróitól – beékelődik egy 1–2-es vereség, azt viszont aligha kell szégyellni, mert a Volksparksstadionban történt a topfavorit HSV otthonában.
A két csapat közös története 11 meccset ölel fel, abból a legtöbbször az akkor harmadvonalmak számító Regionalligában csaptak össze, ezem k0l volt egy kupa- és két másodosztályú mérkőzésük. Az összmérleg valamelyest Kiel-fölényt mutat (5–3–3), ám a két Bundesliga 2-es összecspásuk egyformán döntetlenre végződött, még a 2017–18-as idényben

WOLFSBURG–AUGSBURG

Joshua Guilavogui, a franciák korábbi U20-as világbajnok középpályása gólt lő az Augsburgnak tavaly a karácsony előtti utolsó bajnoki fordulóban (Fotó: Getty Images)

Ha valaki a forduló előtt megnézte a vasárnapi műsort és rápillantott, a bajnoki táblázatra, észlelhette, hogy a listavezető is a kör záró napján játszik, Csak éppen az a listavezető nem a rekordbajnok Bayern volt, hanem az Augsburg, amely a start Union elleni berlini 3–1-e után a  két szupermeglepetés egyikét szerezte a Dortmund 2–0-s legyőzésével. Mivel előtte a kupában is fölényes győzelmet aratott a Celle otthonában (7–0), a Duna-parti alakulat tökéletesen kezdte a futballévet. Ugyanezt a házigazdája nem mondhatja el magáróL, bá az ő idénykezdete meccsekben gazdagabb volt, hiszen három El-selejtezőt is kellet vívnia. Tulajdonképpen jól muzsikált: a fétucat tétmeccséből hármat megnyert, kettőt remire adott és csupán az utolsó vesztette el (AEK Athén 1–2), de azzal búcsút kellett mondania az Európa-ligától. Éppen a sok meccs miatt Glasner edzőnek mindenképpen változtatnia, nem, is egy helyen a kezdőjén. Az igazán jó hír a farlasok híveinek, hogy az athéni túrát kihagyó állandó kezdőkapus Casteels felépült, és elfoglalhatja helyét a csapatban. Ű
Az Augsburgnál Heiko Herrlichnek  nem lenne oka változtatni, de Vargas izomproblámékkal küszlödik, a helyén Hahn kezdhet. Ugyancsak izomfájdalmakkal küszködött Löwen, aki felgyógyult, de egyelőre csak a cserék közt foglalhat helyet.

Kapcsolódó

WOLFSBURG–AUGSBURG örökmérleg

Összesen: 18 mérkőzés–6 Wolfsburg-győzelem–6 döntetlen–6 Augsburg-győzelem / 23–18-as gólkülönbség. Ebből Wolfsburgban: 9–2–4–3/ 13–9.
A Bundesligában: 18–6–6–6/ 23–18. Wolfsburgban a Bundesligában: 9–2–4–3/ 13–9.
A legutóbbi mérkőzés: Augsburg–Wolfsburg  1–2 (0–1). Gólok: Jedvaj, ill. Steffen, Winczek (Bundesliga, 2020. 6. 12.). A legutóbbi három wolfsburgi mérkőzés: 0–0 (2019-20, Bl1), 8–1 (2018-19, Bl1), 0–0 (2017-18, Bl1). A legutóbbi Augsburg-győzelem Wolfsburgban: 1–2  (Bundesliga, 2017. 2. 28.)

FC BAYERN–HERTHA

Serge Gnabry és a holland Rekik akár vasárnap este az Allianz Aténában is összecsaphat egymással (Fotó: Getty Images)

A Bayern a szerdai szuperkupa-győzelemmel tett egy lépést afelé, hogy a „egyszeri kivétel” kategóriába sorolja a múlt heti kellemetlen zakót a Hoffenheim ellen. Igaz a trófeamérkőzésen is akadtak sötétebb periódusok – 2–0-ról 2–2-re egyenlített a Dortmund, de a végső győzelem mégis a rekordbajnok-rekordkupagyőztes-rekord-szuperkupagyőztes bajoroké lett.  Flick mester alighanem változtat a védelem összetételén kényszerből. A kisebb izomproblémával küzdő Alaba és a hátfájdalmakról panaszkodó Goretzka helyén  Davies és Hernández áll bevetésre készen.
A Herthában a csatárduóban lehet változás, Lukebakio társa Córdoba helyett a lengyel Piatek lehet. (Így az is előfordulhat, hogy a lengyel válogatott állandó támadókettőse fele-fele részben ostromolja a két kaput…) Pekarik visszakerülhet a jobbhátvéd posztjára, főleg ha Labbadia mester az offenzívebb 4-4-2-es alapfelállás helyett a 4-2-3-1-et választja. A cserék közt továbbra is ott található Dárdai Marci neve, aki előbb-utóbb csak megkapja edzőjétől a Bundesliga-bemutatkozás lehetőségét.

Kapcsolódó

BAYERN–HERTHA örökmérleg

Összesen: 77 mérkőzés–44 Bayern-győzelem–20 döntetlen–13 Hertha-győzelem/ 179–92-es gólkülönbség. Ebből Münchenben: 37–27–6–4/ 98–37
A Bundesligában: 70–40–20–10/ 159–75. Münchenben a Bundesligában: 35–27–6–2/ 93–30
A legutóbbi mérkőzés: Hertha–Bayern 0–4 (0–0). Gólok: Th. Müller Lewandowski, Thiago, Perisic (Bundesliga, 2020. 1. 19.). A legutóbbi három müncheni mérkőzés: 2–2 (2019-20, Bl1), 1–0 (2018-19, Bl1), 0–0 (2017-18 Bl1). A legutóbbi Hertha-győzelem Münchenben: 0–1 (Ligakupa, 2001. 7. 18.)

KASIMPASA–GALATASARAY  

Galata-gólöröm az Erdogan-stadfionba? az algériai-francia Stéphane Félgulit ünneplik a társak, miután vezetést szerzett a Kasimapasa ellen (Fotó: Getty Images)

Amióta Varga Kevin a Kasimpasába szerződött, jobban érdeklődünk a három tradicionális nagy és a bajnok Ístanbul Basaksehir mögött ötödik számú isztambuli csapatnak számító kék-fehér alakulat iránt. A klubot egy híján száz éve alapították, negyedik periódusát tölti az élvonalban. Először 1959 és 1964 között volt első osztályú, majd egy és két idényt (2007-08, 200911) idényt töltött az élligában, majaz az újbóli visszajutás óta 2012-től folyamatos ligatag. Egyszeres másodosztályú (2005), háromszoros harmadosztályú (1989, 1997, 2005) bajnok. Eddigi bajnoki csúcsteljesítményét a 2012–13-as idény 6. helyezése jelentette, akkor csupán  5 ponttal maradt le az El-selejtezőben induló Bursasportól. Stadionját a regnáló elnökről, Recep Eyyip Erdoganról nevezték el. Játékoskeretében az egyszeres válogatott debreceni csatáron kívül két-két cseh, koszovói és guineai, valamint egy-egy belga, bosnyák, brazil, elefántcsontparti, ghánai, holland és német (állampolgárságú török) játékos is található, azaz a légióskontingens tetemes, hasonlóan a többi török élvonalbeli csapathoz. Igaz viszont, hogy közülük csupán a koszovói Hadergjonaj, a bosnyák Hajradinovic és korábban a cseh Pavelka számított hazája állandó válogatottjának.
A Galata számára csak a bajnoki cím vagy az azért való harcban állás számít elfogadható eredménynek. Ez utóbbi megvan, három forduló alatt csak legutóbb a csúcsrangadó 0–0-jával a Fener ellen veszített pontokat a csapat. A nemzetközi kupaszereplés viszont idő előtt véget ért: a Rangerstől elszenvedett glasgow-i 2–1-es vereség miatt nem jutott be a csapat az El csoportkörébe, azaz maradnak a hazai frontok.

2. BUNDESLIGA, 3. forduló. Sport1 13:30 Holstein Kiel–Fortuna ’95 Düsseldorf (kommentátor: Fülöp László). BUNDESLIGA, 3. forduló. Sport1 15:30 VfL Wolfsburg–FC Augsburg (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Puhl Sándor); Sport1 17:45 FC Bayern München–Gertha BSC  (kommentátor Faragó Richard, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Puhl Sándor).
SÜPERLIG, 4. forduló. Sport2 18:00  Kasimpasa SK–Galatasaray SK (kommentátor: Haraszti Ádám)

 

Cookie beállítások